A nép fogalmának homályossága 1. rész

A nép fogalmára is igaz az, amit Ágoston az időről mondott: ”Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.” A fogalom homályossága több okból is származhat. Egyrészt a nép fogalma eredendően többértelmű. Másrészt nép egy egyedfeletti (szupraindividuális) „valami”, s mint ilyen az individuum számára sokkal nehezebben felfogható, mint az individuális vagy szubindividuális entitások. Harmadrészt jelentős különbség van a nép konkrét és absztrakt értelemzése között. Ebben a dolgozatban röviden érintem ezeket a nehézségeket.

1. A nép többértelmű fogalom

A Néprajzi Lexikon (1977-1982) a nép fogalomnak négy jelentését különbözteti meg: „1. az azonos nyelvet beszélők közössége, ill. egy ország, vidék, táj, város, község, ház lakóinak összessége; 2. történetileg változó társadalom-politikai kategória, amelybe elsősorban a kétkezi dolgozó osztályok és rétegek tömegei tartoznak…pl. a feudalizmusban a feltörekvő polgárság…; 3. a törzs és a nemzet között álló prenacionális társadalmi alakulat, amely nem azonos a nemzettel, de létrejöhet benne a nemzetté válás alapjai és feltételei; 4. a kapitalizmus megelőző osztálytársadalmak tradicionális kultúrájú dolgozó tömegei”.

Hornby (1970) szerint a nép fogalma a következő három jelentéssel rendelkezik: faj, törzs, nemzet; egy társadalmi osztályt, vagy az államot alkotó személyek összessége; olyan személyek, akik nem nemesek, nincsenek magas rangban és pozícióban.

Wimmer and Schiller (2002) szerint a népnek négy különböző értelmezése lehetséges. A nép mint szuverén entitás, amely a politikai hatalmat gyakorolja. A nép mint a törvény előtt egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárok összessége (Gesellschaft). A nép mint szolidáris csoport, egyfajta kiterjesztett család (Gemeinschaft). A nép mint etnikai közösség, amelyet a közös sors és kultúra egyesít.

Ha áttekintjük ezeket a meghatározásokat, akkor először is azt kell kiemelni, hogy a nép a régmúltból vagyis a tradicionalitás korszakából származó szupraindividuális „valami”. Továbbá azt is látjuk, hogy a nép fogalmával kapcsolatban visszatérően felmerülnek a következő jelentéstartalmak: (a) a nép mint kiterjesztett család, egy olyan etnikai közösség, amelyet a közös kultúra egyesít (Gemeinschaft), (b) a nép mint az egy területen élők összessége (Gesellschaft); (c) a nép mint egy prenacionális struktúra, amelyből kialakulhat a nemzet; (d) a nép mint az uralkodó osztály alatt álló osztály vagy csoport.

Korunkban különösen az (a) és a (b) értelemzés rivalizál egymással. A (c) értelemzés szerint a nép egy olyan tradicionális „valami”, amiből kialakulhat a modern nemzet fogalma. S végül a (d) értelmezés egy szűkebb nép fogalmat definiál: ellentmond az első kettőnek, ami a népet mint a közösség egészet értelmezi, illetve a népszuverenitás elméletének, amely szerint a hatalmat a népnek mint egésznek kell gyakorolni.

2. A nép szupraindividuális egység

Az ember mint individuum számára az egyedfeletti létezők nehezen értelmezhetők. Az ember közvetlenül nem tudja érzékelni az egyedek mechanikus és organikus sokasága közötti különbséget. A szupraindividuális létezés problémája nemcsak a társadalomtudományokban, hanem már az ökológiai létezők kapcsán is felmerül.

Az ökológia szupraindividuális nézőpontját az egyedre koncentráló biológia kezdetben elutasította. A „kémcsőrázó” biológusok nemcsak módszereikben, hanem egyedcentrikus szemléletmódjukban is különböztek a közösségi szemléletű „lepkehálós” természetjáróktól. Ez utóbbi csoport csak hosszú harcok eredményeképp tudta elfogadtatni a helyét a biológiában.

Ma már szerencsére a természettudósok is elfogadják, hogy az élet mint egész fennmaradásához az egyed feletti létezők (populációk, fajok, ökoszisztémák, biomok) gazdag hálózatára is van szükség. Az ökológiai létezők látszólag kevésé organizáltak, mint az egyedek, ennek ellenére egységes egészként kell őket tekinteni. Humánökológiai szempontból a nép egy történetileg kialakult átfogó, de még homogén szaporodási közösség (populáció).

A társadalomtudományok a mai napig elutasítják azt a gondolatot, hogy léteznek szupraindividuális egységek. „Nincs olyan, hogy társadalom. Nők vannak, és férfiak, és családok”­– mondta Margaret Thatcher 1987-ben. Liberális konzervativizmusát feltehetően az jelzi, hogy ő még férfiakról, nőkről és családokról beszélt. Ezt egy mai liberális úgy mondaná, hogy csak emberek vannak. Ez felfogás összhangban van a módszertani individualizmus elvével, amely a társadalomtudományok egyik központi módszertani elve. A modern társadalomtudományokban sokkal kisebb hatással bírnak a holisztikus megközelítések, úgy mint strukturalizmus, Gestaltpszichológia, módszertani nacionalizmus.

3. A nép emergens rendszer

A rendszerelmélet szerint az egész több mint a részeinek összege, vagyis a rendszer tulajdonságai nem vezethetők le az alkotórészek tulajdonságaiból. Ezért a rendszerelméletet, szemben a mechanikus és a redukcionalista gondolkodással, a holisztikus és antiredukcionalista világnézet jellemzi. A rendszerelmélet egyik fontos problémája az emergencia, vagyis olyan új tulajdonságok vagy struktúrák megjelenése, ami redukcionalista módon nem magyarázhatók.

