Marcelo Gleiser, 60 éves elméleti fizikus kapta meg az idei Templeton-díjat. A Templetont a „spirituális Nobel-díj”-ként is emlegetik, évente olyan személyek kapják meg, akik munkásságukkal kivételes módon hozzájárulnak az élet spirituális dimenziójának erősödéséhez. A kitüntetés alapítója apró jelzésként arra is ügyelt, hogy a díjjal járó pénz összege kicsit magasabb legyen, mint a Nobel-díj esetében, ezzel is jelezve helyét az összehasonlításban. A díjjal 1987-ben egy magyart, Jáky Szaniszló bencés szerzetest tüntették ki.

Gleiser hat éves korában vesztette el édesanyját, a tragédia hatására szembesült már nagyon kis korában a létezés jelenségének kérdésével és az idő fogalmával. Mindezek következményeként fordult később családja zsidó vallásához, aminek magyarázatait kamaszként nem érezte kielégítőnek. Végül Einstein munkásságát megismerve jött rá, hogy a kérdései feltevéséhez a tudomány megfelelő eszköz lehet. 35 éves pályája alatt a fizika tudományának széles skáláján dolgozott, munkásságában a Templeton Alapítvány azt díjazta, hogy vezető értelmiségiként újra témává tette tudományos és közéleti téren is a történeti, filozófiai és kulturális összefüggéseket, így kapcsolva össze a természettudományokat, a bölcsészetet és a spiritualitást.

A Scientific American tudományos lap vele készített interjújából egy kifejezetten izgalmas ember portréja rajzolódik ki. Marcelo Gleiser Brazíliában született, első latin-amerikaiként a Templeton elismertjeinek sorában nagyon is érzi a díj súlyát, és az ezáltal kapott lehetőségét. Azt a lehetőséget, ami teret biztosít, hogy világosabban és hatékonyabban közvetíthesse az üzenetet, ami a sokéves tudományos munka közben összegződött számára.

De mi is ez az üzenet?

Gleiser szerint a tudomány ugyan csak az egyik, de tényleges módja annak, hogy a kapcsolatba kerülhessünk a létezés rejtélyével. Úgy gondolja, hogy ennek a tudományos tevékenységek egyik kiemelt céljának is kell lennie: ismételten megfogalmazni azokat a kérdéseket, amiket már jóval a tudomány megjelenése előtt elkezdett az emberiség feltenni. Gleiser szemléletében a tudomány csak részét képezi egy sokkal nagyobb horderejű és a tudományoknál lényegesen régebbi kérdésfeltételnek, ami megpróbálja megérteni, hogy kik vagyunk és honnan jövünk. Céljaként tűzte ki, hogy a tudomány és az iránta érdeklődők figyelmét újra ráirányítsa ezekre a titokzatos kérdésekre, és hogy teret biztosítson a természettudományok és a bölcsészet kutatóinak abból a célból, hogy együtt foglalkozhassanak ezekkel a témákkal. Jelenleg a fizika és a csillagászat professzora a hanoveri Dartmouth College-ban (New Hampshire, USA), ahol létre is hozott egy ezzel foglalkozó intézetet Institute for Cross-Disciplinary Engagement néven.

Fontos személyes adalék, hogy ezen irányultságának kialakulását és meglétét a tudományos munka mellett egyértelműen ahhoz is köti, hogy nagyon sok időt tölt a hegyekben, ami tevékenységéhez és gondolatiságához szemlélődő hátteret biztosít. Kutatásai közben - saját meglátása szerint - hasonló álláspontra jutott, mint Einstein, aki idősebb korában gyakran beszélt a kozmikus vallásos érzületről, ami tudományos tevékenysége nyomán a hatalmába kerítette. 

Einstein egyszer például így válaszolt egy kislánynak arra a kérdésére, hogy egy tudós imádkozik-e:

„A nézet, mely szerint létezik mindent átfogó törvény a természetben szintén egyfajta hiten nyugszik. Ezt a hitet eddig nagymértékben igazolta is a tudományos kutatás. Másrészt viszont mindenki, aki komolyan bevonódik tudományos tevékenységbe, meggyőződik arról, hogy az univerzum törvényeiben szellem nyilvánul meg, szellem, ami sokkal magasabbrendű az emberénél, és aminek színe előtt – a magunk szerény erőit ismerve – alázattal kell viseltetnünk. Ily módon a tudományos kutatás egy különös vallásos érzülethez vezet, amely igencsak különbözik a naivabb vallásos megközelítésektől.”[1]

Az ateizmusról

A magát agnosztikusnak valló Gleiser úgy látja, az ateizmus nem összeegyeztethető a tudományos módszerrel, hiszen csupán egy kategorikus kijelentés arra vonatkozóan, hogy valaki nem hisz, valójában egyfajta hit a nem-hitben. Márpedig egy tudós bizonyítások nélkül nem tesz kijelentéseket. Ő maga ezért is nevezi magát agnosztikusnak, mert bár neki sincs bizonyítéka Isten létére, nem formál jogot arra, hogy végső kijelentéseket tegyen ennek kapcsán, mivel jól tudja: a tény, hogy nem tudom bizonyítani valami létezését, vagy egy állítás igazságtartalmát, nem jelenti a kérdéses valami nem-létét, vagy az állítás hamisságát. Pont emiatt különösen fontosnak tartja az alázatot, amin keresztül egy tudósnak el kell ismernie a tudomány éppen meghúzható határait és mindazt, ami azon túl helyezkedik el.

Fontos, hogy tudjuk és el is ismerjük: mi az, amit nem tudunk.

A mítosz, ami egyesít

Gleiser megközelítésében kiemelt relevanciájú, hogy tudatában legyünk és átérezzük a Föld és az azon kialakult élet jelentőségét, egyediségét, és ennek megfelelően vállaljunk felelősséget a Földön zajló eseményekben. Ha feltételezünk is más típusú életformákat az univerzumban, az semmit nem von le az előbb említett jelentőségből. Az öntudattal rendelkező emberiség az, aminek morális alapon kézbe kell vennie, és meg kell óvnia a Földet és az azon kialakult életet. Az embernek (újra) tudatosítania kell saját különleges helyzetét a bolygón és az univerzumban, ennek kell lennie a „mítosz”-nak, ami meghatározza a 21. századot és a 21. századi ember definícióját saját magáról. Ez az, ami felszámolja a mindenféle érdekek és elképzelések által kialakult megosztottságot világszinten.

Amit a tudomány tud, és amit nem

A Templeton-díjas kutató rendkívül fontosnak érzi, hogy megkülönböztessük a tényleges tudományt és vele szemben a róla kialakult és vele összenőtt téves nézetet, ami szerint a tudomány képes bármilyen problémát megoldani. Szerinte erről sosem volt szó, most sincs, és nagyon fontos is ennek a ténynek a világos és őszinte kinyilvánítása és szem előtt tartása a mindennapokban. A világ túlságosan összetett ilyen tételek megállapításához, a tudományos módszernek pedig megvan a maga hatóköre, amin nem tud túlnyúlni. Gleiser ilyenformán nem is tud mit kezdeni egyes neves tudósok olyan állításaival, melyek szerint mondjuk megtalálták az univerzum keletkezésének magyarázatát, vagy más hasonló, végső válasznak tekinthető megoldásokkal.

Ezek szerinte pont a tudományos őszinteség hiányának termékei. Az ilyen kijelentésekkel szembeni ellenállását ismeretelméleti szempontból magyarázza. Ismereteket általában mérések útján szerezhetünk, a méréseket pedig eszközökkel végezzük. Az eszközöknek viszont meghatározott, le-és behatárolt a tartománya, amit vizsgálni képes. Mindig lesznek adatok és tényezők, amik ezen kívül helyezkednek el. (Ezen felül elképzelhetőek még a tudományos tévedések, a vitatott álláspontok, vagy olyan megállapítások, amik végül nem kerülnek bele a tudományos közmegegyezésbe.)

Úgy látja, sosem gondolhatjuk az, hogy mindent tudunk arról, ami az univerzumban jelen van. A már megszerzett ismereteket és tudást sokkal inkább szigetként képzeli el, amit a nem tudott, a nem ismert vesz körül.

(Hasonló címmel könyve is jelent meg 2015-ben. Ha már a könyveknél tartunk, érdemes megnézni a bibliográfiájában szereplő címeket, mert nagyon plasztikusan mutatják be a határmezsgyét, amin mozog. Művei eddig nem jelentek meg magyarul.  (A címek csak a cikk kedvéért kerültek fordításra.)

A próféta és a csillagász: apokaliptikus tudomány és a világ vége, 2003.; A táncoló univerzum: a teremtésmítoszoktól a Nagy Bummig, 1998.;A teremtés letépett széle: radikális új nézet az élethez egy tökéletlen univerzumban 2010. ;A tudás szigete: a tudomány határai és az értelem keresése, 2014.; A váratlan egyszerű szépsége: a természetfilozófus kutatása a pisztráng és a mindenség értelme után, 2016.)

Visszatérve az ismeretek szigetéhez: Gleiser szerint ahogy annak kiterjedése növekszik, úgy válunk képessé olyan kérdések feltételére, amiket addig megfogalmazni sem tudtunk. Gleiser felfogásában így a kutatás a végső válaszok helyett a megismerés be nem fejeződő folyamata marad.

Megítélése

Végezetül nézzük meg, nézeteire hogyan reagáltak egyházi és tudományos oldalról:

Evan Thompson, a University of British Columbia filozófiaprofesszora méltatta Gleisert, amiért globális párbeszédet alakít ki különböző kultúrájú és vallási hátterű emberek számára, lehetőséget teremtve arra, hogy maguk mögött hagyhassanak idejüket múlt általánosításokat.

Roberto Covolan, fizikus, a Brazilian Association of Christians in Science elnöke a következőket mondta róla: „Nagy öröm, hogy olyan kiemelkedő tudományos szakemberek, mint Marcelo Gleiser, kezdeményezéseikben és munkájukban a tudományon keresztül az univerzum olyan aspektusait ismerik fel, amelyek megértése túlmutat magán a tudományon. Olyan aspektusokat, amelyek – nekünk, hívőknek – egyértelműen a transzcendenciát jelzik.”

Menyhárth Gábor

A cikk az alábbi források alapján készült:

 Atheism Is Inconsistent with the Scientific Method, Prizewinning Physicist Says. Scientific American. (2019. 09. 06.)

Templeton Prize Winner: Marcelo Gleiser, Physicist Who Beholds the Universe’s Mysteries. Chritianity Today. (2019.09.05.)

Albert Einstein’s “Cosmic Religion”: In His Own Words. Biblical Evidence for Catholicism   .( 2019. 09. 03.)