Az egyházak és a rendszerváltás

1989. október 23-án a déli harangszó után Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök az országház erkélyéről hatalmas tömeg előtt kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Ez a mind a magyar nemzet mind a magyar egyházak számára jelentős történelmi pillanat azonban nem volt minden előzmények nélküli, és nem is lehet azt mondani, hogy az egyházak egy csapásra ismét elfoglalták volna a két világháború között a társadalom életében betöltött szerepüket és minden anyagi és személyi feltételük ehhez azonnal rendelkezésre állt volna. Inkább egy pár évig tartó átmenetként, folyamatként kell ezt a hangsúlyeltolódást elképzelnünk, amely a kommunista rendszer meggyengülésével kezdődött. Melyek voltak a változásra utaló jelek és hogyan formálódott a rendszerváltást követően az állam és egyház kapcsolata?

1. Egyházi intézmények, pártok újjáalakulása és kárpótlások

Az 1980-as évek végén elindult egy jogi és ezzel párhuzamosan egy társadalmi folyamat, melyeknek a rendszerváltás nagy lendületet adott. Ha a jogi vonatkozásokat tekintjük, az első lépés mindenképpen az egyházak működési szabadságát és a vallásgyakorlást korlátozó jogszabályok megváltoztatása volt, ezen belül is az első az Állami Egyházügyi Hivatal háttérbe szorítása, majd megszüntetése. 1988-ban ugyanis az MSZMP KB titkára az intézmény bevonása nélkül tárgyalt Rómában, 1989. április 30-án pedig leváltották az ÁEH éléről Miklós Imrét és az Elnöki Tanács június 23-ai rendelete jogutód nélkül megszüntette azt. Jogköreinek mindössze 10%-a maradt fenn, amelyet ezt követően közel tíz hónapig a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága gyakorolt. Az 1990. évi IV. törvény pedig hatályon kívül helyezte az állami hozzájárulási kötelezettséget a pápától függő kinevezésekhez.

Az 1989-es év hozta meg azoknak a szerzetesrendeknek az újjáéledési lehetőségét is, amelyeknek a működési engedélyét 1950-ben megvonták. Az 1989/17. számú törvényerejű rendelet ugyanis hatályon kívül helyezte a korábbi, működésüket tiltó rendelkezést. Így 1991 végéig 63-ra emelkedett Magyarországon a szerzetesi intézmények száma. Azonban az újjáalakulás nem ment minden nehézség nélkül, mivel negyven éve a betiltott rendek vagyonát, ingatlanait kisajátították. Az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt 1991-ben fogadta el az országgyűlés. E szerint az 1948. január 1. után kártalanítás nélkül államosított, a törvény hatálybalépésekor (1991. július 22.) állami vagy önkormányzati tulajdonban álló ingatlanokat a katolikus egyház visszakapja, azzal a feltétellel, hogy az épületeket eredeti funkciójukban vagy hasonló funkcióban használja tovább (például oktatási, kulturális, szociális, hitéleti célokra). A Kormány és az érdekelt egyházak képviselőiből egyházanként egyeztető bizottság alakult, a cél az volt, hogy jegyzékbe foglalják az igényeket. Az akkori tulajdonosok kárpótlására szolgáló pénzügyi fedezetet az országgyűlés az éves állami költségvetésből biztosította. A nagyságrendeket mutatja, hogy az egyházak több mint 7 ezer épületet igényeltek vissza, azonban 1995-re ténylegesen csak 3 ezer ügyben született döntés, közülük 1,5 ezer esetben került sor ingatlan visszaadásra.

A szerzetesrendek mellett az 1989. évi II. törvény nyomán az egyházi szervezetek, egyházi világnézetet hirdető egyesületek és pártok hivatalosan is újjá, illetve megalakulhattak. Közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1988-ban alakult újjá a Magyar Cserkész Szövetség, amelyet 1989-ben jegyeztek be társadalmi szervezetként, és amely a két világháború között az ifjúság – különösen a fiúk – nevelésének egyik legjelentősebb terepe volt. Az öregcserkészek tehát újra egyenruhába bújhattak. A másik fontos intézmény, amely korábban a vidéki agrárifjúság képzését szolgálta és 1948-ban feloszlatták, a KALOT is újjászerveződött „II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség” néven 1988-ban. Ekkor éledt újjá a Magyar Kolping Szövetség is, a munkásság, az iparos ifjak nevelésének erős oszlopa.

