A kapcsolati tőke szerepe a koronavírus-járvány után

 A koronavírus-járvány egyértelműen gazdasági és társadalmi válsággal fog járni. A társadalmi válságot, pedig a gazdasági válság fogja okozni. A munkahelyek elvesztéséből adódó nagymértékű munkanélküliség, a háztartások korábbi jövedelmi szintjének csökkenésével fog feltételezhetően járni, amellyel a társadalomban elért presztízse többeknek el fog veszni, így a korábbi társadalmi státuszhoz való ragaszkodás és a lecsúszás minél kisebb mértékben való megtapasztalása ösztönösen magával fogja hozni a gyenge kötések erejének felismerését, és a távolabbi barátságok mozgósítását. Az emberek kapcsolathálózatát erős és gyenge kötések alkotják. Erős kötéseken a szoros leginkább családi, rokoni kapcsolatokat szokás érteni, míg gyenge kötések alatt a távolabbi barátokat, ismerősöket, vagy az „ismerősöm ismerősét”. A gyenge kötésekben rejlő erő akkor tud érvényesülni, ha a saját társadalmi osztályunkhoz képest magasabb társadalmi osztályba tartozókhoz tudunk kapcsolódni. A gyenge kötések segítik biztosítani a társadalmi rétegek átjárhatóságát, amire a járvány okozta társadalmi válságban sokaknak nagy szüksége lehet. A válsághelyzet hatásaként a kapcsolathálózatok egyrészről homofilek maradhatnak, hiszen az azonos társadalmi réteghez tartozó emberek igyekeznek majd egymásnak segíteni és új kapcsolatokat is kiépíteni a válság átvészeléséhez, a korábbi társadalmi pozíció esetleges elvesztése pedig a kapcsolatok heterogenitására bírhat motiváló erővel, ahogy ösztönösen a saját lehetőségeihez hasonlókkal kötnek barátságot az emberek, vagy korábbról meglévő gyenge kötéseikkel próbálnak visszakapaszkodni a válság előtti életükkel járó lehetőségekhez.

A társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyának alakulása

A világjárvány legnagyobb mértékben a társadalmi rétegek átrendeződését és az őket elválasztó határok átjárhatóságát fogja várhatóan leginkább befolyásolni. A társadalmi egyenlőtlenségek jellemzéséhez a társadalmi csoportok közötti távolságok, a csoportok közötti határok átjárhatóságának vizsgálata elengedhetetlen, összességében pedig annak megfigyelése, hogy mekkora a társadalmi mobilitás. A nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek kisebb társadalmi mobilitást feltételeznek és fordítva. Magyarországon közepes szintű jövedelmi egyenlőtlenség van és alacsony társadalmi mobilitás, az egyenlőtlenségek pedig sokkal nagyobbak, mint a rendszerváltás idején.

A társadalomban az egymáshoz jövedelmi szempontból közel álló rétegek között könnyebb a mobilitás, mint a távol esők között, ahogy az átörökítés sem elhanyagolható a jó társadalmi pozícióba kerülés terén. 2004-2008 között a magyar társadalomban csökkentek a jövedelmi egyenlőtlenségek, majd 2009-től 2013-ig a gazdasági válságot követően ismét nőtt a szegénység, ezt követően csökkenésnek indult. Ezek alapján egyértelmű, hogy 2020 második felében ismét nőni fognak a társadalmi távolságok és a szegénység hazánkban. Szakonyi Péter becslése szerint 2018-ban nagyjából 200 magyar családnak lehetett nyolcmilliárd forint vagyona, további 2000-2500 családnak egymilliárd forint fölötti vagyona. Ennek a rétegnek az alját képező családoknak is nagyjából 300-350 millió forint lehetett a vagyona, így a felsőtízezren belül elhelyezkedők vagyona között is még akár ezerszeres különbség lehet. Kolosi-Fábián becslése szerint a hazai társadalom nagyjából 5%-a tekinthető vagyonosnak (2015-ben ez hetvenmillió forintot takart). A felső tíz százalékhoz tartozók a rendszerváltás idején 30-40 évesek lehettek és meglévő végzettségükre „rátanulva” sikerült mára vagyonossá válniuk kihasználva az érvényesülési lehetőségeket.

