Keleti (Jozipovics) Péter István dr.

(1904–1977)

Ügyvéd, raktáros, a Demokrata Néppárt képviselője 1947-ben, a Baranya-Tolna megyei választókörzetben. Elemi iskoláit és a középiskolát szülővárosában végezte. 1923-ban érettségizett a jezsuiták pécsi Pius Katolikus Főgimnáziumában. Családi okok miatt két éven át Bulgáriában, Törökországban, Egyiptomban és Görögországban élt, majd 1927-ben végleg hazatért. Pécsett írnoki állást vállalt Müller János ügyvéd mellett, egyúttal beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetemre, ahol jogi tanulmányokat folytatott. 1937-ben ügyvédi és bírói oklevelet szerzett és magánügyvédként praktizált.

A politikai életbe csak 1945-ben kapcsolódott be: két évig tagja volt a Független Kisgazdapártnak, majd a Demokrata Néppárthoz csatlakozott, ahol a vezetés felkérésére képviselő-jelöltséget vállalt Baranya-Tolna választókerületben az 1947. augusztus 31-ére kiírt választáson. A párt parlamenti frakciójának tagja, később párton kívüli képviselő. A parlament 63. ülésén a házszabályrevíziós (1948. április 27.), a 83. ülésnapon az alkotmányjogi és közjogi bizottság tagjává választották (1948. november 18.). Első alkalommal 1948. január 15-én emelkedett szólásra a köztársaság kikiáltása és az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc centenáriuma alkalmával meghirdetett közkegyelem törvényjavaslat vitájában: a beterjesztést pártja nevében támogatva üdvözölte az egyéni felelősség újbóli előtérbe kerülését, s kérte a kegyelmet kérők számára a jelentkezési határidő módosítását (36. ülés). Az 1947/48. évi költségvetés közlekedésügyi tárcájának vitája során a minisztérium tervezetét – mivel az a DNP által már korábban bírált állami költségvetés részeként lett beterjesztve – elutasította (47. ülés, 1948. február 17.). Az igazságszolgáltatás átszervezését s egyben befolyásolását célzó kormányintézkedések ellen több ízben is fellépett. Először az ítélőbírák függetlenségét sértő áthelyezési és nyugdíjazási törvényjavaslat elfogadását ellenezte – mert az véleménye szerint a bírói és az igazságszolgáltató hatalmi ágnak a végrehajtó hatalom, a mindenkori kormány által gyakorolt ellenőrzését jelentené (59. ülés, 1948. március 4.). Később a törvény elfogadása után annak a bírósági végrehajtókra és a közjegyzőkre vonatkozó – átmenetinek hirdetett – kiterjesztésével szállt szembe (85. ülés, 1948. november 13.). Szakmája, az ügyvédek érdekét sértő rendtartási törvény módosítását elsietettnek és ellentmondásosnak ítélte, elfogadását elutasította (68. ülés, 1948. május 11.). Pártja nevében elfogadhatatlannak tartotta a jegyzői és a választás útján betöltött községi és járási állások átszervezését, „államosítását”, mert abban az önkormányzatok függetlenségének veszélyeztetését vélte fölfedezni (87. ülés, 1948. november 25.).

Mandátumának lejárta után két évvel, 1951-ben „államosítás” címén pécsi ingatlanait elvették. 1958. augusztus 31-én – az ügyvédeket felülvizsgáló bizottság határozata nyomán – az Ügyvédi Kamara névjegyzékéből mint „az ügyvédi hivatás további gyakorlására alkalmatlant” törölték.

Ezután alkalmi munkákból élt. 1961-ben a pécsi Szikra Nyomda kéziratrevizoraként kapott állást, majd pár hónappal később, 1961 őszétől 1964. január 6-i letartóztatásáig a pécsi Zipernovszky Károly Gépipari Technikum anyagraktárosa volt. Egykori képviselőtársa, Matheovits Ferenc perében mint negyedrendű vádlottat „összeesküvésben való részvétel” vádjával a Budapesti Fővárosi Bíróság 1964. október 8-án háromévi szabadságvesztésre ítélte s öt esztendőre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Büntetését a szegedi Csillagbörtönben töltötte le. Szabadulása után teljes visszavonultságban élt.