De Gasperi, Alcide

(1881. április 3, Pieve Tesino – 1954. augusztus 19, Sella di Valsugana)

Olaszország miniszterelnöke és külügyminisztere 1945 és 1953 között, kereszténydemokrata politikus, az egységes Európa egyik kereszténydemokrata szellemi atyja.

Családja a történelmi Tirol olasz lakta területéről származik (Trentino), édesapja meglehetősen szerény anyagi körülmények között élő rendőr volt. Gyermekkorát Trentino-régióban töltötte, amely akkoriban a többnemzetiségű és multikulturális Osztrák-Magyar Monarchia olasz ajkúak lakta területe volt. Általános iskolai tanulmányait a trentói püspöki iskolában folytatta, innen eredeztethető mély vallásossága, katolikus meggyőződése és a keresztényszociális tanítások iránti érzékenysége. Mivel egyetlen olaszországi egyetemen sem tudott volna tanulmányi támogatással tanulni, 1900-ban Bécsbe utazott, hogy filológiát hallgasson. Az egyetemen megérintették a korszakban egyre terjedő politikai katolicizmus gondolatai, így lett a katolikus diákmozgalom aktivistája. Diákévei alatt mediátori készsége sokat fejlődött, aminek későbbi politikai karrierje során is nagy hasznát vette. Rájött többek között arra, hogy a népek közötti konfliktusnál fontosabb a megoldások keresése, és azt tartotta, hogy a külcsínnél a belbecs mindig fontosabb. Az olasz nyelvű egyetemi képzés ausztriai megteremtéséért folytatott tevékenységéért előbb letartóztatták, majd börtönbüntetésre ítélték. Miután 1905-ben megszerezte diplomáját, visszatért Trentinóba és a La Voce Cattolica című napilapnál helyezkedett el tudósítóként, továbbá az Il Nuovo Trentino szerkesztője lett. Politikai tevékenysége is ekkoriban indult: aktív tagja lett az Unione Politica Popolare del Trentino pártnak, majd 1911-ben Trentino képviselőjeként bejutott az osztrák képviselőházba. Képviselőként az olasz kisebbség jogainak szélesítéséért tevékenykedett.

Ugyan De Gasperi az első világháború alatt politikailag semleges maradt, a Vatikán által a háború befejezése érdekében tett erőfeszítésekkel javarészt egyetértett. Amikor a konfliktusok 1918-ban véget értek, szülőfaluját Olaszországhoz csatolták. A saint-germaini békeszerződést és az olasz annexiót a régió olasz kisebbségei üdvözölték, azonban a németek elutasították, mely ellentmondást De Gasperi felismerte és innentől kezdve szorgalmazta a két fél közötti tárgyalás fontosságát. Egy évvel később társaival megalapította az Olasz Néppártot (PPI), amelynek 1921-től parlamenti képviselője, majd két év múlva 1923-ban a Néppárt vezetője lett. Az ezekben az években kifejtett tevékenységét rendkívül karakteres antifasiszta fellépés jellemezte, minek következtében az egypártrendszer bevezetését követően már hamis dokumentumokkal kellett mozognia. Mussolini hatalomra jutásával és a fasizmus előretörésével párhuzamosan a PPI ellen irányuló nyílt erőszak és megfélemlítés mindennapossá vált, majd 1926-ban a pártot törvényen kívül helyezték és feloszlatták. De Gasperit is letartóztatták és 1927-ben négy év börtönre ítélték, ahonnan a Vatikán közbenjárásával 18 hónap után szabadulhatott. A Szentszék falai között – ahol 14 éven át könyvtárosként dolgozott – igazi menedékre lelt. A menedék azonban esetében nem passzivitást jelentett, hanem jelenlétet a különböző antifasiszta szerveződések között. Ennek eredményeképp elő tudta készíteni egy új, modern kereszténydemokrata párt megalakítását, biztosítva ezzel a kereszténydemokrácia vezető helyét a fasizmus széthullását követő rendszerváltásból megszületett új Olaszországban. A második világháború alatt írta meg „Idee ricostruttive” (Az újjáépítés gondolatai) című munkáját, amely később az 1943-ban megalapított Kereszténydemokrata Párt (Democrazia Cristiana) kiáltványa lett. A fasizmus bukása után De Gasperi került pártja élére és 1945 és 1953 között összesen nyolc egymást követő kormány miniszterelnökeként szolgált. Az olasz demokrácia történetében a mai napig példátlan ehhez fogható, vagy ennél hosszabb politikai karrier.

A szövetségesek megszálló erejének parancsnoka 1945. december 10-én De Gasperit bízta meg a kormányalakítással. De Gasperi legfontosabb tennivalóként a vesztes ország újjáépítésének megkezdését, az alkotmányozó nemzetgyűlés összetételéről határozó választások, valamint az ország államformájáról döntő népszavazás megrendezését jelölte meg. A háború utáni első demokratikus választásokon a legnagyobb sikert az általa vezetett kereszténydemokrata párt érte el. Az instabil politikai helyzet következtében több választás során kellett De Gasperinek „bizonyítania” az olasz közvélemény előtt. Többször koalícióban kellett kormányoznia más pártokkal is. –Mindeközben sikeresen végrehajtották a földosztást, megteremtették az új olasz gazdasági-társadalmi modellt, végrehajtották Olaszország stabilizálását és integrálását Európába, illetve a nyugati hatalmi rendszerbe (NATO-ba). A kereszténydemokrata párt számára a korábbiakhoz képest relatíve kedvezőtlen eredményeket hozó 1953-as választásokat követően De Gasperi lemondott, s nyolcévi – az olasz történelem egyik legnehezebb periódusában folytatott – miniszterelnöki tevékenység után befejezte politikusi pályafutását.

Élete utolsó évére Trentinóba vonult vissza, ahonnan lelkes, fiatal katolikus aktivistaként elindult. Vagyontalanul halt meg, annak az elvének megfelelően, hogy a politikus gyarapodását megelőzi nemzetének gyarapodása.

Családi háttere, háborús tapasztalatai, a fasizmus alatt elszenvedett viszontagságok, valamint kisebbségi háttere okán Alcide de Gasperi jól tudta: a két világháború által ejtett sebeket csak az európai egység gyógyíthatja be és teheti egyszer és mindenkorra megismételhetetlenné. Egy olyan Európai Unió jövőképe motiválta, amely ahelyett, hogy az egyes államok helyébe lép, lehetőséget teremt számukra egymás kiteljesítéséhez. Nemzetközi politikai tevékenysége és szerepe révén méltán kapta az egységes „Európa atyja” elismerő jelzőjét.

Politikai gondolkodása – A „jövőből érkezett politikus”

„Európa atyja”

Források:

I. Magyar nyelvű források

Alcide De Gasperi: Az európai demokrácia és szabadság szószólója és itt. Forrás: europa.eu

Gery Klára: Egy európai formátumú politikus – Alcide de Gasperi Forrás: grotius.hu

M. Szebeni Géza: A De Gasperi évek: 1945-1953 – Forrás: magyarszemle.hu

M. Szebeni Géza: Alcide De Gasperi, egy kereszténydemokrata a 20. században

Szentmise Trentóban Alcide de Gasperi olasz államférfi halálának 50. évfordulóján – Forrás: Magyar Kurír, 2004.08.23.

II. Idegen nyelvű források

Alcide De Gasperi – Forrás: Encyclopaedia Britannica

III. Videó-anyag