Az egyesülési törvény nyomán a politikai pártok is meg, illetve újjáalakulhattak, köztük a keresztény világnézet talaján álló, keresztény, nemzeti és konzervatív értékrendet valló KDNP, amelyik magát a „vallásos emberek pártja”-ként definiálta. A francia neokatolicizmus és a nyugat-európai katolicizmus eszméi is érződtek a programjában. A pártalapítást a DNP jogutódjaként és nyomdokain Keresztes Sándor 1989. március 15-én jelentette be. Ekkor a párt még konstruktív ellenzéki pártként határozta meg magát, majd 1990-től az Antall kormány koalíciós partnere lett. Választási programjában az átalakulás veszteseinek támogatását, a lassú átmenet preferálását és a szociális biztonság megőrzését helyezte középpontba. Nagy hangsúlyt fektetett a nagycsaládosoknak kedvező adó- és jövedelempolitikára.

1989-től elkezdődött az egyházak elleni koncepciós perek ítéleteinek felülvizsgálata is, például a Legfelsőbb Bíróság május 18-án megsemmisítette a Mindszenty elleni ítéletet, május 22-én pedig Grőszt rehabilitálta.

2. A vallás visszakerül az őt megillető pozícióba

1990-ben a változások folytatódtak: az Országgyűlés január 24-én elfogadta „A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról” szóló 1990. évi IV. törvényt, mely amellett, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságot mindenkit megillető alapvető jogként definiálta, kimondta, hogy az egyház az államtól elválasztva működik. Elismerte azt is, hogy „A magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú, értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodásuk mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzeti tudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében.” Ennek jegyében fakultatív formában lehetővé vált a hitoktatás az állami tanintézményekben, és innentől kezdve szabadon nyílhattak egyházi oktatási intézmények is.  Bár az első időkben számos nehézséggel kellett megküzdeniük: nem volt megfelelő iskolaépület, felkészült hívő tanári kar, hiányzott a tapasztalat és az indításhoz szükséges pénz is. Azonban ennek ellenére 1994-re már 80 általános és 60 középiskolát működtettek országszerte, valamint 28 egyházi és 4 alapítványi felsőoktatási intézményt.

Ezzel párhuzamosan, 1990. február 6-án Németh Miklós miniszterelnök és Paskai László közös nyilatkozatban kijelentették, hogy semmisnek tekintik az 1950. augusztus 30-án a katolikus püspöki kar és az állam által megkötött, az egyház szabadságát súlyosan korlátozó egyezményt. 1990. március 19-én a református, evangélikus, unitárius és izraelita felekezetekkel megkötött 1950. év 1948. évi egyezségeket is semmisnek nyilvánították.

Állandó nuncius már több mint négy évtizede nem volt Magyarországon, amikor 1990. február 9-én a Magyar Állam és a Szentszék hivatalosan is felvette a diplomáciai kapcsolatokat, megegyeztek abban, hogy Róma ismét állandó képviselőt küld Magyarországra, az utóbbi pedig nagykövetséget létesít Rómában. A pápa március 28-án apostoli nunciust nevezett ki Magyarországra Angelo Acerbi személyében, aki júniusban érkezett állomáshelyére, a szentszéki magyar követ pedig Keresztes Sándor lett. Maga II. János Pál pápa is ellátogatott Magyarországra, 1991. augusztus 16 és 20. között a magyar egyház, kormány és nép vendégszeretetét élvezte.

3. Új lehetőségek a pasztoráció, társadalmi szerepvállalás terén

A rendszerváltás és az ezt kísérő világnézeti átalakulás a jogi mellett társadalmi változásokat is hozott: nem csak a templomba járók száma emelkedett jelentősen, hanem kiszélesedett az egyházak társadalmi szerepvállalásának lehetősége is. A lelkipásztori tevékenység és vallásgyakorlás ugyanis a kommunista időszakban a templom és a plébánia falai közé volt szorítva. Tilos volt a lelkipásztori szolgálat például a börtönökben, hadseregben, felsőoktatási intézményekben és nehézségekbe ütközött a kórházi betegek lelki ellátása is.  Ezt orvosolta az 1990. évi IV. törvény, amely kimondja, hogy „Az egyéni és a közösségi vallásgyakorlást lehetővé kell tenni a szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben gondozott, a büntetésvégrehajtási intézetben fogvatartott számára.” továbbá leszögezte, hogy: „A katonai létesítményben a katonai szolgálatot teljesítő a vallását – a szervezet működési rendjével összhangban – egyénileg szabadon gyakorolhatja.”

Ennek alapján 1990-től az egészségügyi és szociális intézményekben biztosították az egyéni és közösségi vallásgyakorlást. Tehát kórházi misék tartása, vagy a betegekkel beszélgetés, nekik lelki vigasz nyújtása a kórházi betegágyuk mellett nem ütközött többé akadályokba.

Az igazságügy miniszter 1990-ben rendeletben szabályozta a fogvatartottak vallásgyakorlásának rendjét. Eszerint lehetővé kell tenni nekik, hogy az egyház képviselőjével kapcsolatba kerülhessenek, valamint szentségekhez járulhassanak. Az ezzel foglalkozó lelkipásztorok munkájának összefogására 1991-ben létrehozták a Magyar Börtönpasztorációs Társaságot.

A hadseregben szintén az 1990. évi IV. törvény nyomán engedélyezték az egyéni vallásgyakorlást. Ez azonban kevésnek bizonyult, hiszen egy 1991-ben készített felmérés azt mutatta ki, hogy a katonák 20-30%-a, a sorkatonák 40%-a vallja magát vallásosnak. Így a kormány jónak látta a törvény 7. §-ának módosítását: az 1993. évi LXXIII. törvény értelmében lehetővé vált a közösségi vallásgyakorlás a seregben. Továbbá a tábori lelkészi szolgálat újjászervezéséről is megindultak az egyeztetések és 1994-ben megalakult a Katolikus Tábori Püspökség, a Protestáns Tábori Püspökség és a Tábori Rabbinátus.

A rendszerváltást követően az egyházak hagyományos cselekvési terepe, a szeretetszolgálat is nagyobb teret kapott. A katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, a Karitász 1991-ben szerveződött újjá Frank Miklós Münchenben élő lelkész vezetésével és két-három év alatt minden egyházmegyében létrejöttek az egyházmegyei Karitász szervezetek.

Végül nem szabad elfeledkezni arról, hogy az egyházak és a hozzájuk kötődő szervezetek ismét több sajtóterméket adhattak ki és a tömegkommunikációban is visszakapták az őket megillető helyet. A média révén a felekezeti arányoknak megfelelően alakuló műsoridőn keresztül eljutottak a hívekhez és a vallás iránt érdeklődőkhöz. A vallási műsorok rendszeres sugárzását 1990. május 7-én kezdték meg. 1992. június 19-én Dobszay János újságíró már így jellemezte a kínálatot: „Ma már elmondható, hogy heti rendszerességgel jelentkezik az MTV valamelyik csatornáján szolgáltató, tájékoztató, tanító, evangelizáló szándékú vallási műsor…”

Összességében tehát elmondható, hogy az 1989–1990-es események jelentős változást hoztak az egyházak életébe, az ÁEH megszüntetésével és az egyházi tisztségek betöltéséhez szükséges állami hozzájárulás eltörlésével megszűnt az államtól való függésük. Ismét működhettek a betiltott szerzetesrendek, nyílhattak egyházi iskolák, az államiakban fakultatív hitoktatás működhetett. Megindult az állami, önkormányzati tulajdonban álló egykori ingatlanjaik visszaszolgáltatása, illetve a pasztorációnak és a szociális munkának változatos terepe nyílt a változásoknak köszönhetően. Az egyházak autonóm formában, az állam támogatásával megújult erővel kezdhettek hozzá az evangelizációhoz.

Tóth Krisztina

A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa.

Szakirodalom:

1. Balogh Margit–Gergely Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005. I. Bp., 2005.
2. Berta Tibor, Hautzinger Gyula, Holló József Ferenc (szerk.): Közös küldetésben. Katona és lelkész az ember és a nemzet szolgálatában. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2017.
3. Dobszay János: Állam, egyházak Magyarországon, 1989–2004. 15 év a rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Bp., 2004.
4. Egyházak Magyarországon 1992. Bp., 1992.
5. Fazekas Csaba: Dokumentumok Miklós Imre lemondásának történetéhez (1989–1990). In: Egyháztörténeti Szemle 2004/2. 120–144. old.
6. Gergely Jenő: Magyar–szentszéki diplomáciai kapcsolatok (1920–1990). In: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata 1920–2000. Szerk. Zombori István. Bp., 2001. 99–100. old.
7. Kovács Éva – Tóth István János: Ki mit mondott 1990-ben? Választási pártprogramok tartalomelemzése. In: Politikatudományi Szemle 1992/1. 101. 103. old.
8. Szabó Róbert: Egy keresztény párt (KDNP) a rendszerváltás éveiben (1989–1990). In: 70 éves a Kereszténydemokrata Néppárt. Bp., 2014. 87-127. old.
9. Szántó Konrád OFM: A kommunizmusnak sem sikerült. A magyar katolikus egyház története 1945–1991. Miskolc, 1992.
10. Török Péter SJ: Az újrainduló szerzetesrendek helyzete Magyarországon. In: Európai Szemmel. Mutatványszám. 1992. 15–26. old.
11. Korabeli újságcikkek: Új Ember 1989, 1990.
12. Linkek: http://mecses.vaciegyhazmegye.hu/alapszabaly.pdf;   http://mek.oszk.hu/04500/04523/04523.pdf