Az Áldozatok és embermentők címmel megtartott keresztény-zsidó koncert, amely az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Holokauszt Emlékévét zárta, és amelyben társszervezőként a Holokauszt Emlékközpont mellett a Barankovics István Alapítvány is részt vett, számos üzenetet hordoz.
Az IKSZ 2014-ben – csatlakozva a kormány elgondolásához – saját Holokauszt Emlékév programsorozatot indított, amely a végéhez közeledik. Illő, hogy összegezzük az élményeket, amelyek számos tanulsággal szolgálhatnak a számunkra. Nemcsak számunkra, fiatal kereszténydemokraták számára, hanem akár egész országunknak is. Fontos, hogy éljünk a lehetőséggel, mely egy emlékév nyújthat, a kiengesztelődés és a bizalom újjáépítésének lehetőségével.
A mozgalmas szeptember után csendesebb volt az október a magyarországi zsidóság életében. A hónap első fele az őszi ünnepeké volt. A zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe a Jom Kippur és a nagy sátoros ünnep, a Szukkot most október első felére esett. A Jom Kippurt, az engesztelés napját, a szombatok szombatját a zsidó naptár szerint Tisri hónap 10-én ünneplik, ami ebben az évben október 4-én volt.
Ökrész Károly, Aracs-díjas helytörténész, 20-25 éve kutatja a vajdasági Temerin településnek történelmét, melyhez szorosan kapcsolódik a helyi zsidóság szerepének értékelése is. Az Együtt másfél századon át című könyvében nemcsak a történelmi vonalat mutatja be, megjelennek benne kulturális és néprajzi vonások is. A kötet gazdagon tartalmaz a helyi zsidó temetőről illusztrációkat, anyakönyvi kivonatokat, zsidó népdalokat (Szól a kakas már, Sírnak-rínak a bárányok) és egyéb dokumentumokat is.
A következő gyűjteményben az olvasó megismerkedhet három olyan tanulmánnyal, mely a magyarországi pusztulóban lévő zsidó temetőket veszi számba. A vizsgálat nem mindennapi, mondhatni szokatlan a kor embere számára: egy a Holokauszt nyomán elpusztult közösség nyomait mutatja, ezért erkölcsi feladatunk foglalkozni a kérdéssel.
Michele Sarfatti, a milánói Zsidó Dokumentációs Központ vezetője és elismert olasz történész. Szakterülete a XX. századi olasz történelem, az olasz fasizmus és az olaszországi zsidók sorsa a II. világháborúban. Tagja volt a kétezres években létrehozott vizsgálóbizottságnak, mely a deportálások alatt elkobzott zsidó javak sorsát kutatta. Fő munkái: Zsidók Mussolini Olaszországában, A zsidók deportálása Olaszországban, 1943–1945: a magyar zsidók sorsa.