A férfi-nő viszonyról I. Elemi részecskék

1. Bevezetés

A francia botrányszerző, Michel Houellebecq központi témája a modern férfi-nő viszony, s ennek a viszonynak a reménytelensége és lehetetlensége. Persze minden egyes regénye más közegben játszódik, és más kerettörténettel rendelkezik. Emellett a szerző álláspontja is változik némileg abban a kérdésben, hogy mi a legfőbb oka Franciaországban és általában a nyugati világban a férfi-nő viszony szerinte elkerülhetetlen kudarcának.

2. Houellebecq életéről

A szerző pesszimizmusában bizonyára szerepet játszott a szülői szeretet és gondoskodás hiánya, és az abból származó trauma. Michel 1956 február 26-án született – bár ő gyakran 1958-as évet adja meg születési évként –, a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén. Apja René Thomas síoktató–hegyi túravezető, akárcsak A csúcson apafigurája. Anyja Lucie Ceccaldi algériai születésű, korzikai származású francia orvos és aneszteziológus, mint az Elemi részecskék anyaszereplője. 

A kis Michael öt hónapos korától 1961-ig az anyai nagyanyjával Algériában élt. A weboldalán rosszkedvűen állítja, hogy a szülei „gyorsan elvesztették érdeklődésüket a létezésével kapcsolatban”, még gyermekkori fénykép sincs róla. 1964-ben – négy évvel a fiatalabb lány féltestvére születése után – Franciaországba küldték az apai, kommunista nagyanyjához. A nagyanyja leánykori neve volt a Houellebecq, amit a szerző később felvett. Ez idő alatt az anyja Brazíliába ment, hogy a hippik életét élje az újdonsült barátjával.

A fiatal Michel középiskolai tanulmányait, bentlakásos diákként, folytatta északkelet-Párizsban (Lycée Henri Moissan-ban). Ez az élethelyzet az Elemi részecskékben is fontos szerepet játszik az egyik főszereplő, Bruno életében. 1980-ban (24 évesen) megszerezte az agrármérnöki diplomát. Még ebben az évben megházasodott. Nem talált munkát és nehéz anyagi körülmények között élt. 1981-ben megszületett a fia, Étienne. Hamarosan elvált, depresszióba esett, és ekkor kezdett el verseket írni. 1998-ban újra nősült; de ez a házassága is tönkrement. A házasságra úgy tekint, mint válaszreakció a teljes magányra, egy gyereke van, többet pedig nem szeretne. „Inkább egy kutya, mert annak a vágyait könnyebb kielégíteni” – mondja.  

Houellebecq rossz viszonyban van az anyjával, Lucie Ceccaldi-val, akit egy interjúban halottnak nyilvánított. Az anya 83 éves korában (2008-ban) Az ártatlan című könyvével állt bosszút fián, mert az Elemi részecskék-ben a gyerekeiről a szeretői kedvéért lemondó hippiként ábrázolta. Az „év anyukája" azt írja: „Michellel azon a napon állhatnánk újra szóba egymással, mikor kiállna az Elemi részecskékkel a kezében egy köztérre, és azt mondaná: „Egy hazug, egy imposztor, egy parazita vagyok (...) és bocsánatot kérek." Az édesanyja szerint a fia soha nem volt képes szeretni: „Talán fejlődött e tekintetben, és a kutyáját, Clément-t szereti.

1998-ban jelent meg az Elemi részecskék című második regénye, amelyet a legjobb francia regénynek választott a Lire folyóirat. „Ez a könyv az európai Psycho” – írta a regény egyik méltatója. A könyvet huszonöt nyelvre lefordították. A mű elnyerte a Prix Novembre-t, illetve a nemzetközi irodalmi IMPAC-díjat 2002-ben. A regény egy pillanat alatt a „nihilisták klasszikusává” vált. The New York Times a könyvet „mélyen ellenszenves olvasmányként” jellemezte.

Legfontosabb regényei a francia megjelenés sorrendjében: A harcmező kiterjesztése (1994), Elemi részecskék (1998), A csúcson (2001) Egy sziget lehetősége (2005), A térkép és a táj (2010), Behódolás (2015). A francia szerző műveit minden esetben Tótfalusi Ágnes fordította magyarra.

3. Elemi részecskék

A regény két féltestvér (Michel és Bruno) élettörténetén keresztül mutatja be a 20. század második felét a 21. századból visszatekintve. A könyvben központi szerepet kap a szexuális forradalom (szexuális tabuk meghaladása, szexuális önrendelkezés és szabadosság) és a hippik világa. Houellebecq szakít a közfelfogással és – a saját borzalmas gyermekkora alapján – elítéli ezt.  A mű azzal zárul, hogy a genetikus Michel kifejleszti a klónozásra épülő ivartalan reprodukciót, és ez az új aszexuálisan szaporodó emberi faj veszi át a szexuálisan szaporodó ember helyét.

