Az ötvenes években úgy tűnhetett, a hatalom eléri célját: a kereszténydemokrácia politikai rendőrségi és bírósági eszközök alkalmazásával végleg megsemmisült, képviselői pedig a társadalmi és politikai élet margójára szorultak. De ez korántsem volt így, a párt eszméihez és a parlamentáris demokrácia alapelveihez való hűségük látens módon az ötvenes években is megmaradt. Ennek bizonyítéka, hogy a DNP 1956-ban néhány nap alatt új életre kelt. Az 1956-os visszatérés lehetőséget adott a kereszténydemokrata politikai hagyomány újbóli kinyilatkoztatására és egyben aktualizálására is. Ezáltal a demokrácia és szabadságjogok mellett elkötelezett újrakezdések mindenkori követelményét rögzítette, így járulva hozzá a rendszerváltozáskor ismét elérkezett újraindulás politikai, történeti előfeltételeinek megteremtéséhez.
A „Magyar kereszténydemokraták és 1956” című tematikus kötetet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódóan a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázisának kutatói készítették. A munkacsoport szándéka, hogy bemutassa a Demokrata Néppárthoz köthető hazai és emigráns kereszténydemokraták 1956-os szerepvállalását, politikai elképzeléseiket, valamint a forradalom és szabadságharc bukása után őket ért megtorlásokat. Ezen az oldalon a kötet legfontosabb megállapításait és a munkacsoport forrásfeltáró tevékenységének eredményeit mutatjuk be.
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.
Források
- 1956. október 26. – A győri papság 12 pontja
- 1956. október-november – A Demokrata Néppárt programtervezete
- 1956. november 1. – Farkas Dénes beszéde a Szabad Kossuth Rádióban
- 1956. november 4. – Válogatás a DNP lapjának, a Hazánknak az 1956-os számából
- 1956. november 18. – Mihelics Vid levele Gimes Miklósnak
- 1956. december 8. – Bibó kereszténydemokratákhoz eljuttatott kibontakozási javaslata
- 1956. december 9. – A DNP választervezete Bibó javaslatára
- 1956. december 14. – Bibó levele Keresztes Sándorhoz
- 1957. december – Tihanyi Árpád sorsa
- 1957. november 4. – (New York) Barankovics István: Az ún. nemzeti képviselet kérdésről
- 1958. január 7. – Székely Imre Kálmán nyilatkozata
- 1957-1962 – Kovrig Béla: Nemzeti kommunizmus Magyarországon
- 1957-1962 – Kovrig Béla 1956-os emigránsok körében végzett kutatásának kérdőíve
- Állambiztonsági összefoglaló a Demokrata Néppárt 1956-os tevékenységéről
- 1964 – Matheovits Ferenc, mint állambiztonsági tankönyvi példa
Visszaemlékezések
- 1979 – Részlet Kovács K. Zoltánnak, a Newbrunswick Rutgers University-n tartott 1956-os ünnepi beszédéből
- 1988 – Keresztes Sándor visszaemlékezése
- 1988 – Részletek Matheovits Ferenc 1956-os visszaemlékezéséből
- 2002 – Részletek Varga László visszaemlékezéséből
- 2006 – Kovács K. Zoltán és O'sváth György 1956-ról
- 2016 – Szakolczai György visszaemlékezése