Tabuk helyett a valóság

Forgács István: Cigánynak lenni – leszámolás a tabukkal

Forgács István neve a közélet iránt érdeklődők számára minden bizonnyal ismerősen cseng. Rendszeresen jelennek meg cikkei a hazai cigányság helyzetéről, előadásokat tart, 2013 végén pedig egy önálló könyvvel jelentkezett. Neve mégis Pesty László Cigányút című riportfilmje kapcsán lett országosan ismert. A filmben ő maga is megszólal, előadásaiból láthatók részletek. Többek között e film erősen ellentmondásos visszhangja ösztönözte a könyv elkészítésére. A politikailag korrektnek kikiáltott beszéd korlátain túllépve, mégis megfontoltan, a valós tények ismeretében ír és gondolkodik cigányságról, a rendszerváltás óta eltelt sikertelen roma felzárkóztatási politikáról, egyéni tapasztalatairól és életéről. Cseppet sem derülátó. Célja egy összefüggő komplex látlelet felmutatása a magyar cigányügyről. Könyve szofisztikált, szubjektív, hiteles panorámakép.

A 26 fejezetből álló kisalakú kötet nem tudományos igényű írások gyűjteménye. Műfaját tekintve vegyes. Önéletrajzi írás és interjú éppúgy található benne mint roma felzárkóztatási koncepció és érdekfeszítő riport. Mindez naplószerűen tálalva.  Az egyes írások végigkövetik Forgács eddigi pályafutását, a zalai kezdetektől, a Soros Alapítványnál való tevékenységén keresztül egészen az említett dokumentumfilmben való szereplésig.
Ami az önéletrajzi szál és az egyéni látásmód mellett szorosan összeköti írásait, az a roma társadalom iránt érzett végtelen elkötelezettség s a Forgácsra oly jellemző tabudöntögető nyílt megszólalás. Legyen szó bármilyen kényesnek ítélt problémáról: roma-magyar együttélésről, bűnözési statisztikákról vagy akár uzsorakérdésről, mélyszegénységről, munkanélküliségről.

Kötete elején rögtön a cigányügy kilátástalanságáról értekezik és röviden summázza az utóbbi 25 év impotens kisebbségpolitikáját. Nem vádaskodik, csupán kérdéseket tesz fel, tényeket sorakoztat egymás után és következtetéseket von le belőlük. Végül sem a jogvédők, sem a politikusok – térféltől függetlenül - nem jönnek ki jól a dologból, sőt a cigány értelmiség sem. Forgács nem a levegőbe beszél: megalapozottan pesszimista.

A szigorú helyzetfelismerést követően csendesebb vizekre evez, önéletrajzi írás következik. Ez egyfajta naplójegyzet és riport egyveleg. Megtudhatjuk milyen volt felnőnie Zalaegerszegen, ahol meglepő módon nem volt cigánytelep, bár igencsak kirívó dolognak számított leérettségizni majd főiskolára járni. Az államvizsga kényszerű csúszása okán darab időre a gyári munkába is belekóstol, majd egyik napról a másikra megváltozik az élete: egy nemzetközi romákat segítő alapítvány munkatársa lesz. Külföldi utak sora és rengeteg munka vár rá. A cserébe kapott fizetés minden addigi vágyát felülmúlja, s folyamatosan azon jár az esze, hogyan tudja majd a megkeresett pénzből szüleit segíteni. Megtudhatja az olvasó, milyen sokfélék is a cigányok:  lovárok, beások, kelderások, cerhárok, bugárok; szegények, gazdagok, becsületesek és bűnözők egyaránt taláhatók köztük. Éppúgy vannak vallásos, hagyománytisztelő cigányok, mint se Istent, se embert nem tisztetlők. Saját megállapítása szerint el kell felejteni a cigányságot egyként, „homogén masszaként” értelmező narratívát. „Cigányok vannak, cigányság viszont nincs” – deklarálja a szerző.

A könyv első lapjain érezhető személyes hangvétel  egészen végig kitart. Saját tapasztalatait, gondolatait egyes szám első személyben veti papírra. A kötet, mint ahogy fentebb már megfogalmaztam, eltérő műfajú írásokat tartalmaz. A leghangsúlyosabb és egyben legjelentősebb részét azonban azok a riportok, sajátos élménybeszámolók képezik, amelyek középpontjában mindig egy-egy sajátos karakter vagy szituáció áll. Forgács munkájából adódóan számos országban megfordult, s kapcsolatokat épített ki az ottani cigány közösségekkel, szerveztekkel. Ugyanezt tette itthon is, legérdekesebb élményeit, találkozásait örökítette meg tömör etűdök formájában.
Az olvasó mások mellett megismerkedhet Jamie-vel, a magyar származású New Yorkban élő cigány vállalkozóval és a helyi kelet-európai emigráns kolónia életébe és mentalitásába is betekintést nyerhet, ahol együtt élnek cigányok, szerbek, oroszok, magyarok. Később Attilával, a borsodi cigányvajdával; Ágnessel, a „kitagadott” szociológussal, majd egy interjún keresztül Fankadelivel, a kecskeméti rapperrel is közeli viszonyba kerülhet; s mindenegyes történet újabb megközelítésbe helyezi számunkra a cigányságot és a hozzá fűződő viszonyt. 
Különféle élethelyzetek és nézőpontok keresztezik egymást. A kötet talán legérdekfeszítőbb írása mégis a Balkáni anziksz címet viselő, részletgazdag riport, amelyben Forgács Szkopjéba utazik egy konferenciára. A tanácskozás témája a Koszovóból Macedóniába menekült cigányok helyzete. Írását olvasva autentikus képet kapunk a Balkán háborús viszontagságairól és bepillantást nyerünk a menekülttáborok világába.

Visszatérve a hazai cigányság társadalmi problémáihoz, nyíltan beszél az ellentmondásos cigánybűnözés kifejezésről és kimondja: valós, létező probléma ma Magyarországon a cigányügy. Még akkor is, ha ezt sokan nyíltan tagadják. Szakít azzal a szinte kőbevésett gondolattal, hogy minden cigányságot ért sérelemért kizárólag a többségi társadalom a felelős, s hogy a romák jelentős része kizárólag önhibáján kívül él hihetetlennek tűnő nyomorban  és kiszolgáltatottságban.

A könyv végig fogva tartaja az olvasó figyelmét, a téma fontos, sőt megkerülhetetlen. Egy valamit viszont nagyon nem értek: egy kétes megítélésű riportfilmben való szereplés után, egy sokmindent tisztázni óhajtó könyv hátlapján nem szerepelhetett volna két kevésbé kompromittáló személy ajánlása? Gondolok itt Csintalan Sándor és Kőházy (FankaDeli) Ferenc személyére. Persze, mindez a könyv érdemeiből semmit sem von le, mégis elgondolkodtató. 

A kötet ugyan – a kezdő fejezetekhez hasonló – pesszimista összegzéssel záródik, mégis felcsillant némi optimizmust is. A szerző a felülről várt, mindent megoldó állami segítségnyújtásban jó ideje nem hisz, ellenben a helyi közösségek és az egyén szintjén lát némi kitörési potenciált. A Cigánynak lenni című kötet – alcíméhez hűen – valóban leszámol a tabukkal, és mindezt bárki számára közérthető módon teszi, ráadásul igényes tipográfiai kivitelben. A szerző stílusa könnyed, sodró lendületű, ugyanakkor nem mentes némi szépirodalmi íztől. Gondolkodásmódja önreflexív, írásaiban folyton felülvizsgálja korábbi gondolatait, így utalva vissza gyakran saját magára. Bátran kijelenthető: Forgács István műve fontos könyv. Ha valakit kicsit is érdekel a cigánykérdés őszinte, személyes hangvételű interpretációja, vagy egyszerűen csak profi riportokat kíván olvasni, bátran lapozzon bele, nem fog csalódni.

Tóth Béla István

Heti Válasz Kiadó – 2013. 182 oldal