Katolikus Szociális Népmozgalom

1943. augusztus 26-án titkos találkozó színhelye volt a győri Püspökvár. A találkozó tényét és az ott elhangzottakat a résztvevők szigorúan bizalmasan kezelték, jelentősége később mégis nyilvánvalóvá vált: a győri találkozó ugyanis az első olyan egyeztető fórumok egyikének bizonyult, amelyen a megjelentek a magyar katolikus egyház felkészülését szorgalmazták a háború utáni helyzetre, illetve teendőiket ennek perspektívájában egyeztették. Nem epizód volt tehát — ám titkossága miatt máig keveset tudunk róla. A győri találkozó jelentőségét mutatja, hogy története több történetbe is beköthető: a reformkatolikus ellenállásból kisarjadó kereszténydemokrata pártalakulás nulladik pillanataként illeszkedik a magyar kereszténydemokrácia történetébe,[1] de hasonlóképpen fontos állomása a katolikus hivatásrendi mozgalmak és általában véve a magyar katolikus egyház világháború alatti történetének is.[2] Egyúttal az ott megfogalmazott helyzetelemzés és a belőle következő szerepvállalás az ellenállási mozgalmak történetében is saját jogú helyet biztosíthat a győri titkos egyeztetés számára.

  A találkozó apropóját az adta, hogy 1943 nyarára, Kállay Miklós miniszterelnökségének delelőjére nemcsak a kormányzati tényezők és ellenzéki erők, hanem a katolikus társadalmi mozgalmak vezetői számára is nyilvánvalóvá vált, hogy fordulat állt be a háború menetében, és a németek katonai veresége már csak idő kérdése. Ennek következményeire pedig Magyarországnak és a magyar katolikus egyháznak is fel kell készülnie. Ez a felismerés képezte azt a kiindulópontot, amely a győri titkos találkozó szervezőit az együttműködés lehetőségének keresésére ösztönözte. Az útkeresésbe és a teendők egyeztetésébe a katolikus klérus azon tagjait is szerették volna bevonni, akik aktív szerepet játszottak társadalmi és politikai téren.

Az együttműködés meghirdetett célja a KALOT, az EMSZO és a Hivatásszervezet munkaközösségének a létrehozása volt. A kezdeményezés szellemi atyja Kerkai Jenő, a KALOT országos elnöke volt. Kovrig Béla, az együttműködés világi elnökének visszaemlékezése szerint 1943 májusában Győrött, Apor Vilmost felkeresve határozták el a közös fellépést. Ezután 1943. június 23-án Meggyesi Sándor, a Hivatásszervezet országos elnöke, Freesz József, az EMSZO központi igazgatója és Kerkai memorandumban fordultak Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, amelyben bejelentették:

„Megalakítottuk az EMSZO, KALOT és Hivatásszervezet vezetőinek munkaközösségét, azzal a céllal, hogy a három mozgalom vezetői egymással állandó érintkezésben a legfontosabb kérdésekben közös álláspontot valljanak, és közös taktikával vehessék fel a küzdelmet mindazokkal szemben, akik a nemzet sorskérdéseiben nem a keresztény erkölcstan alapján keresik a megoldást. Úgy gondoljuk, hogy a jelen, de főképpen a jövendő szempontjából igen nagy jelentőségű a három testvérmozgalom munkájának ez a szorosabb összefogása. Ennek a munkaközösségnek elnökévé dr. Kovrig Béla egyetemi tanárt, a kolozsvári egyetem jelenlegi rektorát szeretnők felkérni, aki eddig is a legbarátibb és legszorosabb együttműködésben dolgozott a három mozgalom vezetőivel. A munkaközösség egyházi tanácsadójává pedig báró Apor Vilmos győri püspök urat szeretnők felkéri, aki eddig is a KALOT munkájának országos viszonylatban, a Hivatásszervezet munkájának pedig győri viszonylatban kiváló támogatója. Mind a kettejükkel beszéltünk a munkaközösségről és annak terveiről, mind a ketten helyeselték azt és szívesen vállanak szerepet ebben a munkaközösségben.” [3]

Apor püspök támogatólag nyilatkozott Serédi Jusztinián hercegprímásnak a formálódó kezdeményezésről: „Az EMSZO, a KALOT és a Hivatásszervezet Munkaközössége a vezetők egyik győri látogatása alkalmából ismertette előttem programját és felkért arra, hogy az egyházi tanácsadói tisztet vállaljam. Annak feltételezésével, hogy a Munkaközösség megalakulását és céljait Főmagasságoddal előzetesen ismertetik s ehhez magas hozzájárulását is megszerzik, hajlandónak mutatkoztam arra, hogy konkrét esetekben bármikor szívesen állok tanácsaimmal rendelkezésükre.”[4]

