Eckhardt Sándor

(1890– 1969)

Eckhardt Sándor (pozsonyi) (Arad, 1890. december 23. – Budapest, 1969. május 16.), a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt képviselője, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Élete és munkássága

Eckhardt Sándor 1890. december 23-án született a mai Románia területén, Aradon. Értelmiségi családban nevelkedett fel, édesapja banktisztviselő volt, a helyi Takarékpénztár titkára. Alap és középfokú tanulmányai után 1908-tól a budapesti tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója lett. Felsőfokú oklevelet magyar- francia-német nyelvből, bölcsészdoktori fokozatot 1913-ban szerzett. Tanulmányait Párizsban folytatta tovább, ahol az École Normale Supérieure hallgatója volt. 1915-től a budapesti tudományegyetem tanára lett, majd a következő időszakban 1923-tól 1958-ig francia nyelvet és irodalmat tanított.

1945-ben politikai pályára lépett, ugyanis a Kereszténydemokrata Néppárt tagja lett,  részt vett a Demokrata Néppárt megalakításában, ahol hamarosan meghatározó személyiséggé vált. 1945 őszén párton kívüliként részt vett a fővárosi törvényhatósági bizottság munkájában. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon parlamenti képviselővé választották. A Független Kisgazdapárt (FKGP) és a Demokrata Néppárt (DNP) egyezsége alapján, az FKGP által állított, úgynevezett „nagy budapesti listán” került be a nemzetgyűlésbe. Nem sokkal később december 6-án Bálint Sándorral közösen bejelentették, hogy függetlenül attól, hogy az FKGP által állított listán jutottak be, a parlamentben a Demokrata Néppártot képviselik. Parlamenti munkája idején kinevezték az Országos Köznevelési Tanács elnökségi tagjává, ahol jellemzően oktatáspolitikai, valamint közneveléssel kapcsolatos feladatokat látott el. Az 1947-es „kékcédulás választásokon” pártja Vas megyei listájáról szerzett mandátumot. Politikai karrierje ebben az időszakban érte el csúcspontját, 1947. október 16-ától a párt alelnökévé választották és mindemellett részt vett a párt végrehajtó bizottságának munkájában is.

A Demokrata Néppárt működésének felfüggesztése után 1949-től teljes egészében kivonult a politikai életből, és tudományos kutatásokkal, jellemzően irodalomtörténeti munkákkal foglalkozott. 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, 1947-ben teljes jogú, rendes taggá választották, 1949-ben, az akadémia kommunista átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették vissza. Munkássága két részre bontható, az 1940-es évek közepén kiteljesedő politikai jellegű megnyilatkozásaira, valamint az azt végigkísérő, tudományos, alapvetően irodalomtörténeti munkásságára.  Építő jellegű munkát végzett a magyar irodalomtörténet területén. Némely írásában az eszmetörténet és a francia forradalom vívmányainak erőteljes hatása érződik. ( A francia forradalom eszméi Magyarországon, 1924). Egyik legismertebb, és legelfogadottabb munkájában,  A francia szellem (1938) című írásában a népszellem jellemző és meghatározó jegyeit és hatásait tárta fel. Egész életművében azonban mindenekelőtt a filológiai módszerek alkalmazása és továbbfejlesztése jelenik meg: számos esetben francia gondolkodóktól, irodalomtörténészektől tanult és így válhatott a magyar irodalomtörténeti kutatás filológiai ágának egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé. Irodalomtörténeti elismertségét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy ő volt az első, aki francia-magyar nagyszótárt jelentetett meg 1936-ban. Kutatási területe volt még a francia- magyar kulturális kapcsolatok története, de ez mellett számos nyomtatott sajtó munkatársa is volt: 1936-tól 1948-ig az Egyetemes Philológiai Közlöny szerkesztője, 1942–1943-ban a Magyarságtudomány társszerkesztője, 1939 és 1944 között a Magyar Szemle szerkesztője. Eckhardt Sándort Balassi Bálint kutatóként is említhetjük, hiszen a témában számos tudományos munkája született meg.

Tevékenységét visszamenőleg számos esetben értékelték, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, emellett 1989-ben rehabilitálták és ekkor visszakapta az elvett teljes jogú akadémiai tagságát is.

Főbb irodalmi művei:

Balassi Bálint irodalmi mintái (Bp., 1913);
Magyar rózsakeresztesek (Bp., 1922);
A francia forradalom eszméi Magyarországon (Bp., 1924);
Sicambria. Egy középkori monda életrajza (Bp., 1928, franciául Párizs, 1943);
Magyar humanisták Párizsban (Bp., 1929);
Újfrancia leíró nyelvtan (Bp., 1929);
A francia szellem (Bp., 1938);
Balassi Bálint (Bp., 1941);
Az ismeretlen Balassi Bálint (Bp., 1943);
Új fejezetek Balassi Bálint viharos életéből (Bp., 1957);
Mai francia nyelvtan (Bp., 1965);
Balassi Bálint és Lengyelország (Bp., 1969);
Balassi-tanulmányok (sajtó alá rendezte Komlovszky Tibor, Bp., 1972).
 

Felhasznált irodalom

Magyar elektronikus könyvtár
Történelmi tár  Digitális História adatbázis 
Múlt kor történelmi portál