Semjén Zsolt: Egymillió. Mozaikok a nemzetegyesítés és a magyar kereszténydemokrata politika történetéből. Kereszténység és közélet.
(Szerk.: Szényei Gábor András).
Barankovics István Alapítvány 2017. 164 o. ISBN 978 963 89921 9 2
Semjén Zsolt „Egymillió” című könyve válogatás a politikus parlamenti felszólalásaiból, a médiának adott interjúkból, különböző helyeken napvilágot látott írásokból.
Így együtt belőlük kibontakozik a 2014-2017-es periódus közéletének kereszténydemokrata olvasata. Figyelmet érdemel mindenekelőtt a válogatás tematikája, amely már önmagában is reprezentálja nemcsak a ciklus legfontosabb történéseit, de a Semjén Zsolt által 2003-tól pártelnökként vezetett kereszténydemokrata párt stratégiájának kulcsfontosságú elemeit is. A nemzetpolitikai gondolatokon túl helyet kaptak a kötetben a családpolitikában és az egyházpolitikában elért eredményeket bemutató írások, de az olyan aktuálpolitikai csaták tanúbizonyságai is, mint a boltok vasárnapi nyitva tartása, a lex CEU, civil törvény, vagy a migrációs válság kapcsán keletkezett politikai vitákra adott reakciók
A kötet címválasztása sem véletlen. A 2010-es választások után Semjén Zsolt azt ígérte Orbán Viktornak, hogy 2014-re meglesz az ötszázezer új magyar állampolgári eskü, a következő, 2014-es választási győzelem után a Kossuth téren május 10-én elmondott beszédében pedig miniszterként 2018-ra ennek a számnak a megduplázását vállalta. Mint ismeretes az egymilliomodik magyar állampolgár ünnepélyes állampolgári esküjére 2017 decemberében került sor.
2019. 01. 04.