Miután a hercegprímás áldását adta a közös munkára,[5] ennek birtokában kezdték el szervezni augusztus végére a találkozót Győrbe. A résztvevők körét ezek után már nem korlátozták a három hivatásrendi szervezetre és az egyházi, illetve világi elnök személyére. A találkozón végül 23-an vettek részt, ám az egyeztetés titkos volta miatt máig nem tisztázott a részt vevők pontos köre. Elsődleges történeti forrásokból az állítható teljes bizonyossággal, hogy a következő egyházi és laikus, közéleti és hivatásrendi vezetők jelentek meg: mint házigazda jelen volt Apor Vilmos  és a találkozót előkészítő,  a résztvevőket meghívó Kovrig Béla. Az értekezleten megjelent még: Beresztóczy Miklós, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium osztályfőnöke, az EMSZO országos vezetői, Kerkai Jenő jezsuita atya, a KALOT országos elnöke, Mihalovics Zsigmond, az Actio Catholica országos igazgatója, Közi Horváth József, Győr országgyűlési képviselője, Varga Béla országgyűlési képviselő, Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi plébános, Kiss Szaléz ferences atya, ifjúsági lelkipásztor, Pfeiffer Miklós kassai kanonok, a felvidéki katolikus egyetemi ifjúsági mozgalom lelkiatyja, erdélyi katolikus vezetők és délvidéki mozgalmi emberek.

 A találkozón létrehozott Katolikus Szociális Népmozgalom (KSZN) a különböző, benne szerepet vállaló katolikus szervezetek föderációjaként jött létre.[6] Nem törekedett, nem is törekedhetett mindenben a résztvevők nézetazonosságára, inkább egyfajta belső katolikus népfrontot testesített meg. Célul tűzte ki viszont az ország demokratikus és szociális megújításához a katolikus szervezetek és mozgalmak hozzájárulásának előmozdítását, valamint a totalitarizmusokkal szembeni fellépést. A katolikus társadalmi szervezeteket ugyanúgy egy közös jövőkép kidolgozása foglalkoztatta, mint a győri találkozóval éppen egyidőben tartott protestáns szárszói találkozót. A mozgalmak vezetői Magyarország demokratikus fejlődését tételezték fel a háború utánra, 1943 nyarán még nem számoltak az ország szovjet megszállásának lehetőségével és az ebből következő későbbi belpolitikai átalakulással. Egy demokratikusnak tételezett háború utáni politikai berendezkedés perspektívájában pedig Győrött a katolikus politizálás új alapokra helyezésének imperatívuszát fogalmazták meg.

A találkozón elhangzott megállapítások többségét Kovrig Béla visszaemlékezéséből ismerjük. E szerint a résztvevők „[m]egállapították, hogy az egyház vezetése alatt álló társadalmi tömegmozgalmak, elsősorban a KALOT és az EMSZO hatalmas potenciális erőt képviselnek. Ahhoz azonban, hogy a krisztusi erkölcsi elvek és a pápák szociális tanai érvényre jussanak, koncentrált politikai akcióra van szükség, amire a keresztény párt többé nem alkalmas. Ezért többen egy új tömegpárt megalakítását javasolták. Ennek megvalósítása a keresztény pártra kimondott halálos ítélettel lett volna egyenlő, mivel a püspöki kar két rivális katolikus pártról hallani sem akart. Viszont a keresztény pártot vezetője, gróf Zichy János és más buzgó katolikus tagjai érdemeire való tekintettel a püspökök nem voltak hajlandók ejteni, így a pártalakításról egyelőre le kellett mondani. Helyette a konferencia elhatározta a katolikus szervezetek és mozgalmak egy föderációba való egyesítését Katolikus Szociális Népmozgalom néven.”[7]

A találkozó eszerint végső soron túlmutatott a mozgalmi munka összehangolásán, voltaképpeni célja egy új keresztény párt megalakítása lett volna. Ettől azonban ekkor még egyházpolitikai okból tartózkodtak, s a pártalapítás, illetve a katolikus pártpolitizálásnak az egyházvezetés szándékaival való harmonizációja még sokáig számos nehézségbe ütközött. Az elvégzendő feladat, a háború utánra való tervezés és a náciellenes küzdelem azonban sürgetően jelen volt — függetlenül attól, hogy az új párt nem tudott létrejönni —, s ebben valódi együttműködés kezdődött. Első lép

