Rejtett dimenziók műhely: 3/6

2.    Életminőség, boldogság

Az életminőség szubjektív érzete különböző szükségleteink kielégítettségétől függ. A materiális szükségletek mellett az élettel való elégedettség-érzet tényezőit a szakirodalomban posztmateriális értékeknek nevezett kategóriával szokás leírni. Ilyen a társadalmi biztonságérzet, a végzett munkával való elégedettség, a belőle származó sikerélmények és a kompetencia érzet. Vannak szociális szükségleteink: házasságunkat valódi életközösségként szeretnénk élni, családunkat szeretnénk biztonságban, harmóniában tudni. Akkor vagyunk életünkkel elégedettek, ha szociális integrációnk (Lockwood) sikeres, ha barátok vesznek minket körül, bízunk szomszédainkban, azoknak a kisebb-nagyobb közösségeknek a tagjaiban, amelyekbe beletartozunk. Akkor érezzük jól magunkat, személyiségünk akkor van egyensúlyban, ha vannak társadalmi orientációs pontjaink, értékeink, amelyekbe kétes helyzetekben kapaszkodhatunk, ha harmóniában élünk a természettel, ha látjuk életünk, munkánk értelmét, céljainkat. A megrendült identitású elbizonytalanodott emberek, vagy például azok, akik úgy érzik, elveszítették életük felett a kontrolljukat, gyakrabban kerülnek a pszichoszociális stressz állapotába. Többször szenvednek a megbecsültség érzésének hiányától, sodródnak önértékelési zavarokba. Az önmagukat vesztesnek érző emberek, általában nehezebben tudnak adaptálódni a gyors fejlődés által támasztott követelményekhez, szociálisan egyre inkompetensebbekké válnak. Az ilyen társadalmakban az emberek atomizálódnak, elszemélytelenednek, a társadalmi kohézió, a társadalmi tőke meggyengül. A tagok gyakrabban veszítik el a biztonságérzetüket, az emberek egymásba és a vezetőikbe, vagy épp a társadalmi intézményekbe vetett bizalma megrendül.   A társas támogatás, a szolidaritás egyre kevésbé működik a közösség tagjai között. Ebben a légkörben az egymással versengő politikai csoportok tagjai közül némelyek olyan politikai eszközökhöz nyúlhatnak (és sajnos nyúlnak is) sikerrel, amelyek az embereknek nem az egymás közötti bizalmára, hanem az egymás közötti bizalmatlanságára épülnek. Az anómia, a káosz-érzés, az értékvesztés, az ellenségesség, a bizalom hiánya nemcsak a közösségre nézve károsak, hanem az egyén belső egyensúlyát, az egészségét is veszélyeztető tényezők, nem beszélve arról, hogy az értékrenddel nem rendelkező, jövőkép nélkül szorongó, elbizonytalanodott ember a leginkább manipulálható. Életminőségünk, boldogságunk szubjektív érzete tehát saját sorsunk alakulására ugyanúgy hatással van, mint annak a politikai közösségnek a jövőjére, amelynek tagjai vagyunk. (Az életminőség feltételei. Szerk. Utassy Ágnes, MTA PTI 2007.)