Dr. Csenger-Zalán Attila 1930. augusztus 14-én született Budapesten. Középiskolába a budai Szent Imre Ciszterci Gimnáziumba járt, a gimnáziumi évek alatt kezdte atlétikai pályafutását. Gátfutóként 110 gáton, 1950-57 között 21 alkalommal volt tagja a Magyar Atléta válogatottnak, amely ez idő tájt az európai élvonalba tartozott. Sok dobogós helyezése volt nemzetközi és hazai versenyeken.
1950-ben felvételt nyert az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem jogi karára. Az egyetem elvégzését követően a Villamos Kismotorgyár jogtanácsosa lett.
Az 56-os forradalom idején a vállalati Munkástanács titkárává választották. A forradalom leverése után csak sport teljesítményének köszönhetően őrizhette meg munkahelyét.
A későbbiekben külkereskedelmi vállalatok jogi, gazdasági ügyeit intézte, majd a Magyar Hajó- és Darugyár export főosztályát irányította. Tevékenységének fő területe úszódaruk exportja Dél-Amerika, Afrika és Közel-Kelet kikötőibe. 1988-ban a Ganz Danubius Hajógyár egyik vezérigazgató helyettese lett.
1991 januárjában Antall József miniszterelnök bonni nagykövetnek nevezte ki. A diplomáciai tevékenységet követően nyugdíjasként a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi osztályát vezette, majd Surján László mellett elnökhelyettesként dolgozott. A magyar termékek támogatására másodmagával kezdeményezte a Hazai Termék – Hazai Munkahely Egyesület létrehozását.
1997-ben a „Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért” mozgalom egyik alapítójaként, majd ügyvezető elnökeként rendszeresen szervezett nagy látogatottságú előadásokat, ismert, ma már vezető pozíciójú politikusok részvételével.
2003-ban a KDNP ügyvezető főtitkárává választották, mely pozíciót 2008 végéig töltötte be.
2000 ősze óta törökbálinti lakos, 2012-ig a KDNP törökbálinti szervezetének elnöke.
2011. augusztus 20-án „Magyarország érdekében végzett több évtizedes munkássága, külügyi szolgálata, életútja elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.
2014. október 6-án, 84 éves korában Törökbálinton hunyt el.
Kapcsolódó anyag:
Búcsúzó - Csenger-Zalán Attila emlékére
A kereszténydemokrácia a közös alap - beszélgetés Dr. Csenger-Zalán Attilával