Giesswein Sándor

(1856. február 4, Tata, Komárom vármegye – 1923. november 15, Budapest). 
A magyar keresztényszocialista mozgalmat megalapozó teoretikus, országgyűlési képviselő, pápai prelátus, író, tudós, az MTA levelező tagja, a Szent István Akadémia elnöke

Életút

1856. február 4-én született Tatán. Az elődök valószínűleg Mária Terézia telepítési politikája során kerültek Elzászból Magyarországra. Édesapja gazdatiszt volt az Esterházyak tatai birtokán, édesanyja Echardt Erzsébet, bécsi családból származott. Középiskolás tanulmányait Tatán, a kegyesrendiek algimnáziumában kezdte meg, melyet a bencések győri főgimnáziumában fejezett be. A teológiát Bécsben, a Pazmaneumon és Budapesten, a központi papnevelőben végezte. 1878.07.09-én Győrött pappá szentelték, majd 1880-ban teológia doktorátust szerzett Kismartonban.

1881-től a győri tanítóképzőben természettudomány, mértan és német kurzusokat tanított. Aktív közéleti és egyházi tevékenysége révén 1883-ban papi szertartó, 1885-ben szentszéki jegyző, 1892-ben papi titkár és szentszéki ülnök, 1897-ben pedig győri kanonok lett. 1895-től Győr szabad királyi város törvényhatósági bizottságának a tagja. Reagálva az egyre nagyobb társadalmi válságot okozó szociális kérdésre és a baloldali ideológiák magyarországi térnyerésére, 1897-ben Győrött megalapította az első magyarországi keresztény munkásegyesületet. Az 1897-ben összeült katolikus autonómiai kongresszuson a győri egyházmegye választott képviselője, továbbá a kongresszus egyházi jegyzője volt. 1902-ben apát, 1909-ben pápai prelátus lett. Az egyházi vonal mellett életét a politikában való részvétel is meghatározta, 1905-ben a magyaróvári kerület országgyűlési képviselője lett a Katolikus Néppárt színeiben. 1910-től, kilépve a néppártból, a politizálást az Országos Keresztényszocialista Pártban folytatta, melyben társelnöki pozíciót töltött be. Haláláig, közel húsz éven át képviselte választóit az országgyűlésben olyan színtereken, mint a szociálpolitika, a külügy és a közoktatásügy, továbbá a földbirtokreform és a katolikus autonómia szószólója volt. Egy évig, 1901-ben, a Dunántúli Hírlap főszerkesztője is volt.

Számos európai országban megfordult, tanulmányi utazásokat tett Francia-, Német – és Olaszországban, továbbá Romániában, Angliában, Belgiumban, Svájcban és a Szentföldön. 22 éves korára Giesswein már nyolc nyelvet ismert. A magyar és német mellett beszélte a latin, görög, angol, francia, spanyol, olasz és eszperantó nyelveket. Nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki, az egyházi irodalmon túl különösen behatóan foglalkozott a nyelvészettel, az egyiptológiával és az asszirológiával. Munkái nem csak magyar, hanem német, francia, latin és eszperantó nyelven is megjelentek. 1911-ben a Magyar Országos Eszperantó Egyesület elnökévé választotta, ezt a tisztségét haláláig töltötte be. A Nemzetközi Katolikus Eszperantista Unióvezetőség tagja is volt. Több eszperantó nyelvű prédikációt és szentmisét tartott, annak ellenére, hogy az eszperantó csak a második vatikáni zsinat után lett elfogadott liturgikus nyelv. Ilyen misékre és prédikációkra nemzetközi találkozók alkalmával került sor. 1923-ban megalapította az Eszperantisták Nemzetközi Békeligáját, itt haláláig elnökölt.

Az első világháború éveiben a háborúellenes mozgalmak egyik vezéralakja, 1915-ben tagja lett a berni székhelyű, pacifista Tartós Béke Központi Szervezete végrehajtó bizottságának, majd 1918-ban a frissen megalakult Nemzeti Tanácsnak. 1919-ben felszólalt a fehérterror ellen, ezért a korabeli politikai elit kiszorította a közéletből. 1923-ban az ellenzéki táborhoz tartozó, keresztényszocialista elveket valló Reformpárt elnöke lett.

