Esterházy János

1901. március 14. Nyitraújlak, Nyitra vármegye – 1957. március 8., Mírov, Csehszlovákia

            Az Esterházy család története a XVI. századra nyúlik vissza: részt vettek a török elleni harcokban, illetve a nemzeti függetlenségi harcok csataterein, olykor diplomáciai és politikai, olykor kutatói és művészi pozíciókban. A család mélyen katolikus vallású, amely értékrend tagjainak életében és munkásságában is megnyilvánult. Az évszázadok sodrásában szoros gyökerek alakultak ki az Esterházyak és a történelmi Felföld között, amely kapcsolat különösen fontos lesz Esterházy János vonatkozásában. Apja, Esterházy János (1864-1905) nagy műveltségű és világlátott férfi, a felsőház prominens ellenzéki tagja volt. Katonatisztként szolgálta a Monarchiát, amikor Krakkóban állomásozva megismerte későbbi feleségét, Tarnowska Erzsébetet (1875-1956). Két testvére született: Lujza (1899-1966) és Mária (1904-1975). 1905-ben édesapját fiatalon elveszítette, ezért korán fel kellett nőnie a fiatal Esterházynak a család egyben tartására és a gazdaság vezetésére.

            János már gyermekkorában elsajátította a szlovák nyelvet, amely szülőfaluja vegyes lakossága és lengyel gyökerei miatt is fontos lépés volt életében. Jellemző volt rá a szociális érzékenység és a szolidaritás, melyet nem csak a magyar közösség felé táplált, a szlovák népet is testvérének vallotta. Nevelője Nessel János volt, aki reformpárti és modern gondolkodásával hatott az ifjúra. Az ötéves gimnázium elvégzése után 1916-1920 között Budapesten tanult közgazdaságtant, majd újlaki birtokán kezdett gazdálkodni. 1924-ben feleségül vette Serényi Lívia grófnőt, házasságukból két gyermek született: János és Alice.

            1920-ban birtokán gazdálkodva érte a trianoni békeszerződésben foglaltak szerint megjelenő csehszlovák hatalomátvétel. A család földjeinek 90 %-át, mintegy 2300 kat. holdat, kisajátították és felosztották, de a helyi szlovák és magyar parasztság helyett a frissen betelepített csehek részesültek belőle. Ekkoriban Esterházy részt vett kisebb fegyveres ellenállási akciókban is. A békeszerződés maradandóságának felismerésével a felvidéki magyarság fennmaradása és megszervezése került gondolkodása középpontjába. Politikai pályájának kezdete az 1920-as évekre tehető, amikor fiatalon bekapcsolódott az Országos Keresztényszocialista Párt munkájába. 1931-ben 15 000 koronás pályadíjat ajánlott fel a Szentiváni Kúria ülésén a magyar történelem megírását megkísérlő munkára, így támogatva a csehszlovákiai magyar kulturális életet. 1932-től a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnöki pozícióját töltötte be. Ugyanezen évben az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választották. Politikai karakterére jellemző volt az alkotmány által garantált jogokért való küzdelem és a jogsérelmekkel szembeni kiállás, azonban tevékenységében mindvégig lojális maradt az államhoz. Esterházy fő célja a magyar kisebbség felvirágoztatása és a szlovák nemzettel való békés együttélés elérése volt. 1935-ben az országos választásokon Kassa jelöltjeként indult és került be a prágai parlamentbe, ahol a magyar kisebbségi jogok mellett Szlovákia autonómiájáért is küzdött. 1936-ban Esterházy a két csehszlovákiai magyar párt, az Országos Keresztényszocialista Párt és a Magyar Nemzeti Párt, ügyvezető elnöke lett, így a kisebbségi magyar politika meghatározó személyévé vált.

1938-ban a nemzetköz viszonyok megváltozásával szélesedett a magyarság mozgástere, minek következtében Esterházy megalapította a Magyar Nemzeti Tanácsot, mely szervezetnek fő feladata a csehszlovákiai magyarság életének irányítása volt. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés után vállalta, hogy Szlovákiában marad a szórványmagyarság képviseletében. A korabeli magyar politikában Esterházyt tisztelet övezte, a felsőház szívesen látta ülésein, a területsáv visszatérte után pedig tárca nélküli miniszteri pozíciót is ajánlottak neki. A II. világháború alatti években szinte egyedül próbálta meg a szlovákiai magyar közösséget fenntartani: 1939-ben létrehozta a Magyar Hírlapot, 1941-ben megalakította a pozsonyi Takarékbank Rt.-t, 1942-ben újraszervezte a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesületet, illetve elindította az úgynevezett Magyar Ház-akciót. A független Szlovákia kikiáltásával egyetlen magyar képviselőként vett részt a pozsonyi parlament munkájában, ahol a háború előrehaladtával felszólalt az erősödő szélsőséges eszmék ellen is. 1942. május 15-én a szlovákiai zsidóság deportálását egyedüliként nem szavazza meg, emellett 1944-ben elutasította Magyarország német megszállását is, minek következtében mind a nyilasok, mind a Gestapo üldözte. Politikai értékrendjét leginkább a konzervatív és a keresztény jelző jellemzi, elutasította a fasizmust és a kommunizmust is. A II. világháború alatti szlovák parlament erősen fasiszta jelleggel bírt, mely nem csak a totális állam berendezkedésében nyilvánult meg, ellenben a cseh, a zsidó és a magyar kisebbségek kirekesztésében is. Képviselői tevékenységét leírja, hogy többnyire a magyar közösséget érintő kérdéseknél vett részt a parlament munkájában, a jogfosztó döntéseknél nem volt hajlandó megjelenni.

