Fehér Ferenc

Zalaegerszeg, Zala vármegye, 1911. március 7. – Zalaegerszeg, Zala megye, 1988. november 12.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő, körzete: Zala vármegye

Fehér György napszámos és Babics Anna legkisebb gyermeke. A római katolikus családban tizennyolc testvére született: nővérei családanyák lettek, bátyjai kőművesek és napszámosok voltak. Ságodon nősült meg 1933-ban. Felesége, Gál Etelka (1912) háztartásukat vezette. Gyermekük nem született.

Szülővárosában négy elemit végzett, majd 1928 és 1930 között három éven át ipariskolába járt, de nem fejezte be tanulmányait. Kőművessegéd lett, különböző építkezéseken dolgozott Zala vármegyében és az ország más tájain.  1944 őszétől 1945 tavaszáig az Erzsébet Téglagyár munkavezetője volt. Az 1930-as években belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, majd az építőmunkások szakszervezetébe.

1945-ben beválasztották az SZDP zalaegerszegi bizottságába s a szakmaközi bizottságba. 1946 augusztusában – mivel hívő volt – egyházközségi tagságot vállalt, amiért pártjából kizárták. 1947 júliusában csatlakozott a Demokrata Néppárthoz, ahol Galambos József apátplébános javaslatára képviselő-jelöltséget vállalt s 1947. augusztus 31­-én a Zala vármegyei választókerületi listán mandátumot szerzett. Az 1947. október 22-i ülésen egyszerre három interpellációt is benyújtott[1]; az elsőben kifogásolta a földművelésügyi tárca egyik korábbi, 1945. évi rendeletét, amelynek végrehajtása visszaélésekre adott alkalmat; interpellálta a közlekedésügyi minisztert a zalaegerszegi vasútállomás újjáépítési költségeinek vállalását kérve; végül az egész kormánytól kérdezte, hogy mit kívánnak tenni a munkásság téli tüzelőellátásának biztosítására. 1948. április 26-án bejelentették a párt parlamenti frakciójából kilépését, mivel Mindszenty Jó­zsef esztergomi érsek híveként a főpap nézeteinek erőteljesebb érvényesítését követelte pártja politikájában. Ezután az országgyűlési ciklus végéig pártonkívüliként vett részt a törvény­hozás munkájában.

1949 májusa után visszatért korábbi foglalkozásához, de politikai múltja miatt csak alkalmi megbízatásokat kapott. 1951 októberében feleségével együtt el kellett hagynia szülővárosát és házát is, ekkor Kispáliba költöztek. A következő esztendőben állandó megélhetést biztosító munkahelyet talált; kőműves­ként alkalmazták az Andráshidai Állami Gazdaságban.

1954. március 23-án lakóhelyén letartóztatták. Több hónapos vizsgálat és kihallgatás után, 1955. augusztus 31-én a Fővárosi Bíróság szervezkedés és fegyverrejtegetés vádjával 6 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte, amelyet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság 1955. december 5-én megerősített. 1960 áprilisában szabadult, másfél évig még rendőri felügyelet alatt állt. Kiszabadulása után a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalatnál kapott munkát. Kőműves beosztásba került, hatvanévesen művezetőként nyugdíjazták. A politikától teljes visszavonultságban töltötte élete utolsó éveit. Csak halála után rehabilitálták, 1992-ben semmisítették meg törvénytelen ítéletét.

Forrás:

Országgyűlés almanachja 1947-1949, 118.o. 

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés 

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Az országgyűlés 9. ülése, 1947. évi október hó 22-én, szerdán. Interpellációk 333-335. Forrás: Országgyűlési dokumentumok