Rejtett dimenziók műhely: 6/6

6.    Emberi szükségleteink és a spiritualitás: a „kegyelmi tőke”

A spiritualitás humán specifikum, Maslow közismert szükségletpiramisában (Abraham Maslow: A lét pszichológiája felé. Ursus Libris, 2003) nemcsak az anyagi és szociális és emocionális szükségletek, hanem a magasabb szinteken a lelki-szellemi motívumok is szerepelnek. Az emberi kompetenciák sorában tehát nemcsak racionális, vagy érzelmi intelligenciáról beszélhetünk, hanem Robert Emmons nyomán már a személyiség kiteljesedését szolgáló spirituális intelligenciáról is. Süle Ferenc a spiritualitást egy magasabb – a szociabilitás szintjét meghaladó – metaszinten elhelyezkedő közös emberi valóságdimenzióként definiálja, melynek lényét a valóság és benne az ember titkainak megismerési törekvése adja.  A spirituális dimenzió empirikus úton nem érzékelhető, de hatása az általunk észlelhető világban is tapasztalható. (Süle Ferenc: Előadások vallásról, spiritualitásról. MEK) A spirituális dimenzió a kollektív tudattalan jungi értelmeben vett megtapasztalása, aminek lényegét a lélek és a szellem magyar szavak szemantikai tartalmának különbségeivel írja le.  „Az ember specifikumának kifejezésére legtöbb nyelv két fogalmat használ, a magyar a lélek és a szellem szavainkat. A lélek szó etimológiailag a lélegzéssel, tehát egy személyes, egyedi működéssel kapcsolatos, az egyedi lelki működést fejezi ki. A szellem szó nyelvújításbeli eredetű, a szél, szellő fogalmával van összefüggésben, ami egy rajtunk kívüli, de általunk és mások által is érzékelhető erőáramlatot jelent, utalva az egyetemes emberi lehetőségekre. Más helyett nem lélegezhetek, de a szelet mindannyian érezhetjük.” A pozitív spirituális tapasztalás emelkedettség érzést, boldogságélményt eredményez, gyakran új fontos belátásokhoz segít, emiatt komoly pszichoterápiás jelentőséggel bír. Ebben a megközelítésben a vallások olyan évszázados tradíciók által őrzött szociálpszichológiai rendszerek, amelyek a fundamentális egzisztenciális kérdésekre vonatkozó normarendszereikkel (sok minden más mellett) az ember spirituális szükségleteit elégítik ki. Frecska Ede szerint (Frecska Ede - Wiesennmayer Éva: A spirituális szemlélet valósága.) míg a természettudományos gondolkodás emberre vonatkozó sémái azt sugallják, „senkik vagyunk” (pl. az ember az evolúció szeszélyeinek véletlen terméke, egy értelem nélküli rideg és közömbös univerzum a lakhelyünk) inkább az ember kisebbrendűségi érzését fokozzák és depresszív hatásúak, addig a világvallások pozitív üzenetet hordoznak és az ember spirituális mivoltára utalnak:
 Jézus: „Benned van a mennyek országa”, Mohammed: „Aki ismeri önmagát, az ismeri Urát”, Judaizmus: „Ő van mindenben, és minden Őbenne van”, Konfu Ce: „Ha jól ismered természeted, jól ismered a mennyet”, Lao Ce: „A lelked legmélyén meglátod az Egyet”,Buddha: „Nézz magadba, te vagy Buddha”.

A spiritualitás megtapasztalását eredményező inspiráció számtalan forrásból táplálkozhat, ezek egyike csupán a vallás. Ugyanakkor a vallásgyakorlás és önmagában a hit sem vezet el automatikusan a spirituális élményhez. A hitből nem következik automatikusan az élmény, viszont az élményből természetesen következik a hit. A valláshoz való fordulásnak az egyén szempontjából - a spirituális keresésén túl – számos más oka is lehet. Emellett a szerző úgy látja („Lelked legmélyén meglátod az egyet”. Nem a világ senkije az ember. Medicalonline. 2012. január 1.), hogy az egyéni átélést az intézményesült vallások, különösen a patriarchális felépítésű vallások nem támogatják, nem érdekeltek abban, hogy az egyén közvetlenül találkozzon a transzcendentálissal.

A vallások egyéni és közösségi normarendszerei mentálhigénés jelentőséggel bírnak. A Kopp Mária-modell lényeges eleme volt, hogy az embert nemcsak biológiai lényként, hanem a maga kulturális és spirituális teljességében szemlélte. Erről az alapról kifogásolta, hogy a társadalomtudományokban háttérbe szorul a spiritualitás fogalma. Miközben annyi szó esik a pénztőkéről, a társadalomtudósok hallgatnak a kegyelmi tőkéről, arról a többletről, amelyet a spiritualitás, a transzcendens igény és beállítottság nyújt az egyénnek és a társadalomnak. A vallásosság, valamint a lelki és testi egészség összefüggéseinek vizsgálata szerves részét képezte kutatásainak, melynek során arra a következtetésre jutott, hogy a vallás egészségvédő tényező: a vallásos embereknek a saját egészségi állapotukra vonatkozó önbecslésük nemcsak lényegesebben optimistábbnak bizonyult, de az is kiderült, hogy 42%-kal kevesebb időt töltöttek táppénzen. Több oldalról bizonyította, hogy a vallás jelentős védőfaktor az önkárosító szenvedélyekkel szemben, az ilyen emberek között kevesebb az alkoholista és kevesebbet dohányoznak. A vallási közösségek tagjai erősebb társadalmi tőke védelme alatt állnak, a nehéz élethelyzetekben a társas támogatásra nagyobb eséllyel számíthatnak, mint nem vallásos társaik.