Feltartóztathatatlan-e a szegénység?

Csúszunk lefelé… A novemberben napvilágot látott kutatások adatai szerint minimum 3.1 millió, más számítások szerint még annál is több ember él ma szegénységben Magyarországon. Jelenünk egyik legnagyobb kihívásáról a politika még 2014-ben is eltérően gondolkodik, a kormány javulást érzékel, míg az ellenzék leszakadást, sőt a társadalom összeomlását. De kinek is van igaza? Valóban ennyire aggasztó a helyzet, tényleg leszakadtunk Európától?

Szegénység és az adatsorok

Az elmúlt időszakban a szegénység kérdésköre újra és újra megmozgatta a közgondolkodást ahogyan egymás után napvilágot láttak olyan jeles szervezetek és kutatóintézetek kimutatásai mint az UNICEF, az OECD az Eurostat, a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a TÁRKI. Ezen kutatások többféle megközelítésben vizsgálták a szegénység, a társadalmi kirekesztődés és a depriváció jelenségét. Például korcsoportonként, vagy az egyes régiók gazdasági fejlettségének függvényében, a szociális kiadások vonatkozásában, az erőforrásokhoz való hozzájutás szerint. Az eltérő koncepcióktól függetlenül elmondható, hogy a legtöbb szakértő egyezményesen 3 millió fő fölé teszi azok számát, akik valamely felsorolt tényező közül elszenvednek legalább egyet is[1].

Az Eurostat kimutatásai szerint ma Magyarország leszakadóban van. Olyan, korábban nálunknál jóval fejletlenebb országokkal lehet egy kalap alá venni, mint Litvánia, Észtország és Románia. Ami még aggasztóbb, hogy Magyarország a rendszerváltást követően még a visegrádi országok éllovasa volt, addig ma már egyre inkább leszakad tőlük a szegénység ellen való küzdelem tekintetében is. Az adatok igen reprezentatívak, már a 2011-2012-es felmérés szerint Magyarország mutatói jóval meghaladták az uniós átlagot, a lakosság 32 % a volt szegénység által veszélyeztetett, szemben a 24 %-kal. A társadalmon belüli korcsoportok szerint vizsgálódva azt láthatjuk, hogy ez a 32 % nem arányosan oszlik el. Több mint 40%-át a gyermekek (0-17 évesek) adják, és jellemzően legkisebb hányadát a 65 év felettiek. A depriváció és a szegénység tehát leginkább a fiatalságot veszélyezteti.

A visegrádi országok szegénység mutatóinak alakulását mutatja az alábbi ábra:

Látható, hogy Magyarország (a grafikonon a sárga vonal) 2013-as 33.5 %-os negatív csúcsa sajnos mennyire kiugró szemben Lengyelország 26 (kék), Szlovákia 20 (piros) és Csehország 15 %-os mutatójával (zöld).

Az OECD Foglalkoztatás, Munka és Szociális Ügyek Igazgatósága 2014-ben vizsgálta, hogy mennyit költöttek szociális kiadásokra a válság előtt, 2007-ben és napjainkban. Magyarország az vizsgált időszak elején az OECD átlagnál többet költött, GDP-jének a 23 %-át, ugyanakkor összevetve a 2007-es és 2014-es adatokat, arányaiban a költségvetésből ez a terület egyre kisebb mértékben részesült, szemben a többi országgal, ahol nőttek a szociális kiadások. A szociális kiadások csökkenésével fordítottan arányosan növekszik a társadalmon belül a szegénység és a depriváció aránya (v.ö. „konzervatív, thatcheriánus szociálpolitika”).

2014 novemberében látott napvilágot a háztartások életszínvonalának alakulásáról beszámoló KSH kutatási jelentés. A KSH és az MTA az elmúlt időszak trendjeit tekintve a nemzetközi vizsgálatokhoz hasonlóan kedvezőtlen következtetéseket volt kénytelen tenni. Számításai szerint 3 millió 44 ezer ember él a létminimum alatt, a leginkább veszélyeztetett korcsoport a 18 éven aluliaké. A hivatal szerint azonban nemcsak az életkor, hanem az adott háztartásban élők száma is összefüggésben van a szegénységgel és a társadalmi kirekesztődéssel. A gyermekeket nevelő családok esetében a szegénység kockázata 10%-kal nagyobb, mint a gyermeketlen családok esetében. (2013-ban a gyermekeket nevelő családok 36,3 %-a, míg a gyermektelen családok 25,7 %-a volt kitéve ezen kockázatoknak.) A néhány kiemelt területen túl szükséges megemlíteni, hogy a negatív mutatók erősítésében továbbá nagy szerepe van a munkanélküliségnek, az eladósodásnak, valamint a társadalmi tőke hiányának, nem utolsósorban pedig a „szegénység ördögi körének”. Így 2014 viszonyaira elmondható, hogy adott feltételek hiánya miatt (ruházat, könyvek, világítás, tiszta víz és még sorolhatnánk) a szegény családba született gyermekek már egyre nehezebben tudnak kitörni ebből a társadalmi állapotból.

