Bús Imre

Kiskunhalas, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, 1890. december 7. – Veszprém, Veszprém megye, 1980. február 8.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő, körzete: Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyék Kecskemét és Baja törvényhatósági jogú várossal.

Apja, Bús Imre (1849-1927) tősgyökeres kiskunhalasi református gazdálkodó, anyja, Bacsó Mária (1862-1938). Szülei házasságából még öt testvére született: Mária (1880-1968) és Julianna (1895-1974) háziasszonyok voltak, fivérei, József (1883-1927), Sándor (1893-1914) és Lajos (1898-1979) gazdálkodók lettek. 1948-ban szülővárosában feleségül vette Kisari Mária (1910-1997) polgári iskolai tanárnőt. Mária leányuk (1950) erdőmérnök lett.

 Az elemi iskola hat osztályát végezte el, majd önálló önképzéssel gyarapította ismereteit. Az első világháborúban a szerb fronton szolgált, majd az orosz frontra vezényelték, ahol megsebesült és hadifogságba esett. 1922-ben Szibériát, Kínát, Japánt és Mongóliát megjárva az YMCA amerikai keresztény segélyszervezet segítségével került haza. Hazatérésekor bekapcsolódott a családi gazdálkodásba, majd apja halálát követően 21 hold örökölt földjén saját gazdaságot hozott létre. Sikereinek hatására megbízták 1940-ben a református egyház tulajdonában lévő 160 holdas Szathmáry-birtok vezetésével. 1936-ban néhány hétig állami költségen tanulmányúton volt Bajorországban. 1936 és 1938 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Köztelek című lapjában a tanyasi gazdák életkörülményeinek megváltoztatására szólította fel a kormányt. A harmincas években a városi képviselő-testület tagja lett s számos helyi egyesületben is vezető szerepre kérték fel. Részt vett a Hangya Szövetkezet helyi szervezetének megalakításában, első részvényes volt.

1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, hamarosan a helyi szervezet alelnöke lett. A református egyház presbitere, gondnoka. A párt balra tolódásakor, 1947 nyarán párjából kilépett és a Demokrata Néppárthoz csatlakozott. Az 1947. augusztus 31-én a Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog megyei választókerületből került be a törvényhozásba. A DNP 1949. februári önfeloszlatása után pártonkívüli képviselőként folytatta munkáját az Országgyűlésben. 1948-ban szülőhelyén konzervgyár-szövetkezet megalakítását kezdeményezte.

A törvényhozás feloszlatása után rendőri felügyelet alá helyezték. 1951-ben a növekvő beadási terhek miatt földjét felajánlotta az államnak, ezután felesége tanári fizetésből s megmaradt 1200 négyszögöl kertjük jövedelméből éltek. 1956-ban részt vett a Független Kisgazdapárt helyi szervezetének újjáalakuló ülésén, de semmilyen vezető szerepet nem vállalt a forradalomban. Még az 1960-as évek elején is zaklatták, mert személye a szövetkezesítést ellenző fölművesek szemében még mindig az egyéni gazdálkodást, a paraszti önállóságot jelentette.

Forrás:

Országgyűlés almanachja 1947-1949, 69.o.

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám