Nagygencs, Vas vármegye, 1883. december 21. – Szombathely, Vas megye, 1961. március 1.
A Demokrata Néppárt színeiben képviselő, körzete: Vas vármegye Szombathely törvényhatósági jogú várossal.
Szülei, Gáspár Mihály földműves és Danka Katalin 30 kat. hold földön gazdálkodtak. Négy testvére közül István és Ferenc édesapjuk foglalkozását követte, János banktisztviselő lett, Katalin férjhezmenetele után családanya. Római katolikus vallású. Szülőfalujában nősült meg 1910-ben, felesége Bodorkós Katalin (1885-1959). Gyermekeik: Mária (1911-1943) háztartásbeli, Mihály (1914) földműves.
A helyi népiskola elvégzése után apja mellett gazdálkodni kezdett. Később téli gazdasági iskolát és egészségügyi húsvizsgáló tanfolyamot végzett. Mint falujának tekintélyes gazdáját 1923-ban községi bírónak és a római katolikus egyházközség elnökének is megválasztották. Tizenhat éven keresztül megszakítás nélkül irányította szülőfaluja életét. Ezen idő alatt a településen községháza, három tantermes iskola és népház épült. 1939 után a helyi erdőbirtokosság elnöke, az ezüst- és aranykalászos gazdák mozgalmának és a KALOT- nak a tagja.
1946-ban kezdett országos politikával foglalkozni, amikor a Demokrata Néppárt tagja lett. A következő évben rendezett országgyűlési választásokon pártja Vas vármegyei listájáról került be a törvényhozásba. 1949. február elejétől, a DNP megszűnésétől párton kívüli képviselőként folytatta munkáját a parlamentben.
Képviselői megbízatásának lejárta után folytatta a gazdálkodást. 1950-ben családjával együtt kuláklistára tették, 18 kat. holdas birtokát táblásították, s távolabb fekvő és rosszabb minőségű csereföldet kapott helyette. Teljesen visszavonult a közélettől. 1960-ban, a tsz-szervezés során fel kellett adnia a gazdálkodást, megmaradt földjével együtt arra kényszerült, hogy belépjen a megalakult termelőszövetkezetbe. 1961-ben az önállóság és a vagyon elvesztése következtében öngyilkosságot követett el.
Forrás:
Országgyűlés almanachja 1947-1949, 131.o.
Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja
Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés
Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám