Kettős teher és a feminizmus

A közvélemény úgy tartja, hogy a kettős teher csak a dolgozó anyák marginális problémája. Bene Éva (2007) könyve jól megvilágítja, hogy ez a dilemma a modernitás egyik fontos kérdése, mivel szoros kapcsolatban áll a csökkenő mértékű gyermekvállalással. E probléma megoldására a feministák a szimmetrikus családmodellt javasolják, ahol a férj egyenlő mértékben vesz részt a háztartásban és a gyermeknevelésben. „A feminista ideál szerint az anya dolgozzon, sütkérezzen a dicsőségben, az apa pedig etesse tápszerrel magzatát.” A szerzőnő ezt teljes képtelenségnek tartja, s így folytatja: „A nőmozgalom családi tapasztalatokat nélkülöző, az anyai érzést hírből sem ismerő, szingli élharcosainak fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek.” (Bene 117.o.) Bár én kevésbé karcosan fogalmaznék, de az nyilvánvalóan látszik, hogy – száz év tudatformálás ellenére – alig van olyan ország, ahol a párok többsége ezt a családmodellt követi.

1. Feminizmus

A feminizmus deklarált célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. Ez a cél nyilvánvalóan pozitív. A feminizmus azonban a nőknek a gyermekvállalásban betöltött kitüntetett szerepéről hallani sem akar. Ezt jól mutatják a következő Simone de Beauvoir idézetek:

„A házasság visszataszító konvenció.”

„Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.”

„El kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.”

„Az úgynevezett anyai ösztön' nem létezik, legalábbis ami az emberi fajt illeti...”

„Egyetlen nőt sem szabad felhatalmazni arra, hogy otthon maradjon gyermeket nevelni... Azért nem szabad ilyen választás elé állítani a nőket, mert ha van ilyen alternatíva, túl sok nő fogja választani...”

„A magzat véletlen burjánzás az anyaméhben, léte nem igazolt.”

Ezeket a nyilvánvalóan kiragadott idézeteket olvasva az embernek az az érzése, hogy a francia írónő számára nem az emancipáción, hanem az anyaság elutasításán van a hangsúly. Mindenestre nem ismerek olyan feminista irányzatot, amely a nőket gyermekvállalásra buzdítja. Sok nő érzi úgy, hogy a feminizmus nem a nőt, hanem a gyermektelen és „férfiasított” nőt tudja és akarja egyenlősíteni a férfival. Ez azonban számukra nem lelkesítő alternatíva. „Minket nem motivál a nők férfivá válásának programja.” (Major 2017).

Gabriele Kuby (2008 193), keresztény írónő „A nemek forradalma” című könyvében ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Aki az anyaság hitelét lerontja, és az anyaságot rabszolgaságként állítja be és járatja le, az a fejszét a társadalom gyökerére helyezi. Ez a jobbára gyermektelen feministák műve. A feministák részéről csak gúny és megvetés irányul az anyák felé, és szisztematikusan aláássák azok egzisztencia-feltételeit.”

Szerintem egy dolog az emancipáció és egy másik dolog, hogy a reprodukcióban a nemek szerepe azonos vagy különböző. E két tényező között nincs oksági kapcsolat. Ellentétben a feminista nézetekkel, a nemek emancipációja úgy is megvalósítható, ha elismerjük azt, az egyébként triviális igazságot, hogy a reprodukcióban a nők szerepe és jelentősége nagyobb, mint a férfiaké.

A probléma veleje, hogy a feminizmus a nemek mechanikus egyenlőségét követeli, amelyből pedig szükségszerűen következik a család- és gyermekellenesség. Ez könnyen belátható. Minél több gyereket vállal egy pár annál inkább előtérbe kerül a férfi és a nő között meglevő biológiai különbség, hiszen ekkor az anya idejének nagy részében reproduktív tevékenységet végez: terhes, szül, szoptat, gondozza a csecsemőt. Ezért egy sokgyermekes anya általában nem tud ugyanolyan teljesítményt nyújtani a munka világában, mint egy férfi vagy egy gyermektelen nő. Ez az összefüggés fordítva is igaz minél kevesebb gyereke van egy nőnek, munkaerőként annál inkább egyenértékű a férfi munkaerővel. Jelenleg az elsődleges elvárás a nőkkel szemben, hogy a munka világában a férfiakéval egyenértékű szerepet töltsenek be, ezért ők csak kevés gyereket tudnak és mernek vállalni.

A modern társadalmakban – a feminizmus hatékony közreműködésével – a női munkaerő a reprodukció területéről átáramlott a munka világába, ahol a nők jól megállják a helyüket. Éppen ezért a tőke is abban érdekelt, hogy a nők folyamatosan dolgozzanak, és ne szüljenek. Sajnos abból a tényből, hogy a nők a munka világában egyenértékűek a férfiakkal nem következik a fordított összefüggés.