A könyv nagyon sok önéletrajzi vonatkozást tartalmaz. Erre nemcsak a családnév azonossága utal: Houellebecq anyja (Lucie Ceccaldi) és a könyvben szereplő anya (Janine Ceccaldi), hanem további párhuzamok is: mindketten Algériában születtek, orvosként végeznek, két különböző férfitól szülnek gyermeket és sokáig éltek hippiként egy másik kontinensen.

A könyvben szereplő anya, Janine, 1952-ben  férjhez megy egy fiatal orvoshoz, akiből az apja tőkéje segítségével az első francia plasztikai sebész, ill.  sikeres és jómódú ember lesz. Janine 28 évesen megszüli Brunot; a szerző is ebben az évben született.  „A kisbaba gondozása azonban túlságosan egyhangú feladatnak bizonyult a házaspár számára és hamarosan összeegyezhetetlenné vált a személyes szabadságról alkotott elképzelésükkel. Ezért aztán Brunót 1958-ban közös megegyezéssel anyai nagyszüleihez költöztették, Algírba.” (Houellebecq 2001. 29.o.)  (Ez történt a szerzővel is. A szülők egy afrikai körutazás kedvéért elküldték a gyereket repülőn egy kipólyázott mózeskosárban Algériába az anyai nagymamához.)

Miután Janine egy házasságon kívüli kapcsolatából megszülte Michel Djerzinskit, a második gyerekét, elvált a férjétől 1958-ban. A jól kereső sebész azonban továbbra is támogatta a volt feleségét, akinek így sohasem voltak megélhetési gondjai. 1960-ra a nő második házassága is tönkrement. „Janine hamarosan csalni kezdte Marcot, akinek ez valószínűleg rosszul is esett, de mivel egyre kevesebbet beszélt, ezzel kapcsolatban csak találgatni lehetett.” (30.o.) Hősnőnk még ebben az évben (32 évesen) csatlakozott Francesco di Meola közösségéhez, aki később a szexuális szabadságra és a pszichedelikus kábítószerek használatára épülő kommunát alapított Kaliforniában. A nő legalább 10 évet ott él. Ez alatt nem találkozott a Franciaországban élő fiaival. (A valóságban Lucie Ceccaldi Brazíliában élt hippiként az író, vagy keményen dolgozó orvosként az anya verziója szerint.)

Az anyai nagymama halála után a szülők a 11 éves Brunot egy bentlakásos iskolába adják. (Ez a sorsa a szerzőnek is.) Itt Bruno rendkívüli megaláztatásokat szenved el, ami egy életre deformálja a személyiségét. A fiúk közösségének hierarchikus rangsorában ö az utolsó, vagyis az „omega hím”. Michel szerencsésebb, őt az apai nagymamája még fel tudja nevelni. Mindkét fiúnak súlyosan sérül az a képessége, hogy tartós kapcsolatot alakítsanak ki. A két fiú személyiségnek a sérülését a szerző leginkább a szexhez való abnormális viszonnyal ábrázolja. Michel lényegében egy aszexuális és zárkózott tudóssá, míg Bruno szexmániás irodalmárrá vált. Hozzátéve, hogy a kövér, csúnya, megtört személyiségű és szánalmas Brunonak egyáltalán nincsenek sikerei a nők körében.   

A narráció fontos szerepet játszik abban, hogy a két érzelmi nyomorult történetét az olvasó általánosabb szintre emelje. A kulcskérdés éppen az, hogy ez a történet mennyiben tekinthető tipikusnak.

(i) Janine/Lucie Ceccaldi nem tekinthető tipikus nőnek és anyának. S ebből következően atípusos szereplőnek kell tekinteni az aszexuális Michel-t és a szexmániás Brunot is. Ezért ezeknek az atípusos, sőt aberrált személyeknek a viselkedéséből semmilyen általános következtetést nem lehet levonni. Azaz elcsúszik egymáson a könyv két rétege: az atipikus szereplők egyedi személyisége és a szexuális forradalom általános kritikája. Ezen értelmezés mellett még azt az érvet is fel lehet hozni, hogy gondatlan és felelőtlen anyák minden társadalomban léteztek.

(ii) Janine/Lucie Ceccaldi helyzete abból a szempontból mégis releváns, hogy egy tipikus problémára ad egy atipikus választ. Így az anya személyén keresztül meg lehet mutatni a szexuális szabadság és a gyereknevelés között feszülő ellentétet, amivel minden nő, sőt minden ember szembe kerül. Bruno – és persze Houellebecq – értelmezése szerint is a szexuális forradalom oksági kapcsolatban áll a családok felbomlásával és a gyermekek elhanyagolásával, sőt újabban a születések elmaradásával, azaz a termékenységi arányok csökkenésével.

„Az én hülye szüleim is ugyanabba az ’50-es évekbeli libertines, kicsit hippi jellegű közegbe tartoztak, mint a te anyád. (…) Megvetem ezeket az embereket, azt is mondhatnám, hogy gyűlölöm őket. A rosszat képviselték, sőt teljes joggal állítom, hogy ők maguk hozták létre a rosszat.”(207.o.)

Folytatása következik.

Tóth I. János

Irodalom:

Michel  Houellebecq: Elemi részecskék Magvető Kiadó, Budapest 2003.