Bánáss László dr.

(Pozsony, 1888. október 14. – Budapest, 1949. április 20.)
veszprémi püspök, az ideiglenes nemzetgyűlés (1944-1945) pártonkívüli tagja.

Élete

Bánáss László 1888. október 14-én született Pozsonyban. Öt testvérével együtt itt is nevelkedett fel, ugyanis édesapja hivatásos katonatisztként szolgált a városban. Általános iskolai, valamint középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte, azonban érettségi vizsgát már a budapesti piaristák középfokú intézményében tett. Életének ebben az időszakában alakult ki a papi hivatás iránti érdeklődése, ami végül oda vezetett, hogy felsőfokú tanulmányait teológus hallgatóként kezdte meg az innsbrucki egyetemen. Érdeklődési körébe a papi hivatáson kívül beletartozott a diplomácia, illetve a zeneművészet is. Ennek hatására Rómában is folytatott tanulmányokat, joghallgatóként, ezzel egy időben pedig elvégezte a vatikáni diplomata főiskolát is. A vatikáni főiskolán olyan neves oktatók segítették tanulmányait, mint például a későbbi XII. Pius pápa, Eugenio Pacelli.

Elhivatottságát érdeklődési köre iránt az bizonyítja leginkább, hogy fiatal pályakezdőként hét idegen nyelven beszélt. Felsőfokú zeneművészeti tanulmányokat kezdett a müncheni egyetemen. Stúdiumait végül Budapesten fejezete be, doktori disszertációjának megvédésére Belgiumban került sor.  Felsőfokú tanulmányai végeztével, 1912-ben szentelték pappá Budapesten a Jézus Szíve templomban. Papi hivatását, sok más kortársával együtt megérintette a háború szele, meggyőződését, döntéseit nem hagyta érintetlenül a rendkívül rossz gazdasági és társadalmi környezet. Az első világháború borzalmait tábori lelkészként élte át, ahol testközelből tapasztalta meg az embertelen szenvedést és vérontást. Az első világháború után káplánként tevékenykedett Nagyváradolasziban. Tényleges papi hivatása ebben az időszakban vette kezdetét, ugyanis nem sokkal később segédlelkészi pozícióját maga mögött hagyva 1919-től Nagyváradon, az Orsolya Zárda iskolájának igazgatója lett. Nagyváradi igazgatói tevékenysége alatt célként jelölte meg az oktatási intézmény reformját. Ennek fényében női kereskedelmi iskolát alapított, valamint gépírótanfolyamot szervezett.

Munkájának elismeréseként számos alkalommal újabb és újabb feladatokkal bízták meg, 1926-tól karnagyként működött a nagyváradi székesegyházban, valamint az ő feladata lett az egyházmegye zenei életének alakítása, koordinálása is. Nagyváradról később Nagyszalontára helyezték át, ahol plébánosként folytatta munkáját. Számos beszámoló és visszaemlékezés bizonyítja, hogy rendkívüli elismertségre és népszerűségre tett szert ebben az időszakban, s e népszerűség vezetett áthelyezéséhez is, melyhez hathatós román államvezetési nyomás is hozzájárult. 1940-ben a II. bécsi döntés értelmében Nagyvárad visszakerült Magyarországhoz, ennek következtében Scheffler János akkori megyei püspök ismét Nagyváradra helyezte Bánásst, aki a továbbiakban kanonoki pozíciót töltött be az egyházmegye székhelyén. 1942-től debreceni plébánosként folytatta papi hivatását. 1946. november 2-án veszprémi püspökké szentelték.

Bánáss László élete során számtalan egyházi pozíciót töltött be. Feladatai ellátását a kor hatásainak ránehezedő bélyegével igyekezett megoldani. Egyszerűséget, és megértést mutatott hívei felé, elveit mindennapjai során rendíthetetlenül igyekezett megtartani. A díszes papi öltözékeket mellőzte, csupán az adott szertartás által megkövetelt helyzetekben használta. Egyszerű fekete reverendát hordott, és a visszaemlékezések szerint Budapest utcáin is autó helyett villamossal közlekedett.  

Politikai gondolkodása

Bánáss László a háború vége felé, 1944-1945-ben alakította konkrét, történelmi valósággá emberközpontú erkölcsi meggyőződését. Debrecenben ő volt az, aki saját plébániáján biztosított helyszínt az ideiglenes magyar kormány ülésének. 1944 decemberében részt vett a debreceni fasizmusellenes tüntetésen, és tagja volt minden olyan kezdeményezésnek amely a fasiszta befolyás visszaszorítását tűzte zászlajára. Kézjegyével látta el azt a bizonyos kiáltványt, mely arra bíztatta a magyar katonákat, hogy tegyék le a fegyvert, és álljanak ellen a német befolyásnak. 1944. december 5-én megalakult a Debreceni Nemzeti Bizottság, melynek állandó tagja lett, és elfogadta az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjának való kinevezését is. Helyi szinten is igyekezett kivenni a részét a politikai döntésekből: 1945. február 15-én megalakuló debreceni törvényhatósági bizottság munkájában is részt vett. Ebben az időszakban az oktatás és a nevelés fontosságát hirdette, igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy meg kell teremteni a megfelelő feltételeket az oktatás megszervezéséhez. 1945-től szinte teljes egészében elvonult a nyilvánosság elől. Püspöki teendői ellátásakor végig az egyház és az állam kapcsolatának rendezését hangoztatta, kereste a megfelelő megoldásokat, melyek mindkét fél számára kielégítőek lehetnek. Hirdette a vallások közötti békét, és a kirekesztés helyett a befogadás fontosságát hangsúlyozta. Bánáss László tevékenysége a kortársak körében is elismertségre lelt. Gondolkodása sajátos utat jelentett az ideológiáktól és politikai csatározásoktól cseppet sem mentes időszakban.

Bánáss László 1949. április 20-án hunyt el, testét a veszprémi székesegyházban helyezték örök nyugalomra. Saját kérésére neve nincs feltüntetve a sírbolton, azon mindössze élete egészét végigkövető hitvallásának részlete olvasható: „Mondd el: Hiszek egy Istenben… testnek feltámadását… és az örök életet. Amen.”

Felhasznált irodalom:

Bánáss László dr. 1888. október 14. -1949. április 19.

Magyar Katolikus lexikon

Az ideiglenes nemzetgyűlés almanachja (1944-1945)

Barankovics István Alapítvány: „Clara pacta, boni amici” - Bánáss László veszprémi püspök 1946 karácsonyi körlevelének háttere