A férfi–nő viszonyról III.

Michel Houellebecq Behódolás (2015) című könyve Franciaország meglepően gyors, 2022-ben bekövetkező iszlamizációjáról szól. Az időpont persze szatirikus túlzás, de ennek a kimenetnek néhány évtizeddel későbbi bekövetkezése sem ad okot nagy örömre. A behódolás ontológiai alapját a könyvben az adja, hogy Nyugat-Európában a szexuális forradalom, az emancipáció és az individualizmus elmagányosította és házasságra, illetve gyermekvállalásra alkalmatlanná tette az embereket. Ezért az őshonos lakosság létszáma folyamatosan fogy, miközben a muszlimok száma folyamatosan nő. Ez az átmenti időszak tarthatna sokáig is, de a francia férfi elit iszlamizálása lerövidíti az átmeneti időszakot. (Az idézetek a Behódolás című könyvből származnak.)

1. A nyugatias férfi-nő viszony kudarca

A főhős, François egy helyen megjegyzi, hogy minden hibája ellenére „a patriarchátusnak megvolt az az aprócska előnye, hogy létezett, vagyis úgy értem, mint társadalmi rendszer hosszan fennmaradt, voltak családok, gyerekekkel, akik nagyjából ugyanazt a sémát reprodukálták, egyszóval működött, most viszont nincs elég gyerek, egyszóval ennek annyi.” (40.o.)

A modern szerelmi élet ideáltipikus leírása ebben a könyvben is olvasható. „Az ifjúságom idején érvényben levő szerelmi modell szerint ( ….) a kora kamaszkorhoz köthető szexuális csapongást követően a fiatalok kizárólagos, szigorú monogámiára épülő szerelmi kapcsolat mellett kötelezték el magukat, amelyben már nemcsak a szexuális, hanem a társas tevékenység is belépett a képbe (…). Ezek a kötődések ugyan korántsem voltak véglegesek, de a szerelmi kapcsolat inaséveiként, szakmai gyakorlatként lehetett rájuk tekinteni ( …). A változó időtartalmú (…), eltérő mennyiségű szerelmi kapcsolatok (…) arra szolgáltak, hogy valamiféle végső megdicsőülést jelentő, egyetlen kapcsolatba torkolljanak, amelynek házastársi és végleges jellege lesz, és a gyermekek nemzésén keresztül a családalapításhoz vezet.” (18. o.)

Ez a séma a műben azonban csak illúzió, a valóság egészen más. Egyrészt mert a fiatalok – és a nem annyira fiatalok – szerelmi kapcsolatai általában nem végződnek házassággal és családalapítással, ahogy azt a főhős két kortársának, Aurélie-nek és Sandra-nak az esete is mutatja: „Az rögtön nyilvánvaló volt, hogy Aurélie-nek nem sikerült házastársi kapcsolatra lépnie senkivel, a futó viszonyok pedig egyre nagyobb undort ébresztettek benne, érzelmi élete pedig a visszafordíthatatlan és végleges katasztrófa felé araszolt.” (19. o.) „Aurélie-hez hasonlóan lényegében Sandra is egy olajszennyezésben vergődő madár volt, de, ha fogalmazhatok így ő egyelőre még képes volt meg-megemelintenie a szárnyait”. (19-20. o.)

Másrészt, mert a modern házasságok jelentős része válással végződik. Ezt látjuk egyrészt François szülei esetében is, de egy kortársa, Bruno és felesége (Annelise) is ez irányba halad. Miután egy partin a háziasszonykodó feleségnek sikerült feketére égetni a húst „leroskadt a kanapéra, és gyűlölködve a kaktuszra meredt, elgondolkodtam Annelise és a többi nyugati nő életén. Reggel felkel, valószínűleg beszárítja a haját, majd gondosan felöltözik, a szakmai státuszához illően […] .este kilenc felé ér haza, kimerülten (Bruno hozza el a gyerekeket az oviból, ő vacsoráztatja meg őket,.) […] ekkorra Annelise-ből már kimegy minden erő […]  Bruno úgy érzi, nyilvánvalóan úgy érzi, hogy tulajdonképpen kicsesztek vele, sőt Annalise is úgy érzi, hogy kicsesztek vele, és ez nem fog javulni az évek során, a gyerekek csak nőnek, és persze a szakmai felelősség is egyre nő, és akkor még nem is beszéltünk a test hanyatlásáról”. (97-98.o.)

