„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
Játékon kívül?!
Egy politikai közösség lelkiismeretét talán az képes legjobban megmutatni, hogy hogyan bánik kiszolgáltatott csoportjaival, a társadalom perifériáján élőkkel, miként védi a gyöngéket, a legkisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezőket. Rovatunkban olyan kisebbségi csoportokkal foglakozunk, akik valamilyen ok miatt „játékon kívül” kerültek: munkanélküliekkel, hajléktalanokkal, mozgáskorlátozottakkal, stigmatizált és bűnbaknak kikiáltott kisebbségekkel, többszörösen hátrányos helyzetű gyermekekkel. Mit tehetünk értük, emberi méltóságuk megőrzéséért? Úgy véljük, a szolidaritás elv nem azonos a könyörületességgel és nem pusztán emberi jogok védelme. Alapjaiban morális kérdés: állami szinten hatékony társadalompolitika, az egyén részéről a másik ember elfogadása, odafordulás és szolidaritás. Hogy is állunk ezzel ma Magyarországon?
2014. 03. 20.
A magyarországi zsidó közösség helyzetének alakulása – Hírösszefoglaló (2014. március)
2014. 02. 27.
Keresztény gazdaságetika
2014. 02. 26.
A magyarországi zsidó közösség helyzetének alakulása - Hírösszefoglaló (2014. február)
2014. 01. 24.
Emlékezetkultúrák, emlékezetpolitikák – újabb szobor vita
2014. 01. 21.
A magyarországi zsidó közösség helyzetének alakulása – hírösszefoglaló (december-január)
2014. 01. 10.
Két fal, mely összeköt és szétválaszt
2013. 12. 17.
Kulturális ajánló: dokumentumfilmek a cigányságról
2013. 12. 16.
Merre tovább Vajdaság?
2013. 11. 26.
A nemzetközi migráció legújabb jelenségei
2013. 11. 12.