A közel-keleti keresztények tragikus sorsa

Egy nemrégiben megjelent könyv (Stephen M. Rasche: The Disappearing People: The Tragic Fate of Christians in the Middle East) a Közel-Keleten élő keresztény közösségek drámai csökkenését, és az elmúlt évtizedek üldöztetéseit örökíti meg, de emellett számba veszi a nyugati világ közönyét és a nemzetközi segélyszervezetek drága, de eredménytelen működését is. Az elmúlt tíz évben a helyszínen segítő és dolgozó Stephen M. Rasche első kézből szerzett tapasztalatait összegző mű az érintett emberek autentikus hangján keresztül mutatja be a keresztények tragikus sorsát.

A szerző, Stephen M. Rasche, amerikai jogász, iraki újjáépítési és fejlesztési projektekben dolgozott éveken keresztül. 2010-ben, kiküldetésének végén, udvariassági látogatást tett az iraki Káld Katolikus Egyház újonnan kinevezett érsekénél, Bashar Matti Wardánál, nem sejtve, hogy ez a látogatás gyökeresen megváltoztatja az addigi életét. Az érsek egyenesen beszélt vele: ”Lenne mit segíteni. Ti amerikaiak elég nagy káoszt okoztatok Irakban. Rengeteg menekült keresztény család van itt, akiknek nincsen otthona és senki nem segít nekik.”  A következő négy évben akkor segített, amikor az ideje és munkája engedte, de 2014-ben drámaira fordult a helyzet. Az Iszlám Állam egyre nagyobb területeket hódított meg, és az Irak északnyugati részén, a kurdok által felügyelt Erbil városába menekült keresztényeknek már a fennmaradásuk forgott kockán. 2014 karácsonyakor Rasche újra találkozott Erbilben az érsekkel és keresztény papokkal, miközben az Iszlám Állam katonai már csak 30 kilométerre voltak a várostól. Az érsek és a papok végleges eltökéltségüknek adtak hangot, úgy döntöttek, hogy nem menekülnek tovább. Ekkor Rasche élete is fordulóponthoz érkezett, elgondolkodott, hogy keresztény hite mit is jelent valójában. Elmélkedésének középpontjába a hegyi beszédet és a nyolc boldogságot helyezte, arra keresve a választ, hogy valóban hisz-e ebben, és ha igen, akkor mit tesz azért, hogy ezt meg is mutassa. A nyolcadik boldogság így szól: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." Rasche úgy döntött, hogy sikeres nemzetközi jogi karrierjét feladva minden energiáját az iraki keresztények ügyének szenteli.

2003-ban körülbelül 1.5 millió keresztény élt Irakban, közösségük a világon legrégebbi, folyamatosan fennálló keresztény egyház. A kereszténységet Tamás apostol terjesztette el Irakban az első században, és a hívőik ma is azt az arámi nyelvet beszélik, ami nagyon hasonlít az Újszövetség idején az apostolok és Krisztus által is használt nyelvre. A kereszténység és az egyetemes kultúra szempontjából olyan jelentős épületek állnak itt, mint a Kr.u. 363-ban alapított Mar Mattai kolostor, amelynek fénykorában több száz szerzetes élt és dolgozott itt, és világhírű könyvtárában felbecsülhetetlen értékű szír kéziratokat őriznek.

Jelenleg a megmaradt keresztény közösségek Irak északnyugati részén, a Ninivei síkságon a központi kormány fennhatósága alatt, és az iraki Kurdisztánban, elsősorban Erbilben élnek. Mivel a legutóbbi népszámlálás harminc évvel ezelőtt volt, és a következő az idei év végén várható, ezért biztos adatok nincsenek, de legtöbb becslés kevesebb, mint kétszázezerre teszi az Irakban maradt keresztények számát, ami közel 80 százalékos csökkenést jelent két évtized alatt. Legtöbbjük Európába, az USA-ba, vagy Ausztráliába menekült, vagy a környező országok menekülttáboraiban él, azonban sokuknak a vallásuk miatt kellett meghalniuk. Moszulban, ahol az Iszlám Állam kikiáltásáig minden vasárnap tartottak keresztény istentiszteletet az elmúlt két évezredben és számos keresztény templom is található, öt évvel ezelőtt még 15 000 keresztény élt, közülük a harcok után összesen 40-en tértek vissza a városba.

A menekülteknek sokszor csak óráik voltak arra, hogy otthonukból elmeneküljenek, az egyik pillanatról a másikra fosztották meg őket a munkájuktól, házuktól, templomaiktól és a közösségüktől. Bár a vallás mellett a terület is, ahol évezredek óta élnek, fontos szerepet játszik az identitásukban, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy végleg kivándorolnak hazájukból. Rasche a biztonság és a jövőkép hiányát, és az emberi méltóság elvesztését látja a legnagyobb kihívásnak, amit nem lehet élelmiszercsomagokkal és átmeneti szálláshelyekkel orvosolni.