 2007-es mobilitás kutatás eredményei szerint a lakosság kb. 8%-a élt segélyekből és tartozott az underclass osztályhoz. Mobilitásukat tekintve, akik 1992-ben a társadalom alsó negyedéhez tartoztak, közülük 60% 2007-ben is ennek a csoportnak volt a tagja, a felsőnegyedet alkotóknak pedig 50%-ának maradt változatlan a pozíciója. Mindkét csoport tagjai homogén közösséget alkotnak.

Nyomor a nyomorral házasodik

A generációk közötti mobilitás 2018-as OECD vizsgálata szerint a „ragadós plafon” felnőttjeinek gyermekei körében a lecsúszásának a valószínűsége viszonylag alacsony, de az alsó középosztály gyerekeinek lecsúszása viszont valószínűbb, mint felfelé mozgásuk. A „ragadós padló” pedig azt mutatja meg, mennyire nehéz a társadalom legalsó rétegéből feljebb kapaszkodni az évek során. Külföldi szakirodalmak már a felső középosztály rendiesedését járják körül, vagyis, hogy egy rétegben koncentrálódik a pénz és azonos társadalmi osztályok tagjai házasodnak össze ismét napjainkban, hogy ne aprózódjon, hanem tovább nőjön a családi vagyon. Természetesen ez a társadalmi hierarchia alján is újra így kezd működni, mely szerint nyomor a nyomorral házasodik. A felsőközéposztály és a legalsó társadalmi osztályok is bezáródni látszanak, ezzel kevesebb az esély a társadalmi mobilitásra. A vertikális mobilitás esélyeit nagyban növeli a kapcsolathálózatokban meglévő erőforrások mozgósítása. Ezek az erőforrások lehetnek egyéni (tudás, hatalom) és társadalmi eredetűek is (pl. kapcsolatrendszer). A gyengébb kapcsolatok az információk áramoltatásában kapnak szerepet a mobilitás során, amellyel egy jobb munkahelyi pozíció is könnyebben elérhetővé válik. Kmetty Zoltán és Koltai Júlia szerint a magas státuszú kapcsolatok nagysága elsősorban egyén függő, vagy legalábbis a szülők szerepe nem olyan fontos, míg a hátrányos helyzetű kapcsolatokat a szülői státusz legalább annyira befolyásolja, mint az egyén iskolai végzettsége vagy foglalkozása. Magasabb társadalmi osztályokban a kapcsolathálózat tovább növeli a jó lehetőségek számát, míg a hátrányos helyzetű emberek esetén hátráltató tényezőként lép fel, visszatartva az egyént a közösségéből való kiemelkedéstől. Leginkább az alacsony iskolai végzettségű, fizikai dolgozóknak és nem mobil társadalmi csoportoknak vannak kapcsolatai hátrányos helyzetű csoportokkal. Azoknak az embereknek, akiknek több hátrányos helyzetű kapcsolatuk van, gazdasági erőforrásuk is szűkösebb. Az elmúlt húsz évben viszont a hozzáférhető kapcsolatok szűkülése figyelhető meg a magyar társadalomban, ami nem lesz építő jelleggel a koronavírus-járvány következtén lecsúszó felsőközéposztály és elit tagjainak visszakapaszkodására sem. A hátrányos helyzetű társadalmi réteghez tartozás jellemzően kevesebb és rosszabb minőségű kapcsolati erőforrásokkal jár, így a társadalmi hierarchia alján elhelyezkedők helyzete feltételezhetően változatlan marad a krízis helyzet után, hozzájuk pedig elképzelhetően több, korábban jó helyzetben lévő is csatlakozni fog. A kapcsolatok ok és cél szerepet töltenek be az emberek életében, hiszen a kapcsolati tőke a „jólét” egyik forrása, a jól működő kapcsolati háló és az ezen keresztül sikeresen integrálódott személyiség szubjektív „jóllét-je” között is összefüggés van. A társadalmi kirekesztettség pedig a társadalmi kapcsolatok hiányának mindkét aspektusát képes magába foglalni. A kapcsolatoknak fontos szerepe van, hogy a depriváltság ne alakuljon ki. A kapcsolatszegénységet okozhatja a nyugdíjazás, az egészségi állapot romlása, a munkanélküliség, egy válás, vagy az egyedül élés. A jövedelmi szegénység elkerülését támogatja a magasabb iskolai végzettség megszerzése, ezzel jobb munkaerő-piaci pozíció megszerzése, mellyel elkerülhető a kapcsolati vákuumba kerülés.

A vírusjárvány okozta gazdasági recesszió a felsőtízezer életében megindult rendiesedést és kasztosodást talán mérsékelheti, a válsághelyzet adta lehetőségek jó megragadásával pedig a korábban a padlót és plafont ragadóssá tévő enyv is kellő olajat kaphat, amellyel ismét rugalmasabb lesz a társadalmi mobilitás. A társadalmi távolságok és a szegénység várhatóan nőni fog, ezzel párhuzamosan csökkenni annak a vagyonnak az értéke, amellyel valaki a társadalom felső negyedébe tartozhat. Összességében a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenésével számolhatunk, a hirtelen egyforma gazdasági és társadalmi lehetőségek szintjére kerüléssel. A felsőközéposztály és elit esetleges szegénnyé válásában lehetősége lesz többeknek megismerni a szegénység szubkultúráját, ennek hatására nagyobb megértéssel fordulni a hátrányos helyzetű és cigány emberek felé. Így a lovari cigány nyelvből átvett chorro (jelentése szegény) kifejezés, mely a magyar szlengbe csóróként, csóringerként jelenik meg a „dologtalan osztályt” alkotó nagyon gazdag, szintén magyar szlengben burzsujoktól sem állhat majd távol. Az új élethelyzet segíti az egymáshoz való odafordulást, a segítségnyújtáson kívül az előítéletek és sztereotípiák lebontását a kisebbségi társadalom felé, ezzel motiválva az ő sikeresebb társadalmi integrációjukat. Az elveszített társadalmi megbecsültség visszaszerzését és a korábbi társadalmi osztályokba való visszakerülést az egyének kapcsolati tőkéje fogja valamennyire lehetővé tenni. A kapcsolatháló sűrűsége hatással van egyéni boldogságra, elégedettségre és életminőségre. A boldogtalanság érzés, a magányosság, amit a kapcsolatok hiánya miatti elszigetelődés fog okozni, és ahogy ez kombinálódni fog az anyagi lehetőségek váratlan beszűkülésével, a korábbi társadalmi pozíció elvesztésével, egyértelműen deviáns viselkedések tömeges megjelenését okozhatja majd nálunk, amely még inkább valószínűsítheti, hogy a kapcsolati szegénység tartóssá váljon.

Janó Evelin

Felhasznált irodalom

Huszár Ákos- Vastagh Zoltán (2008): Kapcsolatszegénység - Aki szegény, az a legszegényebb? In.: Statisztikai Szemle 86. évf. 12. sz.1103-1125.

Kmetty Zoltán- Koltai Júlia (2018): Társadalmi mobilitás-kapcsolathálózati megközelítésben. In.: Társadalmi riport  Budapest, TÁRKI. 47-63.

Tóth István György- Szelényi Iván (2018): Bezáródás és fluiditás a magyar társadalom szerkezetében Adatolt esszé a felső középosztály bezáródásáról. In: Kolosi Tamás-Tóth István György (szerk): Társadalmi riport Budapest, TÁRKI. 25-46.