Az értekezleten megbízták Kovrig Béla társadalomtudóst azzal, hogy olyan kereszténydemokrata programot dolgozzon ki, amely a fenti célokat szolgálja.[8] Kovrig ekkor írta meg Magyar Társadalompolitika című művét, amely először 1944-ben látott napvilágot, és amely megalapozta a Demokrata Néppárt világháború utáni politikai programját. [9]

A Katolikus Szociális Népmozgalom tehát az 1943–44-es realitásokat figyelembe véve inkább egyfajta „pártpótlékként” működött egészen 1944 nyaráig, amikor az újból változó körülmények között már a püspöki kar, pontosabban Serédi Jusztinián hercegprímás is hozzájárult egy új, kereszténydemokrata párt szervezéséhez.[10]

Addig is Apor Vilmos az egyházfők 1943. október 6-i konferenciáján tolmácsolta a KSZN azon óhaját, hogy a püspöki kar intézzen körlevelet a papsághoz, „melyben általános direktívákat adna, hogy a mostani válságos időkben milyen magatartást tanúsítson s a különböző politikai felfogásokkal szemben milyen álláspontra helyezkedjék.”[11]  Serédi mindazonáltal veszélyesnek tartotta a belpolitikai helyzetet ahhoz, hogy a püspöki kar nyilvános politikai irányítást adhasson.

Magyarország német megszállása azonban döntően befolyásolta mind az egyházvezetés, mind a KSZN-hez tartozó mozgalmak és a közös szervezet tevékenységét. 1944 tavaszától kezdve, a válságosra forduló háborús és belpolitikai helyzetben a Katolikus Szociális Népmozgalom aktív szerepvállalására még fokozottabban szükség volt, miközben mozgástere a német megszállás miatt egyre inkább az illegális működés irányába szűkült. Serédi hercegprímás meghívására Kovrig 1944 júliusában Esztergomba települt át.

Itt a KSZN vezetői újbóli javaslatot tettek egy új keresztény párt megalakítására,  a Szociáldemokrata Párt illegalitásban lévő képviselői pedig Pálffy József közvetítésével meghívták a KSZN-t is a Magyar Frontba tömörült ellenállásban való részvételre. Ez azért vált a későbbiekben döntő fontosságúvá, mert a Magyar Front szabályzatában megkívánta a párttá szerveződést. Pálffy személyi összekötőként tájékoztatta erről a KSZN tagszervezeteinek vezető munkatársait és Serédi hercegprímást is. Mivel azonban a Magyar Frontban az illegális Kommunista Párt is részt vett, komoly kérdéssé vált az is, hogy valóban együtt kell-e működni a Magyar Fronttal. A válaszadás érdekében Kovrig 1944 júliusában összehívta a mozgalom igazgatótanácsát. Álcázásul két szinten folytatták a vitát: nappal a katolikus szociális politika lehetséges irányairól beszélgettek, éjszakánként a legszűkebb kör az ellenállásban való részvételről. Elhatározták, hogy egyrészt teljes mértékben támogatni fogják az ellenállást, másrészt megpróbálják Serédi révén rávenni Horthy kormányzót a németekkel való szakításra és a háborúból való kilépésre. A KSZN Magyar Frontban való képviseletét az igazgatótanács Pálffy grófra bízta, amit ő készséggel el is vállalt és személyes biztonságának veszélyeztetésével mindvégig teljesített is.

Idővel azonban elodázhatatlanná vált a kommunistákkal való kapcsolatfelvétel. Kovrig ezért 1944. október 11-én felkereste a hercegprímást. Közös helyzetértékelésük szerint a kommunisták részvétele a kormánykoalícióban mindenképpen be fog következni, függetlenül attól, hogy a katolikusok hajlandók-e együttműködni velük, vagy sem. Ha távol tartják magukat, esélyük sincs súlyukat, véleményüket hozzáadni a kormánykoalíció munkájához. A végszót Serédi mondta ki: „ilyen körülmények között szabad a kommunistákkal együtt dolgozni, azonban mindig tiszteletben kell tartaniuk az isteni törvényeket”.[12]  Még ugyanaznap Pálffy gróf is egyeztetett Serédivel és Kovriggal. Tájékoztatta őket, hogy a Magyar Frontban az új katolikus párt – és nem mozgalom! – létrejöttét firtatják. A hercegprímás ekkor már habozás nélkül áldását adta a pártalapításhoz és ezzel megpecsételte a régi kereszténypárt sorsát. Így Serédi hozzájárulásával 1944 októberében a KSZN résztvevőivel megalakították a Kereszténydemokrata Néppártot.

Petrás Éva