A férfiak a reprodukció területén nem egyenértékűek a nőkkel. Nemcsak arról van szó, hogy egy férfi nem lehet terhes, nem tud szülni és szoptatni, hanem természeténél fogva sem tudja a gyermekét olyan hatékonysággal és minőséggel gondozni, mint az anyja. Ráadásul a férfiak kevésbé találják meg az önmegvalósítást a gyereknevelésben, mint a nők. Így a reprodukció területén (női) munkaerőhiány alakult ki, aminek nyilvánvaló következménye a termékenységi arányszám csökkenése, a népesség elöregedése és fogyása.

Ebből a súlyos demográfiai válságból csak két kivezető út lehetséges: visszalépünk vagy előrelépünk. Bene könyvében az előbbi mellett érvel.

2. Tradicionális családmodell

Bene a család jelenlegi válságával a keresztény alapokon álló tradicionális és patriarchális családmodellt állítja szembe. Szerinte a férfiak és a nők olyan komplementer szereplők, akiknek a különböző feladatai a tradicionális családi munkamegosztásban egységet alkotnak. A férfi elsődleges feladata, hogy keresetével biztosítsa a család megélhetését, míg a nő elsődleges feladata, hogy gondozza a gyerekeket és vezesse a háztartást. Bene nem tagadja, sőt elfogadja, hogy ez a családmodell patriarchális jellegű: „a férfi uralkodik, az asszony engedelmességgel tartozik a férjének, de a férfinak szeretettel kell uralkodnia!” (12.o.) A tradicionális családmodellben a nőket a férjük eltartja, akik így nem vergődnek a munkahely, gyermeknevelés és háztartás hármas szorításában. Az írónő szerint a nők többsége inkább választaná a patriarchális családmodellt, amely kisebb társadalmi elvárásokkal társul, mint a modern emancipált életformát, amely teljesíthetetlen elvárásokat tartalmaz. „A nők túlnyomó többsége azonban inkább családot, gyermeket és egy kis felhőtlen nyugalmat szeretne, egyenjogúság és hatalom helyett boldogan megelégedne azzal, ha zavartalanul gondoskodhatna a családjáról és elláthatná a gyermekeit.” (Bene 43.o.)

Abban egyetértek a szerzőnővel, hogy sokan döntenének így, s a társadalomnak biztosítani kellene számukra a tradicionális életforma lehetőségét. Ugyanakkor még a sok gyermekre vágyó, újra a háztartásbeliséget választó nők sem akarnak alárendelt helyzetbe kerülni. Szerencsére erre nincs is szükség.

 3. Egy családbarát alternatíva

Jelenleg csak a munka világában végzett munkáért jár fizetés, míg a reprodukciós munkáért nem. Ez a helyzetet nyilvánvalóan tarthatatlan, hiszen ez vezetett egy elöregedő és szinte gyermekmentes társadalomhoz a fejlett világban. Ennek a problémának a megoldását kereshetjük úgy is, hogy újra definiáljuk a munka fogalmát és abba belefoglaljuk a reproduktív tevékenységet is. A társadalom szempontjából reprodukció éppen olyan fontos, mint a produkció. Ezért a reprodukció érdekében végzett munka éppen olyan fontos, mint a produkció érdekében végzett munka. Tehát mindkettőt meg kell fizetni. Ez persze nemcsak havibér formájában történhet, hanem különböző babaváró támogatásokban, otthonteremetési kedvezményekben és adókedvezményekben, sőt történhet nem pénzügyi juttatás formájában is, például a gyerekek számával arányosan csökkentve az anyák nyugdíjkorhatárát.

Egy családbarát társadalomban Fekete Gyula szavaival élve egy „anya-centrikus” világban, a nők és a férfiak egyenlő jogai és kötelességei arra a paradigmára épülnek, hogy mindkét nem egyforma mennyiségű társadalmilag hasznos munkát végez, történjen az a produkció vagy a reprodukció területén. Ha felismerjük és jövedelemmel is elismerjük, hogy produkcióban és a reprodukcióban végzett munka a társadalom szempontjából egyformán hasznos és fontos, akkor elveszíti a jelentőségét az a kérdés, hogy a párok hogyan osztják meg egymás között ezeket a terheket. A gazdasági racionalitásból is az következik, hogy a párok az elvégzendő feladatokat a saját egyéni hatékonyságuk alapján osszák el. Mivel a reprodukcióhoz kapcsolódó feladatokban általában a nők a hatékonyabbak, ezért célszerű, ha ebben nagyobb részt vállalnak, mint a férjük, de nyilvánvalóan lehetnek fordított helyzetek is.

Tóth I. János

Irodalom:

Bene Éva: Emancipációs bumeráng. Kairosz Kiadó, Budapest 2007.

Gabriele Kuby: A nemek forradalma. Kairosz Kiadó, Budapest 2008.

Major Gyöngyi (2017): Női vonal. Interdiszciplináris konferencia felhívás. Kézirat, Budapest.