A kereszténydemokrácia magyarországi története

A kereszténydemokrácia kialakulása történelmi korszakokon átívelő folyamat eredménye, amelynek eszmetörténeti, pártpolitikai és társadalmi mozgalmi vonulatai mutatkoznak a legmarkánsabbnak. A szakirodalmi szerzők jelentős része a kereszténydemokrácia előzményeként tekint az 1860-as évek liberális katolicizmusára, a XIX-XX. század fordulóján XIII. Leó Rerum novarum enciklikájának hatására kibontakozó keresztényszocializmusra, valamint az 1931-ben napvilágot látott Quadragesimo anno enciklika nyomán fellendülő hivatásrendi mozgalmakra.

A felsorolt irányzatokban közös volt, hogy saját koruk társadalmi problémáira a katolikus társadalmi tanítás alapján kíséreltek meg választ adni, meghatározó gondolkodóik értéktételezése pedig a demokrácia korabeli felfogásával volt rokon. A társadalmi kérdések korszakonként új és új formát öltöttek Magyarországon is: a dualizmus korában az egyház és vallás modern társadalomban való helyének keresése, később a szabad versenyes kapitalizmus nyomán kibontakozó nyomort enyhítő eszközök biztosítása, majd a két világháború között a parlamentáris demokrácia válságából a totalitarizmust elkerülő megoldások keresése volt a legfőbb cél. A katolikus közéleti gondolkodás előbb a kormányzó liberalizmussal, majd a szociáldemokráciával és a világgazdasági válság nyomán megerősödő fasizmussal, a második világháború után pedig az egyre agresszívebben hatalomra törő kommunizmussal szemben kívánt megoldási alternatívát nyújtani a társadalmi problémákra. A kereszténydemokrácia előzményének tekinthető liberális katolicizmus, keresztényszocializmus és hivatásrendi mozgalmak maguk sem egységes irányzatok, viszont teoretikusaik és politikusaik között szép számmal voltak olyanok is, akik az egyén és társadalom, állam és egyház viszonyának rendezését az emberi méltóság, a méltányosság és a társadalmi igazságosság értékeinek szem előtt tartásával tudták csak elképzelni. Erre a politikai gondolkodásbeli hagyományra épített az 1930-as évek reformnemzedéke, amely a francia katolikus gondolkodók felé orientálódva neokatolikus és neoliberális nézetekkel aktualizálta a keresztény társadalmi tanítást és az Európában felerősödő totalitárius tendenciákkal szemben egyre határozottabban foglalt állást.

A mai értelemben vett kereszténydemokrácia közvetlen előzményének számító neokatolicizmus hatását megsokszorozta a vele párhuzamosan kibontakozó, a korabeli magyar társadalom legégetőbb szociális problémáira választ kereső hivatásrendi mozgalom. A mozgalom szubkulturális szervezetiben felnövekvő vallásos fiatalok a második világháború után a pártpolitika szintjén is megjelenő kereszténydemokrácia támogatói váltak. A koalíciós korszakban a Demokrata Néppárt képviselte a leghatékonyabban az irányzatot. A Barankovics István vezette Demokrata Néppárt sikeresen újította meg és adaptálta a kor viszonyaira a kereszténydemokrata eszmerendszert. Politikája szilárd elvi alapokon állt, de ugyanakkor kellő rugalmassággal és pragmatizmussal volt képes kezelni az 1945 után kialakult helyzetet. Az 1947-es választások után, mint a magyar parlament legerősebb ellenzéki pártja kísérletet tett a kommunista diktatúra elhárítására. A szovjet megszállók által teremtett egyenlőtlen erőviszonyok, valamint a kommunisták részéről a demokratikus politizálás szabályainak egyre durvább megsértése 1949-re a párt működésének ellehetetlenüléséhez vezetett. Barankovics István már menekülés közben, Bécsből jelentette be a Demokrata Néppárt működésének felfüggesztését. A párt politikusainak egy része is emigrációba kényszerült, az itthon maradottakra pedig üldözések vártak. 1956-ban novemberében a magyarországi kereszténydemokraták ugyan újraélesztették a Demokrata Néppártot, de a politika életben való érdemi részvételre a forradalom erőszakos leverése miatt már nem kerülhetett sor.

A kereszténydemokrácia 40 év múltán juthatott újra politikai képviselethez Magyarországon. A Kereszténydemokrata Néppárt 1989-ben alakult, részt vett a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, majd az első választások után az MDF-FKGP-KDNP koalíció tagja lett és minisztereket delegált az Antall-kormányba. A rendszerváltás óta eltelt időszakban a KDNP kétszer volt kormányon (1990-1994 között és jelenleg, a 2010-es választások eredményeként), kétszer ellenzékben (az 1994-1998-as és a 2006-2010-es ciklusban), 1996-tól 2006-ig pedig parlamenten kívüli pártként politizált. Ebben az időszakban a magyarországi kereszténydemokrácia elhúzódó belső válságot élt állt, még 1997-ben szétszakadt a parlamenti frakciója, majd később maga a párt is. A disszidens politikusokból alakult Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jelöltjei az 1998-as választásokon a FIDESZ támogatásával jutottak mandátumhoz. A párt történetének új korszaka 2002-ben kezdődött, ami meghozta nemcsak a belső válság felszámolását, a jobbközép politikai pozíció megszilárdítását, hanem a kormányzati szerepvállalás újabb lehetőségét is.