1945-ben a szovjet megszállás bekövetkeztével Pozsonyban 12 napra letartóztatták, majd szabadon engedték. Az ezt követő időszakban a berendezkedő új hatalomnak kellemetlenné vált személye korábbi politikai tevékenysége és a magyar közösséget megszervező munkája miatt. Személye egybeforrt a felvidéki magyarsággal, melyet a csehszlovák állam nem volt hajlandó tovább megtűrni. Ugyanezen évben több magyar vezetővel együtt a Szovjetunióba hurcolják, rögtönítélő bíróság elé kerül, ahol a vád ellene a fasizmussal való kollaborálás és a szlovák parlamentben való tevékenység, az ítélet pedig 5 év munkatábor. A szovjet büntetéssel szinte egyidőben a Szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szeptember 16-án halálra ítélte. Az eljárás a koncepciós pereknek megfelelő jellemzőkkel bírt: a védőügyvéd nem tudott felkészülni, Esterházy távollétében nem védekezhetett, hamis tanúk szólaltak meg az ügyben és koholt vádak képezték a döntés alapjait. 1949-ben a KGB visszaszállította Csehszlovákiában és átadta az ottani hatóságoknak, de ekkorra egészségi állapota már leromlott az ínséges börtönévek és a meghurcoltatás miatt. Haláláig bejárta Csehszlovákia szinte összes börtönét, egészségi állapota pedig folyamatosan romlott. 1951-ben halálos ítéletét életfogytiglani rabságra mérsékelték. Az 1955-ös általános amnesztia idején sem engedték szabadon. Csehszlovákiában, a mírovi börtönkórházában halt meg 1957. március 8-án, 56 éves korában. Halála után azonnal elhamvasztották, kiadatását még így sem engedélyezték. Földi maradványai ma a csehországi motolei temetőben találhatóak.

Esterházy János személyében a felvidéki magyarságot ültették a vádlottak padjára, rehabilitációja máig megoldatlan politikai, erkölcsi és jogi kérdés. A mártír politikus képes volt a II. világháború borzalmaival szemben is kiállni keresztény értékrend és a humánum mellett, szembeszegülve a szélsőséges eszmékkel. Életműve példát jelent a mai kor embere számára.

Felhasznált irodalom:

Molnár Imre: Esterházy János élete és mártírhalála. Méry Ratio 2010

Esterházy János emlékkönyv. Szerkesztette: Esterházy-Malfatti Alice és Török Bálint. Századvég Kiadó, Budapest, 2001

Források:

Esterházy János 1943.IX.2-i Magyar Párt központi pártvezetőségének ülésén elhangzott beszéde: „Szinte fölöslegesnek tartom újból hangoztatni azt a régi magyar álláspontot, ami ugyancsak a szívemből jött mindig, hogy a legjobb akarattal és legőszintébb érzésekkel viseltetünk a szlovákok iránt. Kár, hogy a szlovák oldalon nem tudnak, vagy nem akarnak hinni e tétel őszinteségében…”

(Popély Gyula: Esterházy János emberi és politikusi pályája. Forrás: Esterházy János emlékkönyv, 183.o. Századvég 2001)

Esterházy János beszéde az 1942. május 15-i zsidóság deportálását elfogadó törvény kapcsán: „Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. (…) Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.”

Esterházy János: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt!”

Új Hírek 1941. április, húsvéti szám 1.: „Az itt élő népcsoportok mindegyikének meg kell adni és az alkotmányba kell foglalni mindazokat a lehetőségeket, melyek a teljes élet eléréséhez szükségesek, azaz a teljes egyenjogúságot, a korlátlan szabadságot és az önrendelkezési jogot.”

„Az a nép, mely szükség esetén így tud helytállni magáért, nem veszhet el az annyira nehéz viszonyok között sem, mint amilyenek közt most élünk... A szlovákiai magyarság első feladata akár a múltban, akár ma, értékeinek és erejének megőrzése. A második feladat ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb: az érték és az erő továbbfejlesztése a megszentelt nemzeti hagyományok alapján.“