A szakértők emergens jelenségnek tekintik a következőket: életjáték, madárraj és a hangyabolya mozgása, víz, forgószél, város, tőzsde sakk, tudat, élet, piacgazdaság. Például a vízmolekulák sokaságának, vagyis a víznek számos új tulajdonsága van: folyékony, hűtéskor megfagy, melegítéskor gőzzé változik. Ezen sajátosságok egyike sem jellemzi a vízmolekulát, csak a vízmolekulák tömegét. Az emergens tulajdonságok megjelenésében általában fontos szerepet játszik az elemek tömege és mennyisége.

Az általános rendszerelmélet szerint világunk elemi egységei a fizikai rendszerek és folyamatok, melynek törvényei érvényesek a ráépülő kémiai szintre, azonban a kémiai szint törvényeit nem tudjuk maradéktalanul visszavezetni a fizika törvényeire. Ugyanez a viszony érvényes a biológia és az élettelen anyag relációjára. A biológiai jelenségekre érvényesek a fizikai és kémiai törvények, azonban a biológiai összefüggéseket nem tudjuk teljes mértékben levezetni az élettelen anyag összefüggéseiből.

Hasonló összefüggés mondható el az emberi közösség és a biológia vonatkozásában is. Minden biológiai (etológiai-ökológiai) összefüggés érvényes az emberi közösségekre, ugyanakkor az emberi közösségeknek vannak olyan speciális sajátosságai, amelyek nem vezethetők le a biológikumból. Mindezek alapján joggal feltételezhető, hogy egy hosszú időn át fennálló humán szaporodási közösségben kialakul az egyedi nyelv, életmód és kultúra, vagyis mindaz, ami egy népet definiál.

4. A nép absztrakt kategória

Végül érdemes rámutatni, hogy a ’nép’ fogalma egy erőteljes absztrakció eredménye, s ez félreértések forrása lehet. Valójában csak konkrét népek (pl. magyar, román, német) vannak, amelyek számos egyedi sajátosággal nyelvvel, hagyományokkal, szokásrendszerrel, földrajzi térrel jellemezhetők, ezzel szemben az absztrakt nép fogalma már mentes minden egyediségtől. Tehát míg a konkrét népektől eljutunk a nép absztrakt fogalmához, közben az egyes népek egyedisége elveszik és nem marad más mint az elvont és univerzális nép fogalom, amely mentes minden egyedi sajátosságtól. Ezzel persze nem lenne semmi baj, a probléma abból származik, hogy a modern gondolkodás ezt az absztrakt nép fogalmát használja és így eltekint az egyes népek egyediségétől.

Whitehead a nyugati gondolkodás tipikus hibájának tekinti az elvont és a konkrét felcserélését („fallacy of misplaced concreteness”). Ennek legismertebb példája az, amikor a közgazdászok a gazdasági folyamatokra vonatkozó előrejelzéseiket nem a konkrét és egyedi piacok, hanem az absztrakt piacok elemzésére építik.

Ezt a gondolkodási hiba a következő példával is megvilágítható. Például legyen egy házasságközvetítő, aki a magyar házaspárokat vizsgálja. Az elemző a házaspárokat a legfontosabb általános sajátosságaik – nemük, koruk, magasságuk, születési helyük, végzettségük stb. – szerint kategorizálja. Így megfogalmazza a következtetéseit, például: a budapesti férfiak 20%-ának vidéki születésű, fiatalabb és diplomás felsége van. Eddig minden rendben van, ugyanakkor nagy hibát követ el ez az elemző, ha azt hiszi, hogy egy konkrét személynek bámely feleség vagy férj megfelel, aki az általános kategóriáknak is megfelel. Minden embert egyedivé és személlyé éppen azok az unikális sajátosságok tesznek, amelyek bármely „tudományos”, tehát az általánosra törekvő absztrakcióban szükségszerűen elvesznek.

Hasonlóképpen minden egyes magyar népcsoportnak (székely, jász. palóc) számtalan egyedi sajátossága van, de amikor általában a magyar népről beszélünk, akkor az egyedi sajátosságok jó része eltűnik. Végül, ha eljutunk az absztrakció legmagasabb fokára s általában beszélünk a népről, akkor már a népek minden egyes egyedi sajátosságától elvonatkoztatunk. Tudományos értelemben ez egy teljesen legitim eljárásmód. A problémát az jelenti, ha végül felcseréljük az elvont általánost és a konkrét egyedit. Azaz a népekről gondolkodva az absztrakt nép fogalmával helyettesítjük a tényleges népeket. Mivel az elvont nép fogalomnak már nincsenek egyedi sajátosságai, ezért azt hisszük, hogy a konkrét népeknek sincsenek egyedi sajátosságai.

 Tóth I. János

Szakirodalom

Hornby, A.S (1970): The Advanced Learner’s Dictionary of Current English. 2nd edition Oxford University Press 1970 p.720. 2 Budapest, 1936 26., 721.o.

Wimmer, Andreas; Schiller, Nina Glick (2002): "Methodological nationalism and beyond: nation-state building, migration and the social sciences" (PDF). Global Networks 2, (4): 301–334.

Néprajzi Lexikon (1977-1982): Akadémiai Kiadó, Budapest.

Alfred North Whitehead (2001): Folyamat és valóság. Kozmológiai értekezés. Gifford előadások az Edinburghi Egyetemen, 1927-28. Typotex Kiadó, Budapest.