Glattfelder Gyula

1874 - 1943

Glattfelder Gyula (Budapest 1874. március 18. – Budapest, 1943. augusztus 30.) A Csanádi Egyházmegye püspöke. Kiemelkedő szerepet vállalt a Csanádi Egyházmegye szétesése után annak újjászervezésében, és az új szegedi egyházmegyei székhely létrehozásában. A korszak felsőházi képviseletében számos szociálpolitikai beszédet tartott.  A Szent Imre Kollégium alapítója, püspökként hirdette a fiatalság vallási és lelki nevelését. Kortársai körében elfogadottságnak és tiszteletnek örvendett, elhivatott tevékenysége püspöktársai számára is példaértékű volt.

Élete is munkássága

Glattfelder Gyula 1874. március 18-án született Budapesten. Sváb eredetű értelmiségi családból származott. Középfokú tanulmányait két helyen is végezte, előbb a budapesti piarista középiskolában, majd az esztergomi bencés rend oktatási intézményében. Az érettségi megszerezése után felsőfokú tanulmányait a Papnevelő Intézetben folytatta, majd ennek eredményeként 1896. október 15-én pappá szentelték. Budapesten hitoktatóként számos alkalommal hangoztatta az ifjúság kérdését, az ifjúság vallási nevelésének fontosságát. 1900-ban családi örökségéből megalapította a Szent Imre Kollégiumot, melynek köszönhetően a főváros katolikus egyetemistái, illetve a katolikus ifjúság nevelése vette kezdetét.

Ebben az időszakban oktatóként is dolgozott a Pázmány Péter Egyetemen, valamint 1901-1906-ig az Örökimádás folyóirat szerkesztője volt. Papi hivatásának csúcsát az 1900-as évek elején éri el, hiszen 1911 márciusában nevezi ki a Pápa a Csanádi Egyházmegye püspökévé. Lévén, hogy rendkívül fiatal korában megkapta e tisztséget, dinamikus és újszerű módon vezette püspökségét. Tevékenységét jellemzően beárnyékolta az első világháború, valamint az azzal együtt bekövetkező társadalmai és politikai helyzet. Püspöki munkássága kezdetén megalapította az egyházmegyei szemináriumot, ahol az egyházmegye papnövendékeit képezték.

A trianoni békediktátum következtében a Csanádi Egyházmegye három részre szakadt. Az egyházmegye székhelye Temesvár a mai Romániához került. Kezdetben Glattfelder Gyula a székhelyen maradt, és igyekezett továbbra is vezetni az egyházmegye ügyeit, azonban számos esetben nehezítette munkáját az új román közigazgatás és politikum. 1923-ban, mint minden új nemzetállamban, így Romániában is agrárreformra került sor, amelynek tényleges oka az elcsatolt nemzetrészek termőföldjeinek újraelosztása, adott esetben az új többségi nemzet polgárainak való átadása volt. Glattfelder Gyula felismerve a tényleges szándékot, heves tiltakozással fogadta a törvénytervezetet. Ennek hatására a román államvezetés kiutasította az országból, egy napnyi időt biztosítva a távozásra. 

E hányattatott sors után került Szegedre, ahol ismét munkába állva megalapította a Csanádi Egyházmegye új székhelyét. Szegeden újra megépíti mindazt, ami Temesváron elveszni látszott. Klebersberg Kunó, akkori kultuszminiszter mindenben támogatásáról biztosította, így hamar felépült a püspökség székháza, és a helyi papnevelő intézet is, melynek vezetésében a szegedi jezsuita rend is segítségére volt. Ebben az időszakban épül meg a szegedi fogadalmi templom is (Szegedi Dóm), mely az óta székesegyházként szolgál. Ezzel gyakorlatilag 1930-ra megteremtődik minden feltétel Szegeden ahhoz, hogy a püspökség teljes egészében folytathassa munkáját. Tevékenységének elfogadottságát, és hatékonyságát, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1927-ben esztergomi érsekjelölt lett, XI. Pius Pápa azonban nem őt, hanem Serédi Jusztiniánt nevezte ki érsekké. Folyamatos közvetlen kapcsolatot ápolt híveivel, melynek köszönhetően népszerűsége rendkívül magas volt. Politikai szempontból is kivette részét az ország vérkeringéséből, hiszen az 1930-as évek végén számos esetben nemtetszését fejezte ki a készülő zsidótörvények ellen (emiatt németországi sajtónyomás nehezedett rá), és nem állt távol tőle a szociális kérdésekben való állásfoglalás sem, ugyanis püspökként az országgyűlés felsőháznak állandó tagja volt. 1942-ben Kalocsai érsekké nevezték volna ki, azonban beiktatását betegsége miatt többszöri alkalommal el kellett halasztani, míg nem végül a kinevezést visszautasította. 1943. augusztus 31-én halt meg Budapesten. Végső nyugalomra Szegeden, a fogadalmi templom főoltára alá helyezték el.

„Gyulay Endre szeged-csanádi püspök a következőképp nyilatkozott róla: „Buzgó, hithű, aktív, magyarokért lelkes, művelt, tanult, tanító, áldozatos, munkás, Isten- és emberszeretetben eltöltött élete legyen mindnyájunk példaképe.” 

„Havass Géza Glattfelder Gyula egykori titkára a következőképp emlékszik vissza munkatársára: „Kultusza nem alakulhatott ki, a történelmi körülmények nem ennek kedveztek, emlékét elmosta a háború ideje”

Főbb művei:    

A plébánosok jogai és kötelességei a plébániai javadalom és jövedelem körül (1897)
XIII. Leó és a pápaság világtörténelmi hivatása (1900)
A korszellem és a katolicizmus (1901)
A gazdasági világválság lelki okai(1931)
Vezérkönyv agrárifjúsági vezetők számára (1937)
Glattfelder Gyula szózata az ország papságához (1938)
Szentek és hősök (1938)

Felhasznált irodalom:

Heti Válasz: Glattfelder Gyula emléke 
Történelem portál: Az ismeretlen ismerős: Glattfelder Gyula 
Új Ember Katolikus Hetilap: Hatvan éve halt meg Glattfelder Gyula püspök