Isépy Tamás

1924. március 20-án született a Csehszlovákiához került Zemplén vármegyei Barancson (ma: Zemplinsky Branc, Szlovákia). Édesapja, Isépy László (1895-1960) jogtudományi egyetemet végzett, a család 1932. évi áttelepüléséig középbirtokának igazgatásával foglalkozott. 1932 után Diósgyőr nagyközség anyakönyvvezetője volt.

Bár politikai pártnak nem volt tagja, 1946-ban B-listázták, ezt követően nyugdíjazásáig a Miskolci Sütőipari Vállalat pénztárosa. Édesanyja, Pilissy Klára (1898-1971) tanítóképzőt végzett. Előbb a családi háztartást vezette, később a Miskolci Városi Kórház rendelőintézetében volt asszisztens. Testvére, József (1927) kereskedelmi dolgozó. Feleségével, Dadányi Máriával kitelepítése alatt, a Hortobágyon ismerkedett meg, 1955-ben kötöttek házasságot. Három leányuk született, Eszter (1956) ügyvéd, Zsuzsanna (1959) kisvállalkozó az USA-ban, Mária (1964) általános iskolai tanító. Felesége 1990-ben halt meg.

Az elemit Barancson és Miskolcon, középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, 1942-ben érettségizett a Fráter György Főgimnáziumban. 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett jogi doktori oklevelet. Az egyetemen Kuncz Ödön szemináriumában dolgozott, doktori munkáját Szövetkezetek és álszövetkezetek címmel készítette. 1946-tól három éven át ügyvédjelölt, majd 1950-ben ügyvédi szakvizsgát tett. 1950-1955 között másfél év megszakítással magánügyvéd Miskolcon. 1955-től harmincöt éven keresztül a Miskolci 3. sz. Ügyvédi Munkaközösségben tevékenykedett, szinte kizárólag polgári ügyekkel foglalkozott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnökségének tagjaként az oktatási bizottság vezetője volt.

Családja a felekezeti békés együttélés példája, mert édesapja évekig református presbiter volt, édesanyja hívő katolikus, míg sógora, Dadányi Miklós a magyarországi

ortodox egyház világi elnöke. Ő maga az 1970-es évek végétől Budapestre költözéséig a miskolci római katolikus Szent Anna Egyházközség világi elnöke. 1952. június 25-én - mivel korábban politikai ügyekben is védett - mint "fasiszta ügyvéd"-et és "osztályidegen"-t Hortobágy- Borsóstanyára telepítették ki. Csak 1953. októberben térhetett vissza Miskolcra. 1958-ban "felülvizsgálat" címén kizárták az Ügyvédi Kamarából, de fellebbezése után a határozatot megsemmisítették.

1989. októberben belépett a Kereszténydemokrata Néppártba. Az 1990. évi országgyűlési választásokon a KDNP jelöltjeként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. sz., Miskolc központú választókerületben indult, az első fordulóban negyedik lett, a parlamentbe a párt megyei listavezetőjeként került be. 1990. május 3-tól, államtitkári kinevezéséig az Országgyűlés választási és mandátumvizsgáló különbizottságának alelnöke volt.

1990. május 24-től, a Horn-kormány megalakulásáig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára. Az állami elővásárlási jogvitás kérdéseiről szakcikke jelent meg a Magyar Jogban, önéletrajzi visszaemlékezéseit a Hitel című folyóirat közölte. Esetenként rövidebb írásai jelentek meg a megyei lapokban, korábban néhány tanulmányát a miskolci irodalmi folyóiratok közölték. 1990 és 1994 között a Jogi Szakvizsgabizottság elnöke. Több ízben vett részt és tartott előadást nemzetközi tanácskozásokon, valamint főleg jogalkotással és jogalkalmazással foglalkozó hazai konferenciákon.

Képviselőként a kormányprogram 1990. május 23-i vitájában és a kárpótlási törvényjavaslat 1991. március 4-i vitájában szólalt föl. Részt vett a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére alakult egyeztető bizottság, az Államháztartási Racionalizálási Bizottság, valamint az Országos Zsidó Helyreállítási Alap működtetéséről, a kárpótlás módjáról és mértékéről tárgyaló kormánybizottság munkájában. A Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Népszabadság és az Új Magyarország hasábjain ismertette a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról, a kárpótlásról, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről, a közjegyzőkről, a szövetkezetekről, a bíróságokról, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról, valamint a csődeljárásról szóló törvényeket, a Bírósági Tudósítások - Ítélet című folyóiratban tanulmánya jelent meg az állampolgári jogok biztosáról.

Írásai válogatott gyűjteményét „Rendszerváltozás, politika, jog" címmel 1993. októberében a KDNP parlamenti frakciója jelentette meg. 1992-ben a 34. Magyar Pax Romana Kongresszuson „Az állam és az egyház kapcsolatrendszerének jogkérdései" címmel tartott előadást. 1992-ben az Igazságügyi Minisztérium által „Két év után" címmel kiadott kötet összeállítója és szerkesztője.

Az 1994-es országgyűlési választáson a KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottság alelnöke, az ellenőrzési albizottság elnöke, valamint az alkotmány-előkészítő állandó bizottság tagja volt. 1995. február 20-ától a KDNP-frakció vezetőjévé nevezték ki. A frakció jogi és önkormányzati munkacsoportjának tevékenységében vett részt.  Az IPU magyar csoportja magyar-francia baráti tagozatának az alelnöke, a magyar-belga és a magyar-kanadai tagozat tagja. A Frankofon Képviselők Nemzetközi Közgyűlésében társult tagként delegált magyar küldöttség tagja.

1997-ben több párttársával együtt szembekerült Giczy György akkori KDNP-elnök irányvonalával, később kizárták a pártból és a frakcióból. Rövid ideig független képviselőként tevékenykedett, majd belépett a Fidesz frakciójába, és annak egyik helyettes vezetője lett. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alapítója, majd elnökségi tagja volt.

1998-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumot, a mentelmi bizottság elnöke volt. 2002-ben úgyszintén a Fidesz és az MDF országos listájáról szerzett mandátumot, haláláig a mentelmi bizottság alelnöke.

Hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el 2004-ben, Budapesten.

Bővebben: