Képben a társadalom II.

Előző fotótörténeti témájú cikkünkben a szociofotó gyökereiről esett szó. Láthattuk, hogy a kép, mint médium már akkor is hatásos eszköz volt a társadalom formálásában, amikor még sokkal kevesebb emberhez juthatott el, mint manapság. Nem volt ez másképp hazánkban sem.

A magyar szociofotográfia kezdetei az első világháborúhoz köthetőek, noha a kialakuló állapotokért már az azt megelőző korszakok is felelősek voltak. 1920 elején jelent meg az újságíró és fotográfus Tábori Kornél képeivel a húszoldalas kiadvány, mely Egy halálraítélt ország borzalmaiból - Razzia a magyar nyomortanyákon címet viselte. Huszár Károly miniszterelnök kérésére készült az album, melyet angol, francia és olasz nyelvű képaláírásokkal, angol előszóval jelentettek meg. Célja ezzel nem pusztán a szociális állapotok dokumentálása volt, hanem egyféle nemzetközi segélykiáltás is a világháború utáni katasztrofális állapotok felszámolása érdekében.

Tábori Kornél − Tisza Kálmán tér 22. II/26. S. B. rokkant lakhelye.
Egy éjszaka az egyik kisgyerek kezét a patkányok rágták le.

Tábori Kornél − Zsúfolt lakhelyek a Lepsik-telepen. Az ablakkereteket a lakók eltüzelték.

Az 1920-as évektől kibontakozó népi mozgalom is hatással volt a szociofotográfiára. Mivel a társadalomkritikát megfogalmazó dokumentarista fotókat számos politikai rendszer nem látja szívesen, a népi mozgalom áramlatai szolgáltattak megjelenési lehetőséget a  fotográfusok munkáinak. Az idillikus, derűs hangulatot árasztó, a paraszti élet mindennapjait dokumentáló fotók napi és hetilapokban jelenhettek meg. Az ú.n. „magyaros stílus” egyik neves képviselője volt Balogh Rudolf.

Balogh Rudolf fényképe

Balogh Rudolf - Kalotaszegi leányok. 1941 körül.

Balogh Rudolf - Hídivásár. 1930.

Balogh Rudolf - Aratás III.

Habár Balogh ezzel a stílussal az árnyaltabb valóságtól eltávolítja képeinek szemlélőjét, és sokan az „árvalányhajas Magyarország” képzetének erősítését látják benne, feltétlenül meg kell jegyezni, hogy ez a hihetetlen technikai tudással és kompozíciós érzékkel rendelkező fotográfus ennél sokkal színesebb munkásságot hagyott ránk. Lelkesen fényképezte többek között a magyar Alföldet és az ország nevezetességeit. Képeit gyakran használták a turizmus fellendítése céljából. Elsőként az ő fotóit láthatták a Magyar Államvasutak utasai a vasúti kocsik fülkéiben, melyek utódjai még ma is ott díszelegnek a másodosztály sokat látott falain. A világháború alatt, illetve az azt követő években háborús tudósítások és a belpolitikai „hadszíntér” pillanatait fényképezte − ezen munkái között több hadtörténeti jelentőségűt is találunk. Balogh a magyar fotográfia több nagy alakjának útját is egyengette. Tanítványai közt találjuk Escher Károlyt és Munkácsi Mártont is, és habár a szociofotográfiában szinte az övével teljesen ellentétes irányt képviselt Kálmán Kata, ő is példaképnek tekintette, méltán nevezték el tehát róla a legnívósabb magyar fotográfiai díjat is.

Balogh Rudolf (Magyar Fotográfiai Múzeum) - Nehéz menet V. - Huszárok havas tájban.

Balogh Rudolf (Magyar Fotográfiai Múzeum) − Harci léggömb az egészségügy szolgálatában, 1914–18

Balogh Rudolf (Magyar Fotográfiai Múzeum)

Érdemes szót ejteni a népi mozgalmak kapcsán a Paulini Béla által szerkesztett Bokrétások Lapja című kiadványról, melyben a kulturális élet pillanatai kaptak helyet, és a Gyöngyösbokréta nevű népművészeti, hagyományőrző mozgalom életét örökítették meg. A főként néptáncelőadásokról és népviseletbe öltözött szereplőkről készült fényképek szintén a boldog paraszti élet képét erősítik. Az ország gazdasági helyzete, embertömegek nyomorúsága és a parasztság kizsákmányolása hihetetlennek tűnhetett megannyi népviseletbe öltözött táncos mosolya mögött.

Zászlóavató szakmári bokrétások
http://folkradio.hu/folkszemle/gyongyosbokreta10/index.php

Kodály Zoltán a bocsárlapujtői csoporttal
http://folkradio.hu/folkszemle/gyongyosbokreta10/index.php

Ha fogalmazhatunk így, az „ellentábort képviselte” fotográfiájával Kálmán Kata, Sugár Kata, Langler Klára és sokan mások, akik  a dokumentarista felfogást követve reálisabb képet festettek a társadalomról azáltal, hogy a szegénység által leginkább sújtott társadalmi csoportokat a mindennapi élethelyzeteikben, szegénységükkel, balsorsukkal együtt mutatták be.

Kálmán Kata magyar parasztokról készült albuma 1937-ben jelent meg, címe is enged következtetni a fotográfus céljára, a témához való viszonyulására: a Tiborc a parasztság legnagyobb problémájára, a társadalmi egyenlőtlenségekből és a szerencsétlen gazdasági helyzetből fakadó földhiányra hívta fel a figyelmet. Móricz Zsigmond előszava, valamint az esztétikai érzékről és fotográfusi képességekről tanúskodó fényképek nagy sikert arattak. A szociofotónak célja van, méghozzá a társadalmi probléma megfogalmazása, láthatóvá tétele. Így egy nagy visszhangot keltő szociofotó album megjelenése már sikernek nevezhető. 1955-ben jelent meg a Tiborc új arca, melynek érdekessége, hogy a korábbi albumban szereplő családokról, leszármazottakról készültek újabb felvételek. „A képeken átütött az akkori politika diktálta hivatalos optimizmus, ugyanakkor a kompozíciós tudás és a fénnyel történő modellálás készsége ebben a kötetben is megnyilvánult.” (Albertini Béla: Kálmán Kata, artportal.) Sokuk sorsa azonban valóban jobbra fordult, ami − még ha csak áttételesen is − a szociofotó, mint médium hatásosságának bizonyítéka. A tehetséges fotográfusnő nem csak a parasztság helyzetéről ad képet, a munkások, városi szegények, gyerekek is gyakori szereplők a képein. Ha mást nem is, egyik képét minden magyar tévénéző, újságolvasó látta már: a Kenyérevő gyermek című fotója szó szerint bejárta a világot. Pályafutását a Tiborc albumban kezdte, feltűnt az 1932−es német kommunista párt plakátján is, a magyar közönség pedig leginkább gyermekjóléti alapítványok plakátjairól, hirdetéseiről ismeri.

Kálmán Kata: Kenyérevő gyermek című képe német plakáton.

A később keletkezett Pesti nép és Cigányok című albumai kiadatlanul maradtak fiókjában, mivel ekkor már a rossz életkörülmények és a társadalmi problémák tabuvá váltak a politikai irányelveknek köszönhetően.

Kálmán Kata fényképe

Kálmán Kata fényképe

A kor társadalomrajzához hozzátartozott a városi lakosság életének dokumentálása is. Escher Károlyt igaz elsősorban riportfotósként tartjuk számon, és a képriport célja a szociofotóétól nagyon eltérő, ettől azonban még kitűnően alkalmas a társadalom képbe foglalására. „Együttérzéssel közelített a társadalmi peremhelyzet és az anyagi nyomorúság áldozataihoz. Escher a magyar szociális fényképezés legjobbjai közé tartozott, a hangyatelepi nyomornegyedről készített sorozata olyan társadalmi felháborodást indított el, mely végül a nyomortelep felszámolásához vezetett. Kívánhat-e többet egy (riport)fotós?” (Albertini Béla) Escher szociálisan érzékeny képei nem csak a nyomortanyák, kilakoltatottak és más nehéz sorsú emberek életkörülményeit mutatják meg nekünk, hanem a felső párezer és a hírességek életéről is beszámolnak. Ki gondolná manapság a fővárosban kószálva, hogy a Margit-sziget látogatása szűk száz évvel ezelőtt a jómódúak kiváltsága volt? Vagy hogy az ünnepélyes lovas felvonulásoknak van egy kevésbé ünnepélyes mozzanata is? Escher munkásságából nem csak egy elképesztően részletes korkép rajzolódik ki, hanem egy végtelenül változatos életmű is: a biatorbágyi viadukt robbantásáról elsőként készített képet, megörökítette Szálasi megszólalását az utolsó szó jogán, Gróf Teleki Pált és József főherceget, darabolós gyilkost és szerelmespárokat, színházi előadásokat és az éjszakai Budapestet, és neki köszönhetjük a Thomas Mann és József Attila találkozásáról készült fotót is. Escher Károly nem csak mindenütt ott volt, ahol fotózni volt érdemes, a fényképezőgép kezelését először tökélyre vitte, majd kísérletezgetni kezdett vele, mindemellett jó érzékkel kapta el azokat a pillanatokat, amik miatt emlékezetessé váltak képei.

Escher Károly: Éjjeli Menedékhely I., 1932, Magyar Fotográfiai Múzeum

Fotó: Escher Károly: A Magyar Országos Véderő Egyesület női lövész kiképzésén, 1941. Országos Széchényi Könyvtár

Escher K.: Díszkíséret a díszkíséretnek, 1937

Escher Károly: Budapest, Margitsziget, 1938., Magyar Fotográfiai Múzeum

Escher Károly: Muráti Lili színésznő, 1944.

Escher Károly: Thomas Mann és József Attila, 1937

A cikkben felsorolt fotográfusok és szociofotós irányvonalak természetesen nem merítenek ki semmiféle kategóriát a magyar fotográfia berkein belül. Rajtuk kívül számos tehetséges fotósról és fontos fényképről lehetne szót ejteni, jelen írás csak a fotó, mint a társadalom formálása szempontjából hatásos médium szemszögéből kívánt példákat bemutatni. A cikk következő részében a közelmúlt és jelen korunk társadalmi problémáit, jelenségeit feszegető szociofotósok munkáiról lesz szó. Némelyik fotósorozat vagy életmű biztosan újat mutat az olvasó számára, tanúskodva arról, hogy mi mindent nem tudunk a világról, és mi mindet tudhatunk meg róla fényképek által.

KMR

Források:

Albertini Béla. Az első magyar szociofotó "album". http://epa.oszk.hu/00000/00003/00034/albertini.html

http://fotomuveszet.net/korabbi_szamok/199912/albertini_bela_a_magyar_sz...

http://www.szellemkeponline.hu/foto/a-het-fotosa-2/kalman-kata-es-a-magy...

http://www.oszk.hu/kiallitasok/balogh-rudolf-kiallitas

http://folkradio.hu/folkszemle/gyongyosbokreta10/index.php

Albertini Béla: Kálmán Kata. https://artportal.hu/lexikon-muvesz/kalman-kata-118/