A pártpolitika kereszttüzében: a szegénység, mint „politikai adu”?

A szegénység, mint társadalmi probléma túllép a kormány-ellenzék reláció szintjén, nem köthető négyéves kormányzati ciklusokhoz, függ a nemzetközi gazdasági helyzet mindenkori és kormányoktól független alakulásától. A kérdést összességében, tendenciaszerűen, évtizedekre visszamenőleg lehet csak értékelni. Ettől függetlenül egyetlen ország vezetésének sem kedvez a szegénységi mutatók fokozatos növekedése. Az utóbbi időben a pártpolitika is gyakran alkalmazta a „szegénység-adut” a célból, hogy gyengítse ellenfeleit, bizonyítva kijátszásával a választások nyerteseinek kormányzásra való alkalmatlanságát. Emiatt az ellenzék politikai retorikájának egyik fókuszpontja a kormány szociálpolitikájának támadása, olyan stigmatizációs jelzők alkalmazásával, mint „a szegények országa lettünk”, „ négymillió ember az út szélén”, vagy a „koldus Magyarország” képe. Ehhez az érveléshez kapcsolhatóak szakértő szociológusok nyilatkozatai, kutatási eredményei, mint például Czibere Ibolya reflektálása a kormány segélyezési reformjára: „Gyarapodni fog a szegények száma, ezzel együtt a szegénységük mélysége és tartóssága. Az itthoni szociális kiadások folyamatos lefaragásának egyik legsúlyosabb következményét máris tapasztaljuk: a válság hatására jelentősen nőtt a súlyos nélkülözésben élő gyermekek aránya, ebben a statisztikában az uniós országok közül csak Bulgáriánál és Romániánál állunk jobban. És tudjuk, a mélyszegénységből önerőből nem vezet út felfelé, hiszen ehhez két, tartósan kereső családtag kell, és legalább egygenerációnyi idő.”

A baloldal hovatovább gyakran hivatkozik a Központi Statisztikai Hivatal átpolitizáltságára és az adatok elhallgatásának vádjával illeti a szervezetet, mivel azok szerintük aláásnák a Fidesz-KDNP kormány támogatottságát. A radikális ellenzék, mint a Jobbik, túllépve a baloldal érvelésén, gyakran a szegénység problematikáját összemossa a romakérdéssel, valamint a rendszerváltás óta folytatott politikának a csődjét látja a kérdés hibás kezelésében.

A kormányzat célja az elmúlt négy évben az volt, hogy munkahelyek teremtésével oldja meg a szegénységben élők helyzetét, valamint csökkentse számukat. Azáltal, hogy a foglalkoztatottak arányát 4 millió fő fölé tornázta, főleg korábban munkanélkülieknek újra a gazdaságba való integrálásával, a döntéshozó egy hosszú távú program létjogosultságát vélte megvalósulni, ami a „segélyekből való megélhetés politikájának” végét jelenti retorikájuk szerint. A kormány politikájának sikerességét támasztja alá az az adatsor, amely szerint a nemrégiben közölt 3 millió 44 ezer létminimum alatt élők száma a 2012-es adatnál 241 ezer fővel alacsonyabb. Ez a 31 % még mindig rendkívül magas szám európai szinten, ugyanakkor a kormányzat érvelése szerint a GDP növekedésével fordítottan arányosan a szegénységben élők száma a közeljövőben jelentősen csökkenni fog. Kurucz Éva, kormányszóvivő, nyilatkozata tükrözi a döntéshozók véleményét, amely szerint: „A szegénységet örökölte ez a kormány, ezt lépésről lépésre tudjuk csökkenteni. A kormány gazdasági és társadalompolitikai elképzelései is ezt a célt szolgálják. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legfrissebb KSH-adatok. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ban együttesen 31,1 százalékot ért el, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.”