Közéleti szereplésének sokrétűségét mutatja, hogy szinte valamennyi mérvadó katolikus társadalmi szervezetnek, humanitárius, kulturális-tudományos egyesületnek és intézménynek tagja vagy vezetője volt. 1903-ban Magyarországon is megindult a keresztényszocialista mozgalom, mely fő szervezetének, a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetségének, elnökévé Giessweint választották, aki a szervezet 1919-es feloszlatásig a pozíciót megszakítás nélkül viselte. Társadalomtudományi munkásságának elismeréséül Giessweint 1903 májusában a Szent István Társulat alelnökévé választották, emellett azonban rendszeres vendég volt a Társadalomtudományi Társaság vitáin is. 1915-ben elnöke lett a Szent István Akadémiának. Továbbá vezetőségi tagja volt a Feministák Egyesületének, a La Fontaine Irodalmi Társaságnak, a Magyar Külügyi Társaságnak, a Magyar-Lengyel Kereskedelmi Kamarának, a Szegénygondozó Egyesületnek, a Magyar Goethe Társaságnak, a Katholikus Tanítók Egyesületének, a Magyar Jogász Egyesületnek és 1914-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagozatának.

Eredetileg Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, de 1958-ban földi maradványait exhumálták és a Győri bazilika altemplomában temették újra, ma is ott nyugszik. Emlékére a magyaróvári templom kertjében fölállították mellszobrát, amelynek felirata: „Giesswein Sándor a szeretet és béke apostola.”

Politikai gondolkodása

Giesswein Sándor személyiségében szerencsésen ötvöződött a tudósi, a politikusi és a lelkipásztori alkat. Giesswein világnézete egyszerre volt koridegen és korfölötti, egyszerre vallotta a modern eszméket, az örök emberi értékeket, ugyanakkor nem volt hajlandó engedni az erkölcsös politizálásból, illetve elveiből sem. „Giesswein Sándor azonban nem volt tömegpolitikus, még ha vágyai szerint tömegeket is akart megnyerni. Nem magának és nem a pártnak szerette volna megnyerni a tömegeket, hanem a valóban nemes ügynek.”[1]

Giesswein tudósként is maradandót alkotott a szentíráskutatás, az orientalisztika, a szociológia és a nyelvtudomány területein. Tudományos munkáiban megjelenik a szintetizáltság, a józanság és a középútkeresés vonása egyaránt. Munkássága a középkori skolasztikus szemlélet modern folytatása volt, példaképeit is e korszakból választotta: Szent Anzelmet és Szent Tamást. Giesswein azonban nem „elégedett meg” a tudósi és a közéleti szereppel, a keresztény politikusi szerepet is magára vállalta. Már az 1880-as években felismerte, hogy a nép szociális problémái kulcskérdés kell hogy legyen az egyház számára, ezért 1898-ban megalapította a Rerum Novarum tanaira épülő Győri és Győrvidéki Keresztény Munkásegyesületet. 1903-ban már a Budapesti Keresztény Munkásegyesület vezetője, mely szervezet az országosra duzzadó mozgalom koordinációs bázisát adta. 1905-ben a Katolikus Néppárt országgyűlési képviselője lett, így elérhetővé vált a keresztényszocialista tanok megismertetése szélesebb fórumokon is. Hosszú vívódás előzte meg az aktív politikusi szerep felvállalását, azonban a Néppárt programjában az egyházpolitikai reform kiemelt helyen szerepelt, így Giesswein azonosulni tudott vele. 1910-re be kellett látnia, hogy a Néppárton keresztül nem tudja elképzeléseit végigvinni a korabeli elit és politikai körök, valamint egyes egyházi körök ellenállása miatt, ezért kilépett a Néppártból és csatlakozott az Országos Keresztényszocialista Párthoz, melynek ügyvezető elnöke lett. A párt lapjának, a Nép-nek, programadó vezércikkét maga Giesswein írta: „Visszatarthatatlanul előtérbe lépett a demokratikus választási reformnak, az általános, titkos választójognak a kérdése. Nekem mindig az volt a meggyőződésem, hogy a keresztény eszmének, mint a nemzeti eszmének a diadalát demokratikus alapon lehet biztosítani.”[2]

A világháború éveiben Giesswein pacifista és demokratikus nézeteket vallott, emiatt az országgyűlésben egy platformra került a baloldallal, amit a keresztény nemzeti kurzus sosem „bocsájtott” meg neki, politikailag a Horthy-korszakban szalonképtelenné vált. 1916. szeptember 14-i parlamenti beszédében a következőképp foglalt állást a béke mellett:  ,,Mert ha nem jön létre valóságos béke, ha nem tudja létrehozni az új diplomácia a népek igazi megértését, ha ez a háború azzal végződik, hogy az egyik fél le lesz tiporva a földre - megsemmisíteni, azt hiszem, egyik sem fogja a másikat - az addig, amíg csak lihegni fog, amíg csak erőt szed magába, azon fog lenni, hogy fegyverkezését egy új revanche-ra gyarapítsa.,, Giesswein egyben ellenállt a korszak mindkét totalitárius törekvésének, a baloldali proletárdiktatúrának és a jobboldali nacionalizmusnak egyaránt. Ovender Sándor a következőképpen összegezte Giesswein politikai életútját: ,,Hogy mégis ez a nagy tudós a politika terén megfelelő sikert nem tudott elérni, ez nem rajta múlott, hanem súlyos hibája azoknak, akik nem ismerték el igazi politikus gyanánt, és akik némi lekicsinyléssel idealistának nevezték, mert a napi kérdésekből kiindulva mindig megtalálta azokat a perspektívákat, amelyek egy jobb és szebb jövő felé vezetnek.”

Életét meghatározta az európai egységben való gondolkodás, azonban a nemzeti érdekeket sem hagyta figyelmen kívül, vallotta, hogy a nemzet boldogulását a nemzetek közössége teszi lehetővé. „Az európai jövőt a nemzetközi szervezetek megalapításában ismerte föl, amelyek ország fölötti intézményekként intézhetnék a fölmerült vitás kérdéseket. A korszak radikális mozgalmának, a modernizmus antiszemitizmusának is ellenállt. Az országgyűlésben a Numerus Clausus megszavazása ellen szállt síkra. A megoldás útját nem a zsidó származásúak erőszakos lépéssel történő visszaszorításában, hanem a népművelésben látta”.[3]

1921-ben Fenyő Miksa a Nyugatban a következő elismeréssel írt Giessweinről: „Ritka típus Giesswein Sándor típusa. A finomlelkű, művelt, minden embertársát magához ölelő karját faji, osztály, nemzeti korlátokon át messze kitáró, főpap, aki dacára háborúnak, dacára forradalmaknak, bolsevizmusnak, ma is azt vallja, amit anno 1913-ban, mert a krisztusi igazság nem változik ezekhez a bármely nagy jelentőségű eseményekhez képest.” 1946 nyarán az Új Ember a következőképp írt Giesswein jelentőségéről: „Most látjuk csak Giesswein Sándor történelmi szerepének igazi körvonalait és igazi méreteit… Halála után sokat emlegették ugyan és sokszor hivatkoztak rá, de alapjában véve elfeledték; elfeledték a legfeketébb feledéssel, ami alkotót és programadót csak érhet, elfeledték eszméiben.”[4] Barankovics István 1947 augusztusában a Demokrata Néppárt zászlóbontásakor a következő elismerő szavakat mondta róla: „A mi nagy előfutárunk Giesswein, a modern szociális és demokratikus kereszténypolitika tiszta forrása.”

A Szent Got­thárd Egy­ház­köz­ség Giess­wein Sán­dor-em­lék­bi­zott­sá­ga min­den év­ben ki­tün­te­tés­sel is­me­ri el olyan em­be­rek te­vé­keny­sé­gét, akik Giess­wein szel­le­mé­ben a szo­ci­á­lis ér­zé­keny­ség, a kö­zös­sé­gi és ka­ri­ta­tív mun­ka, a szo­li­da­ri­tás, tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lás kép­vi­se­lői.

Munkái

Mizraim és Assur tanusága (1887)

Buddhizmus és kereszténység (1889)

Az ó-egyiptomi halottak könyve (1890)

Az összehasonlító nyelvészet fő problémái (1890)

Egyiptom és a Biblia (1909)

Társadalmi problémák és keresztény világnézet (1907)

Az egyén és a társadalom (1915)

Források

Baján Gyula: 1922-1926 évi Országgyűlés almanachja

Fabro Henrik - Ujlaki József: 1905-1906 évi Országgyűlés almanachja

Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890-1950). Kossuth Könyvkiadó, 1977.

Magyar Katolikus Lexikon

Sáfrány Attila: Giesswein Sándor emlékezete. - Forrás: vigilia.hu

Tata Város Hivatalos Honlapja: Híres tataiak

Trauttwein Éva: Giesswein-emléknap Mosonmagyaróváron. – Forrás: hitvallas.hu

Kapcsolódó anyagok

Petrás Éva: A szociális kérdés erkölcsi kérdés is. Giesswein Sándor és a keresztényszocializmus Magyarországon. 

A magyar szociológiatörténet klasszikusai I. rész. Válogatás. Ágoston Péter, Giesswein Sándor, Jászi Oszkár, Pulszky Ágost, Szabó Ervin és mások műveinek digitális változata

Csepela Lajos: Socialis káté [előszó: Giesswein Sándor] (Eger, Lyceum Ny., 1908., 31 p.)

Erdősi Károly: Szociális vezérkönyv, katholikus legény-, ifjúsági- és munkásegyesületek alakítására és vezetésére [ism. Giesswein Sándor] (Katholikus Szemle. - 18. (1904) 6., p. 612-615.)

Fenyő Miksa: Giesswein Sándor (Nyugat. - 14. (1921) 8.)

Gergely Jenő: Giesswein Sándor politikai pályaképéhez ([Budapest], [Akadémiai Nyomda], 1974., p. 259-287. - Klny.: MTA 2. Oszt. Közl. 23.)

Gergely Jenő: Giesswein Sándor, a politikus

Giesswein Sándor et al. hozzászólásai: A nemzetiségi kérdés a társadalmi és egyéni fejlődés szempontjából. A huszadik század körkérdése [bev. Jászi Oszkár] (Budapest, Világosság-Nyomda Rt., 1919., 102 p.)

Giesswein Sándor: A katholikus egyház társadalmi missiója (Győr, Győregyházmegye Könyvnyomdája, 1896., 24 p.)

Giesswein Sándor: A keresztény kultúra lényege (Aurora. - 1920., 5., p. 1-8.)

Giesswein Sándor: A kereszténység Magyarország éltető ereje (Budapest, Stephaneum, 1919. 15 p.)

Giesswein Sándor: A szociális kérdés és a keresztény-szociálizmus (Budapest, Stephaneum, 1914.)

Giesswein Sándor: I. Keresztény Szociológia. Irta: dr. Csepela Lajos. Miskolc, 1907. 180 l. - II. Der Socialismus und das Heer. Studie von Oberleutnant v. Mikoss. Kőszeg, 1907. 32 l. (Katholikus Szemle. - 21. (1907) 8., p. 864-866.)

Giesswein Sándor: Reflexiók a katholikus autonómia szervezetére. Eszmecsere (Budapest, Hunyadi János Int. Ny. 1900. 29 p.)

Giesswein Sándor: Társadalmi kérdés és Etika. A marxista irány és a modern szociáletikai irány bölcseleti alapjának vizsgálata. Irta: Jehlicska Ferenc. Budapest, a Szent-István-Társulat kiadása  (Katholikus Szemle. - 22. (1908) 9., p.1066-1068.)

Giesswein Sándor: Uj Magyarország felé. Beszélgetések a szocializmusról. Irta: Jászi Oszkár. Budapest, 1907. Deutsch Zsigmond és Tsa könyvkereskedése (Katholikus Szemle. - 21. (1907) 8., p. 859-864.)

Giesswein-emlékkönyv [közrem. Vikár Béla] (Budapest, Stephaneum, 1925. 246 p., 1 t.)

Kern Tamás: Az organikus társadalom-felfogás a giessweini életműben. A Társadalomtudományi Társaság által szervezett társadalmi fejlődés irányáról szóló vita margójára

Kurth, Godefroid: Az egyház és világtörténeti válságok [ford. Michel Károly; bev. Giesswein Sándor] (Budapest, Szent István Társulat, 1921., 147 p.)

Mihályfi Ákos: Giesswein Sándor emlékezete. - (Szent István Akadémia emlékbeszédei 1/7.) (Budapest, Stephaneum, 1925. 38, [2] p., 1 t.)

Reinert-Tárnoky Ilona: Prälat Sándor Giesswein. Christliche Sozializmus und Demokratie in Ungarn zu Beginn de 20. Jahrhunderts. II. Teil

Sanyai Csaba Máté: Giesswein Sándor katolikus autonómiaértelmezése a századfordulón

Sarnyai Csaba Máté: "... de minden körülmények között meg lesz az a megnyugtató vigasztalásunk, hogy a dolog nem rajtunk múlt". Prohászka Ottokár és Giessweis Sándor a katolikus autonómiáról