2. François története

A könyv főszerepélője, François a Paris III Sorbonne Nouvelle Egyetemen oktatja a XIX. századi irodalomtörténetét és a szimbolistákat. Kutatási témája Joris-Karl Huysmans (1848­–1907), aki az irodalmi dekadencia egyik vezető képviselőjéből vált katolikus hitvallóvá. A Behódolás történetét átszövik a Huysmans életére és műveire történő utalások, akinek katolikus fordulata egy nyilvánvaló opció nemcsak a François, hanem általában a francia elit és így francia társadalom számára is.

A kulturális elithez tartozó professzor élete végtelenül magányos. Nincs kapcsolata az elvált szüleivel, akik a történet alatt halnak meg. Nincsenek testvérei. Nincs felesége vagy élettársa sem és persze gyerekei sincsenek. François redukált életének központjában csak a munka és a szex áll. Kezdetben hallgató lányokkal alakít ki szexuális viszonyt. „Ezek a szerelmi kapcsolatok nagyjából azonos mintát követve zajlottak le. A tanév elején kezdődtek…. kitartottak a tanév végéig … Azután a nyári vakáció végén, tehát az új szemeszter kezdetén a kapcsolat véget ért, és szinte mindig a lányok kezdeményezték a szakítást.” (17. o.)

François-nak régóta viszonya van egy zsidó lánnyal, Myriammal. A férfi vonzódik a nőhöz, aki pedig fülig szerelmes belé. A 2022-es elnökválasztás első fordulójának az eredménye megrémíti Myriam családját: „Ha egy muszlim párt kerül hatalomra, az soha nem jó a zsidóknak”. (108. o.) A szülők a kivándorlás mellett döntenek, ugyanakkor támogatják a lányukat abban is, hogy maradjon. A férfi azonban képtelen elköteleződni a nő mellett, aki végül szintén kivándorol Izraelbe. Kapcsolatuk így lassan véget ér.

Az elnökválasztás első fordulója után François elhagyja Párizst és osztozik Huysmans katolikus elvonulásában. Csak amíg a XIX. századi francia író hosszú időt tölt egy bencés apátságban, mint oblátus, mert „az istenség radikálisabb egzotikumára szavazott” (214.o.) addig François három nap után visszatér a világi életbe. (226.o.) François számára a keresztény hit, illetve a szerzetesi életforma egyáltalán nem vonzó.

Az egy hónapig tartó önkéntes vidéki száműzetése alatt nyugdíjazza a szaudi befektetők tulajdonába került munkahelye, amelynek új neve: Párizs-Sorbonne Iszlám Egyetem. Az elszigetelődő főhős kezdetben escortlányok szexuális szolgáltatásaiért fizet, s önigazolásként az „önmagunk iránti kötelesség” homályos kanti fogalmát hangsúlyozza. (202.o.). Később megunja ezeket a kapcsolatokat. Rossz közérzetét testi fájdalmai is erősítik, tartósan a diszhidrózis áldozata. François egyre közelebb kerül az öngyilkosság gondolatához. „(M)ár képtelen voltam önmagamért élni, és ki másért élhettem volna még? Az emberiség nem érdekelt, sőt undorított, egyáltalán nem tekintettem testvéreimnek az emberi lényeket, az emberiség egy szűkebb hányadát, például a honfitársaim vagy régi kollégáim halmazát pedig még kevésbé. […] egy nő kellett volna, ez volt a klasszikus, bevált megoldás, persze egy nő is része az emberiségnek, de egy kicsit különböző embertípust testesít meg, behozza az életbe az egzotikum illatát.” (213. o.)