A 3 éve, 2011 novemberében elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia a következő irányelvek mentén kísérli meg a szegénység problémakörét kezelni, előrevetítve a kormány jövőbeli cselekvéseit, céljait, amelyekhez napjainkban is tartja magát: „A rendszerváltás után húsz évvel a magyar társadalom adós a szegénységet okozó, illetve a szegénységből adódó problémák hatékony kezelésével. (…) A szélsőséges élethelyzetek, kirívó társadalmi különbségek, a társadalmi zárványok kialakulása, s az ehhez kapcsolódó esélytelenség, a hátrányos helyzetek generációkon keresztüli átöröklődése az egész társadalom stabilitását, fenntarthatóságát, biztonságát veszélyeztetik. A társadalmi kohézió hiánya, a magyar társadalom jellemző – életkori, etnikai, területi, stb. – vetületeiben tapasztalható dezintegrációs, szegregációs folyamatok egyben a gazdasági fejlődés akadályai is. Amint a Kormányprogram több helyütt is rámutat, az elmúlt időszakban a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok problémáinak kezelése igen kevés eredményt hozott. (…) A Stratégia keretet nyújt a Kormányprogramban megfogalmazott felzárkózási célok megvalósításához. A Stratégia a cigányság és a hátrányos helyzetű emberek leszakadását illető problémák megoldását nemzeti ügyként, s nem csupán szegénypolitikaként kezeli.”

Hova tovább?

A szegénység és a leszakadás nem egy egygenerációs probléma, hosszú évtizedekig meghatározhatja társadalmunk jövőjét az a tény, hogy a szegénység újratermeli magát, nem hagyva kiutat ebből az ördögi körből. Jelenleg az a képlet érvényesül, hogy aki „szegény családba születik”, az az ember vagy nem tud, vagy nehezen, csak külső segítséggel képes kitörni ebből a helyzetből, amit bonyolít az a jelenség is, hogy az országban, területi, strukturális szempontokból is elmaradás tapasztalható egyes régiókban, városokban, falvakban. Ha most 2014-ben közel 3-3,5 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, vagy veszélyeztetettként annak közelében és a gazdasági állapotok sem javulnak, úgy vélhetőleg tovább romlik a helyzet. A társadalomban egy ilyen széles törésvonal kialakulása, megszilárdulása pedig visszavetheti mind a magyarság, mind pedig a nyugathoz való tartozás eddig elért értékeit, eredményeit. A helyzet súlyos, nemzeti minimummá kell tenni a szegénység elleni küzdelmet, amiből nemcsak a mindenkori kormányoknak, de nekünk is ki kell vennünk a részünket. Ahogy Ferge Zsuzsa fogalmazott „Hogy lehet e mindezen változtatni, az elsősorban politikai kérdés – egyidejűleg lenne szükség a kormányzati akaratra és a társadalom közakaratára. A kormányzat azonban mindez idáig nem nézett szembe a kérdés komplexitásával, információk tömege hiányzik, a civil társadalom egésze pedig – noha önkéntes segítők egyre többen vannak – még meglehetősen passzív e tekintetben.”

Kispál Richárd

Szakirodalom és forrásjegyzék:

3,3 millió szegény ember országa lettünk. Forrás: index.hu

A háztartások életszínvonala, 2014. november. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

A kormány senkit sem hagy az út szélén – kivéve azt a négy millió embert. Forrás: Ténytár: Tiszta Politika

A mélyszegénységből önerőből nem vezet út felfelé. Forrás: hvg.hu

Drámai adatok Magyarországról – így terjed a szegénység. Forrás: napi.hu

Együtt, egymásért a gyermekszegénység ellen. Forrás: barankovics.hu

Elkeserítőek a szegénység legújabb adatai. Forrás: index.hu

Eurostat newsrelease. Több, mint 120 millió ember veszélyeztetett a társadalmi kirekesztődés és a szegénység által. 2014. novemberi összefoglaló. Forrás: epp.eurostat.ec.europa.eu

Ferge Zsuzsa: A magyarországi szegénységről.

Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia – Mélyszegénység, gyermekszegénység, romák – (2011-2020). Forrás: romagov.kormany.hu