Nagy Töhötöm életei

Petrás Éva Nagy Töhötöm életéről írt, a közelmúltban megjelent könyve (Álarcok mögött. Nagy Töhötöm életei. ÁBTL Monográfiák. Kronosz Kiadó. 2019. 308p) számos új információval gazdagítja eddigi tudásunkat. Az alábbiakban a szerző rövid összefoglalója olvasható. 

Nagy Töhötöm 1946-ban fényképsorozatot állított össze saját arcképeiből, amelynek az „Álarcok mögött” címet adta. A fotókon a második világháború idején és után viselt álruhákban látható: az egyiken mint „sofőr a Csonka Gépgyárban”, a másikon mint „erdélyi középiskolai tanár” szerepel, a harmadikon „finn egyetemi tanár”, majd „deportálásból hazatérő zsidó kereskedő”, „hajófűtő a Fekete-tengeren” és „vatikáni diplomata”. A sorozat utolsó képén azonban „rendesen és normálisan” – álruha nélkül – jezsuitaként látjuk.[1] A képek híven tükrözik jellemét: kalandvágyról és kockázatvállalásról, alkalmazkodóképességről és tettrekészségről, ambícióról és intelligenciáról árulkodnak. Nagy Töhötöm későbbi életét vizsgálva is ezeket a vonásokat kell mindenekelőtt észben tartanunk, mivel ezek talán a legállandóbbak fordulatokban és néha nehezen követhető külső és belső eseményekben gazdag életében. „Az ő sorsa számomra érthetetlen és félelmetes labirintus.” – írta róla egy egykori katolikus hivatásrendi mozgalmi munkatárs, s ezzel a véleménnyel bizonyára nem volt egyedül.[2]

Pedig Nagy Töhötöm élete is egyszerűen kezdődött. Székelyudvarhelyi eredetű erdélyi családban, a Torontál megyei Magyarcsernyéhez tartozó Bozitópusztán született 1908. június 23-án. Gyermekkorát a Hunyad megyei Piskin töltötte, majd a Gyulafehérvári Katolikus Főgimnáziumban kezdte el középiskolai tanulmányait. Befejezni azonban – családja Magyarországra történt áttelepülése miatt – már a Kisújszállási Református Gimnáziumban tudta 1926-ban. Érettségi után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakára jelentkezett, de még ugyanebben az évben, 1926-ban belépett a jezsuita rendbe.

Először Érden volt novícius két évig, majd 1928 és 1931 között bölcseletet tanult Szegeden. Egyszerű fogadalmát is ott tette le 1928. november 13-án.[3]  Filozófiai tanulmányai után több rendtársához hasonlóan a kalocsai gimnáziumba került magiszteri munkára, ahol 1931 és 1934 között kollégiumi nevelőtanár és testnevelő volt. Az 1934/35-ös akadémiai évben – rendtársait követve – ő is megkezdte teológiai tanulmányait Innsbruckban. Végül csak egy évet végzett Innsbruckban, majd Szegeden folytatta teológiai tanulmányait. 1937-ben szentelték pappá. 1938-ban rendi beosztásként Kerkai Jenő helyettesítését kapta a KALOT-nál, mivel ebben az évben Kerkai a jezsuita rendben kötelező harmadik próbaévét töltötte Budapesten a Manrézában. Nagy Töhötöm tehát ideiglenesen átvette tőle a KALOT-központ vezetését. Amikor pedig rá került a sor, ő 1939-ben Firenzébe ment harmadik próbaévét letölteni. Hazatérve tovább folytatta munkáját a KALOT-ban, annak országos helyettes elnöke lett.

A második világháború vége felé, 1944 novemberében Kerkai Jenő legmegbízhatóbb munkatársával Meggyesi Sándorral Dunaföldváron keresztül Debrecenbe ment. Nagy Töhötöm Ugrin Józseffel Miskolc-Diósgyőrön keresztül – másfél hónapos szovjet fogság „beiktatásával” – ugyancsak eljutott Debrecenbe, hogy a KALOT további működéséhez szükséges engedélyt kieszközölje. 1945 áprilisának elején pedig Kerkaival úgy döntöttek, hogy a KALOT-nak az új körülmények közé való átmentése érdekében Nagy folytassa a háttértárgyalásokat, ám ezúttal Rómában. Ezzel kezdődött el Nagy Töhötöm Rómába való szökéseinek és futárútjainak sorozata. Először tehát 1945. április 9-én, mint „merész és találékony ember, aki képes legyőzni az összes nehézséget, amellyel egy ilyen típusú küldetés során találkozik”[4], indult római útjára – a harcok miatt először még kelet felé, Románián keresztül –, hogy a front Magyarországról való elvonulása után titokban mégiscsak visszatérjen Budapestre és Ausztrián át közelítse meg Itáliát.[5]

Az egyik első fecske volt a világháború után Rómába érkező magyarok közül, így az általa szállított információk természetszerűleg növelték személye jelentőségét. Személyesen  XII. Piusz pápának illetve tanácsadóinak is beszámolt a magyarországi helyzetről. A pápa magántitkárának és tanácsadójának, P. Leibernek kérésére pedig javaslatot készített a Serédi Jusztinián halála miatt megüresedett esztergomi érseki szék betöltésére. Első helyen Mindszenty József veszprémi püspököt, másodikként Bánáss László debreceni prépostot, harmadik személyként Shvoy Lajos székesfehérvári püspököt és többeket is ajánlott. A jelöltekről részletes jellemzést is készített. A pápa végül két nappal később, több más, de mindannyiszor azonos irányba mutató információ figyelembe vétele mellett hozta meg döntését és nevezte ki Mindszenty Józsefet esztergomi érseknek. Nagyra mint futárra a továbbiakban nemcsak a jezsuita rendi központ, hanem a Vatikán is számított, így – visszaemlékezése szerint – a döntést követően őt azonnal értesítették erről és megbízták, hogy ő hozza haza a Mindszenty kinevezéséről szóló levelet. P. Leiber, a pápa magántitkára XII. Piusz nevében a KALOT céljaira pénzt is adott át neki és biztosította a mozgalmat a Szentatya támogatásáról. Hazatérve Nagy a Mindszenty kinevezéséről szóló levelet Kerkainak adta át, mivel ui. „[ú]gy határoztunk, hogy Mindszentynek P. Kerkai viszi el a kinevezési okmányt, mert ő volt a középiskolában tanítványa...”[6]

Nagy Töhötöm kezdetben azt remélte, Mindszenty tanácsadójaként hatással lehet az újonnan kinevezett esztergomi érsekre, viszonyuk azonban rövid időn belül problematikussá vált. Mindszenty ugyanis sem a KALOT-ot, sem a Kereszténydemokrata Néppártot nem támogatta úgy, ahogyan a mozgalom és a párt körül tevékenykedő és ezek túléléséért, működéséért küzdő jezsuita szerzetesek szerették volna, illetve javasolták neki. Az egyre egyházellenesebb belpolitikai légkörben a modus vivendi keresése Mindszenty számára elfogadhatatlan volt, míg Nagy Töhötöm (és Kerkai Jenő) az elutasító álláspontot tartotta történelmileg elhibázottnak. 1945 októberében illetve 1946 folyamán kétszer is Nagy ismét Rómában ment és beszámolt P. Leibernek illetve Montininek, a későbbi VI. Pál pápának a magyarországi helyzetről, illetve ismét találkozott XII. Piusszal is. Az audiencián a pápa Nagy Töhötömnek szemrehányást is tett, hogy annak idején Mindszentyt ajánlotta kinevezésre első helyen, „egy olyan embert, akinek reakciói tele vannak indulatokkal” és így jellemezte őt: „troppo imprudente”, vagyis túlságosan meggondolatlan, óvatlan. [7]

Mindszenty és Nagy kapcsolata időközben annyira megromlott, hogy a bíboros elérte, hogy a jezsuita tartományfőnök Nagy Töhötömöt elhelyeztesse Magyarországról. Ahhoz is ragaszkodott, hogy Nagy nemcsak Magyarországon, de Európában sem maradhat. Így P. Janssens, a jezsuita rend új általános rendfőnöke Nagyot Dél-Amerikába helyezte át. Nagy Töhötöm 1947. január 4-én indult el Rómából Montevideóba. Bár áthelyezése küzdelmének kudarcát jelezte, paradox módon mégis ennek köszönhette, hogy – Kerkai Jenővel ellentétben – elkerülte a börtönt. A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályától ugyanis 1947. március 10-én már idézés érkezett üres lakására…[8] Ő mindazonáltal száműzetésnek élte meg Dél-Amerikába kerülését. Amint egy Kerkai Jenőnek írt levelében fogalmazott: „Kedves Atyám! Ügyemet elintézték. Lefejeztek és a fejemet elküldték a Hercegprímás úrnak engesztelésül. Őeminenciája elégedett lesz. Én szereztem neki Esztergomban egy hercegprímási széket a megtisztelés bíborával, ő hálából szerzett nekem Uruguayban egy kis állást a megszégyenítés pírjával. Haragudni sem lehet rá, mert nem tudja, mit csinál. Most elhagyom kis országunkat és a jelenlegi dispozícióm szerint többet vissza sem jövök. (…) Józsefet eladták testvérei...” [9]

A magyar szerzetes elsőként Uruguay-ban rendezkedett be. Megtanult spanyolul és tanított a montevideo-i érseki szemináriumban. Ezután felmérte az uruguay-i parasztság helyzetét és megkísérelte az ottani problémákra a KALOT megoldásait alkalmazni. Ezért részletes terveket készített, ám igyekezete megtört a montevideo-i érsek konzervativizmusán. Miközben paptársai és szemináriumi hallgatói között egyre népszerűbb lett, mozgástere egyre szűkült. Végül az érsek minden mozgalmi lehetőséget elvett tőle, a végén már csak katekizmust taníthatott és gyóntathatott. Ekkor Nagy úgy döntött, áttelepül Argentínába, ahol kezdetben Buenos Airesben a jezsuita rend dél-amerikai kollégiumában tanított argentin, chilei, perui és ecuadori jezsuita növendékeket. A Buenos Aires-i érseknek azonban azzal vádolták, hogy szociális tanításaival fellázítja az egész nemzetközi jezsuita kollégiumot. Ezért az érsek eltiltotta a tanítástól. Ekkorra Nagy azoban már hivatásválságba került, ezért az általános rendfőnökhöz fordult, s kérte, helyezze őt laikus állapotba. Döntését részben a rendtől elszenvedett sérelmekkel, részben korábbi hitkételyeivel indokolta. Végül a pápa 1948 őszén engedélyezte számára a laikus státust. A felmentési formula értelmében nem szűnt meg jezsuita lenni, de civil státusba került: nem tartozott naponta misézni, reverendában járni, ugyanakkor nősülhetett.

Nagy Töhötöm tehát ismét új életet kezdett, az elkövetkező 22 évben Argentína vált hazájává. 1948 szeptemberében meg is nősült. Felesége Pölöskey Paulina, egy erdélyi eredetű emigráns magyar család gyermeke lett. Leányuk, Krisztina 1949 szeptemberében született. Nagy különböző munkákat vállalt, ám szociális érdeklődése sohasem lankadt. Az 1960-as évek elején részt vett Buenos Aires nyomortelepeinek felmérésében. A felmérés után a magyar KALOT-os népfőiskolák mintájára a nyomortelepekről kiválogatott családok számára telepes-képző tanfolyamot szervezett. Az argentin belpolitikai változások miatt azonban ezt a munkát sem folytathatta, mivel a katonai puccs segítségével hatalomra kerülő új elnök megvonta a program támogatását.

Amikor Nagy Argentínában laikus állapotában berendezkedett, családot alapított és dolgozott, a katolikus egyház után újabb spirituális otthont keresett magának. Mint régi ismerőse, Takáts Ágoston írta róla: „Miután megszűnt számára az a közösség – a Jezsuita Rend – amely felnevelte és naggyá tette, új közösséget kellett keresnie, mert valójában egyedül nem tudott létezni.”[10] Új utakat és célokat keresve tehát Nagy Töhötöm a szabadkőművesség felé orientálódott. Feljegyzései szerint régóta élt benne a nyugtalan kíváncsiság, hogy megismerje az igazságot a szabadkőművesekről, akiket a Jézus Társaság legnagyobb, évszázados ellenségének tartottak. Valódi kilétét és múltját eltitkolva, édesanyja vezetéknevét és második keresztnevét is felhasználva Nagy Varga Sándor néven 1952-ben belépett az argentin „Estrella del Oriente 27” (Kelet csillaga) páholyba.[11] Beavatásakor arra a kérdésre, hogy mit vár a szabadkőművességtől egymondatos választ adott: „Új tartalmat életemnek.”[12] A különböző fokozatokat nagyon gyors ütemben teljesítette és amikor magyar nyelvű szabadkőműves páholy alakult Buenos Aires-ben, ő is hozzájuk csatlakozott. Életének erre a szakaszára visszatekintve később így összegzett:

„[n]ekem sikerült saját erőmből feltámadni. Egyrészt új célokat kerestem, másrészt a régit folytattam a változott körülmények között, változott programmal és módszerekkel, de lényegében megmaradva hűségesen a régi szociális elvek alapján. Új cél volt a szabadkőművesség felderítése és bemutatása, amellyel szolgálni akartam annak a Jézus Társaságnak, amelyet szerettem.”[13]

Ekkor érlelődött meg benne a terv, hogy összebékíti a katolikus egyházat a szabadkőművességgel, amelyre – úgy érezte – kivételes helyzete predestinálta. Tapasztalatait és nézeteit 1963-ban spanyolul, 1965-ben magyarul is megjelentette Jezsuiták és szabadkőművesek címmel. Könyve nagy vihart kavart, sokan dicsérték, de még többen támadták.[14]

A szabadkőművesektől való fokozatos távolodását, majd elhidegülését és végül szakítását is könyvének további sorsa és az életében emiatt bekövetkező változások sorozata okozta. A Jezsuiták és szabadkőművesek egy példányával ugyanis Nagy jelentkezett a Buenos Aires-i magyar követségen és ezzel felhívta magára a Magyar Népköztársaság belügyi szerveinek figyelmét. A Buenos Aires-i követség ugyanis Budapestre továbbította a Nagy felbukkanásáról szóló jelentéseket, ahol komoly háttérmunka indult be, hogy a horogra akadt halat saját céljaiknak megfelelően fogják ki.[15] Ügyével Bárdos Gusztáv rendőr százados foglalkozott a Belügyminisztérium III/I-5. Osztály (Operatív Értékelő és Tájékoztató Osztály) K alosztályán.[16]

A Jezsuiták és szabadkőművesek, de még inkább maga Nagy Töhötöm személye felkeltette a belügyi szervek érdeklődését: nem csupán egy újabb lehetséges hazatelepítés propagandahasznát látták meg vele kapcsolatban, hanem egy olyan személyt, akinek egyházpolitikai területen való esetleges ügynöki foglalkoztatása sokoldalú felhasználási lehetőséget kínálhatott. A magyar szervek ezek után meghívták Nagy Töhötömöt és családját, hogy 1966 nyarán a „Magyarok Világszövetsége vendégeiként” látogassanak haza. Magyarországi tartózkodása közben Nagy Töhötöm több ízben találkozott Bárdos Gusztávval és kollégáival is, míg végül 1966. szeptember 15-én együttműködési megállapodást íratott alá vele az állambiztonság. Ettől kezdve 1972-ig ügynökként („Franz Kirchenbauer” fedőnéven), utána haláláig titkos megbízottként („Kőműves Sándor”) foglalkoztatta őt a III/I-5-K, majd 1972-től a III/II-1/b Alosztály, illetve 1974 novemberétől kettős tartásban a III/I-4. Osztály is. Beszervezésére „hazafias alapon”, egy ez idáig nem azonosított titkos lakásban – a „Budavár” fedőnevű K-lakásban – került sor Budapesten, ahol azután később is sokszor megfordult jelentéseket adni.[17]

Magyar részről feladata a magyar katolikus egyház képviselőinek és a Vatikánnak a dezinformálása volt, amelyre Nagy kiterjedt magyarországi és római egyházi kapcsolatrendszere kínált lehetőséget. A Jezsuiták és szabadkőművesek íróját egyúttal arra is felkérték, bővítse ki művét a kommunizmus irányába is, írjon cikkeket, tanulmányokat az egyház és a kereszténység történetéről és a szocializmushoz való kapcsolódásának lehetőségeiről.

Nagy Töhötöm feleségével és lányával 1968-ban végül valóban felszámolták Buenos Aires-i egzisztenciájukat, s miután a Jezsuiták és szabadkőművesek miatt rá megorroló szabadkőművesekkel szakított[18], hazaköltözött. A szervek lakáshoz Budapesten a Pusztaszeri úton, álláshoz pedig az Akadémiai Kiadó szerkesztőségében juttatták. Kiadói fizetésén kívül még havi 3000 forintot kapott az állambiztonságtól is, s mellékállást vállalt latin-amerikai országok budapesti nagykövetségein is fordítóként. Cserében a katolikus egyház és állam közti modus vivendi továbbmunkálásán dolgozhatott.

„A modus vivendiért pedig azért dolgozom – írja egy beszámolójában –, mert ez bizonyos értelemben a szakmám volt. Itt vannak személyi összeköttetéseim, múltam, adottságaim miatt lehetőségek. És mivel tudom, hogy ennek a népi demokráciának is szüksége van egy bizonyos fokú megbékélésre az elvek feladása nélkül – és én nagyon jól tudom, hogy meddig és hogyan lehet elmenni ezekben az elvekben – ezért vállalkozom erre a szerepre.”[19] Nagy tehát ismét híreket szerzett, hozott és vitt, végiglátogatta magyar jezsuita barátait Magyarországon, köztük Kerkait Pannonhalmán (illetve Kerkai is vendégeskedett náluk a Pusztaszeri úton öregen és betegen), másokat Ausztriában és Rómában és mindvégig hűségesen tartotta magát ahhoz a legendához, miszerint azért települt haza, hogy szellemileg kibontakozhasson és szolgálhassa Magyarország és az egyház ügyét.

1979. február 21-én, 71 éves korában váratlanul érte a halál.

Úgy tűnik, Nagy Töhötömnek nemcsak élete és neve, de temetése is kettő volt. Hazai barátai, ismerői jelen voltak, amikor a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték. Hamvait azonban az Argentínába visszatelepülő özvegye magával vitte és az Argentin Szabadkőműves Nagypáholy által fenntartott Hogar Bernardino Rivadavia árvaház nagy akácfája körül szétszóratta.

Ki volt tehát Nagy Töhötöm? Jezsuita? Vagy második keresztnevét és édesanyja lánykori vezetéknevét is felhasználva egy Alejandro Nagy Varga nevű argentínai magyar szabadkőműves, aki még hamvait is szabadkőműves testvéreire bízta? Esetleg a „Kőműves Sándor” és „Franz Kirchenbauer” fedőnéven jelentéseit adó ügynök volt az igazi arca, aki baloldali elkötelezettségét bizonygatta tartótisztjének? Vagy valaki más volt, esetleg mindez egyszerre? Ő maga így vallott erről:

„Egymás után következő életeimben nem vetkőztem le az előbbit, hanem magamra véve az újat, a régi lényegét megtartottam. Először csak jezsuita voltam, aztán lettem szabadkőműves, megtartva minden megtarthatót a jezsuita múltból (elvek, barátok, kapcsolatok és szerelmem a Társaság iránt). Később a kommunista világba is magammal vittem az első kettőt, alapelveiket, összeköttetéseimet velük, közben átvettem a kommunizmusból is mindent, ami jó és haladást jelent. Olyan voltam, mint egy folyó: indul egyedül és összefolyik egy másikkal, sőt egy harmadik is beleömlik, és így mennek együtt tovább, mindig dúsabban, bővebben, nagyobb hömpölygéssel, szélesebb partok között.

Mindvégig jezsuita maradtam, de közben belülről, sőt önmagamba befogadva és személyesen átélve megtapasztaltam a szabadkőműveseket és a kommunistákat. Átvonultak rajtam és bennem, s közben figyeltem, szívtam be mindkettőből azt, ami igaz, ami örök és ami jó. És sokat találtam ilyen pozitívumot! Sokkal többet, mint a nagy vállalkozás alapján csak sejtettem volna is.”[20]