Eközben a már iszlamizált rektor, egy szintén iszlamizált kiadó által felkéri az irodalmárt, hogy készítse el Huysmans műveinek kritikai kiadását két kötetben. François önértékelésének ez sokat jelent: „az eszmények régióiban lebegtem, a magam szerény szintjén teremtettem valamit” ( 294.o.). Majd miután befejezi a munkát a katolizáló Huysmans-ról, iszlamizál:   „…az emberi boldogság csúcsa a teljes behódolás […], amikor egy nő behódol egy férfinak, ahogy ez az ő történetében is megjelenik, és amikor egy férfi behódol Istennek, ahogy az iszlám elképzeli, mindketten valami hasonló érzést élnek át.” (269. o.)

Persze François érzi, hogy a behódoló egyetemi oktatók lépése lényegében árulás, de ezt igyekezett maga előtt is titkolni. ”A világ szemében még mindig egy kicsit szégyenletesnek, voltaképpen kollaboráns lépésnek számított, hogy alávetették magukat az új szaúdi rezsimnek; de így nagy csapatban többnek látszottak, erőt adtak egymásnak, és nagyon örültek, amikor új kollégát üdvözölhettek a soraikban” (297.o.).

François behódolása emberileg érthető, hiszen így visszakapja az állását, amely még a korábbi élethelyzetnél is magasabb életszínvonalat biztosít számra. Az iszlám társadalomban a férfi elit, ahová, mint professzor, François is tartozik, egy privilegizált réteg és tagjainak magas jövedelem és sok engedelmes és odaadó feleség jár. Ebből – az irodalom logikája szerint – nemcsak François, hanem általában a férfi elit iszlamizálódása is következik.

3. A liberalizmus pirruszi győzelme

A francia szerző úgy gondolja, hogy a család kudarca mögött végső soron az önpusztító liberális individualizmus ideológiája áll: „…amilyen mértékben sikeres volt a liberális individualizmus, amikor szétbomlasztotta az olyan átmeneti struktúrákat, mint a haza, a céhek és a kasztok, oly mértékben készítette elő a saját bukását, amikor nekirontott a legvégső struktúrának: a családnak, vagyis a népszaporulatnak, ami után értelemszerűen eljött az iszlám ideje.” (280. o.)

A Behódolás megsemmisítő kritikáját adja a nyugatias, emancipált és liberális férfi-nő viszonynak, illetve társadalomnak. Az őshonos francia lakosság formalizált és üres kapcsolatokban él, de többnyire egyedülálló és gyermektelen. Egy kvázi terméketlen társadalom pedig nyilvánvalóan halálra van ítélve. „A civilizációt nem mások pusztítják el: öngyilkosok lesznek”. (263.o.) Ehhez a demográfiai összeomláshoz képest másodlagos kérdés, hogy a nyugati életforma és kultúra bukását milyen civilizáció fogja követni Franciaországban és általában Nyugat-Európában. Tekintettel a magas termékenységű iszlám régiók közelségére, így számára nyilvánvaló, hogy ez veszi át a hatalmat ebben a régióban is.

A szerző szerint a demográfiai problémát Nyugat-Európában már nem lehet megoldani és ezzel párhuzamosan az iszlamizálódás is csak idő kérdése. „Nézzünk szembe az igazsággal: Nyugat-Európa a szétesés, elrothadás olyan szintjére jutott, ahol már nem képes megmenteni önmagát.” ( 285. o.)

A könyv alaptézise, hogy Franciaországban a szexuális forradalom, liberalizmus és individualizmus demográfiai szempontból fenntarthatatlan társadalmat eredményezett, ezért a változás szükségszerű. A társadalom persze nem akar változni, de a magának való férfi elit felismeri az iszlamizációban rejlő individuális előnyöket, döntésük pedig maga után vonja az egész társadalom gyors és békés behódolását. 

Tóth I. János

Irodalom:

Michel Houellebecq: Behódolás. Magvető Budapest, 2015. Fordította: Tótfalusi Ágnes (309 o.)