Ebben a túléléséért folytatott küzdelemben, és hogy megállítsák a további exodust, Rasche és Warda érsek 2015-ben keresztény egyetemet alapított Erbilben. A frontvonaltól mindössze néhány kilométerre, amikor az Iszlám Állam ereje teljében volt, egy keresztény egyetem alapítása vakmerő ötletnek tűnt. Rasche, aki az egyetem alkancellárja, úgy fogalmazott, hogy az intézmény azt az üzenetet közvetíti, hogy az iraki keresztények itt vannak, jelen vannak, és nem adják fel. Az egyetem emellett egy „horgonyintézményként” is szolgál, ami segíteni tud a helyi keresztényeknek, hogy ne sodródjanak el. Egyre többet beszélnek a világban a vallásszabadságról, de Rasche szerint ez az intézmény a vallásszabadság igazi példája, mert valós morális alapon nyugszik, hiszen egy vallási népirtás közepén alapították. Megpróbálták a keresztényeket elsöpörni az őshazájukból, és ez majdnem sikerült is, viszont nekik nincs több veszítenivalójuk és nem akarják tovább leszegett fejjel várni a sorsukat.

Az Egyesült Államok 2003-as iraki inváziója óta a kereszténység helyzete válságossá vált Irakban. Stephen Rasche könyvében úgy fogalmaz, hogy George Bush, amerikai elnöknek azért tapad vér a kezéhez, mert bevonult Irakba és Barack Obamanák pedig azért, mert kivonult Irakból. Szaddam Husszein szekuláris rendszere alatt, bár érték atrocitások a keresztény közösségeket, mégis viszonylagos biztonságban éltek. A rezsim bukása utáni káoszban a keresztény közösségek a különböző síita, szunnita frakciók és szélsőséges dzsihadisták elsőszámú céltáblájává váltak. Abban a csapdahelyzetben találták magukat, hogy a keresztény hitük miatt a gyűlölt nyugattal azonosították őket, ugyanakkor a nyugati világ a saját kulturális háborújába és a politikai korrektség útvesztőjébe feledkezve nem hallotta meg a közel-keleti keresztények segélykiáltásait.

A könyv részletesen foglalkozik a nyugati közvélemény közönyével, és a nemzetközi segélyszervezetek eredménytelen munkájával. Politikai téren sikernek könyvelhető el, hogy a nyugat nagyon lassan meghallotta a hangjukat, 2016-ban először az Európai Unió, majd az Egyesült Államok ismerte el és ítélte el egyhangúlag több iraki kisebbség, köztük a keresztények ellen az Iszlám Állam által elkövetett népirtást. Sajnálatos módon azonban a nyilatkozatot nem követték tettek. A nemzetközi segélyszervezetek, bár bőséges anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, képtelenek hatékonyan segíteni a rászorulókat. A bonyolult eljárási folyamatok miatt a segítség sokkal később érkezik meg, mint amikor szükség van rá, és a papíron igazolt eredményeik sokszor köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Hiába számolnak be a jelentések egy teljes keresztény falu felújításáról, amikor a helyszínen dolgozó Rasche csak egy szellemtelepülést talált azon a helyen. Állami szinten Magyarország volt az egyetlen ország a világon, amely gyorsan, bátran és hatékonyan reagált. A 2017-ben indított Hungary helps programot Rasche példaértékűnek tartja, amely sokat segített a helyi keresztényeknek. Bár anyagi forrásaik messze nem olyan jók, a vallási segélyszervezetek, elsősorban a Kolombusz Lovagok és a Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in need) sokat tettek az iskolák, templomok és lakóépületek felújításában és az újjáépítésben.

Ami a jövőt illeti, Rasche szerint az iraki keresztény közösségek sorsa egy hajszálon múlik. Jelenleg egyre nagyobb kormányellenes tüntetések zajlanak elsősorban az ország déli részében, és az iraki keresztény egyházak egyértelműen a lázadók oldalára álltak. Amennyiben Irakban sikerül stabilizálni a helyzetet és egy erős, de nem szélsőséges erő kerül hatalomra és az USA és Irán között sem tör ki egy proxy háború, akkor a keresztény közösségeknek van egy halovány reménysugara a túlélésre. Azonban, ha a fentebb említett két forgatókönyv közül az egyik is rosszul alakul, az könnyen a kereszténység teljes eltűnéséhez vezethet ezen az ősi területen. Talán Stephen Rasche munkája és könyve segíthet abban, hogy végre szélesebb nyilvánossághoz eljusson nyugaton az üldözött emberek, és az őskeresztény közösségek hangja.

Papp Gergely

Források itt és itt és itt és itt és itt .