„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
Múltunk jelene
A rovatban Petrás Éva történész a kereszténydemokrata múlt eseményeit és szereplőit a jelenből nyíló perspektívákból szemlélI. Az írások az ismeretbővítésen túl hivatottak annak a – mai magyar politikai pártok sorában páratlanul gazdag – történelmi hagyománynak az ápolására is, ami a Kereszténydemokrata Néppárt mögött áll. Az érdeklődő olvasó további tájékozódási lehetőséget a témában az alapítvány Kereszténydemokrácia tudásbázisban talál.
2017. 01. 10.
Bálint Sándor 1956-ban
2016. 12. 12.
110 éve született Barankovics István, alapítványunk névadója
2016. 11. 15.
Székely Imre Kálmán és az 1956-os forradalom
2016. 11. 07.
Kovrig Béla: Nemzeti kommunizmus és Magyarország
2016. 11. 04.
Az állambiztonság szerepe a kereszténydemokraták 1956-os forradalom utáni meghurcolásában
2016. 10. 26.
Tihanyi Árpád, az 1956-os forradalom győri mártírja
2016. 10. 18.
Demokrata Néppárti képviselők szerepvállalása a vidék forradalmában
2016. 10. 07.
A Magyar Nemzeti Bizottmány és 1956
2016. 09. 30.
Egy győri keresztény párt meg/újjáalakításának kísérlete 1956-ban
2016. 09. 26.