Keresztes Sándor

Magyarókereke, Kolozs vármegye, 1919. március 9. – Budapest, 2013. augusztus 15. 

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő (1947-es választások), körzete: Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyék Kecskemét és Baja törvényhatósági jogú várossal.

Ősei apai ágon katolikus vallású, földműveléssel foglalkozó, Küküllő megyei székely nemesek, anyai részről az erdőgazdálkodáshoz is értő reformátusok voltak. Nagyapja Bánffy gróf erdésze volt. Egy tanítócsalád hatodik gyermekeként született. Apja, Keresztes Károly (1875-1926) az első világháborúban négy évig katonáskodott, s csak két évvel az impériumváltás után tette le a román állami hűségesküt. A család Magyarfenesen élt, ahonnan a családfenntartó halála után édesanyja, Fazekas Erzsébet (1887-1970) szülei közelébe, Bánffyhunyadra költöztek. Idősebb testvérei közül Gábor (1905-1982) tanító, Irén (1907-1945) háztartásbeli, Endre (1909-1974) autószerelő kisiparos volt, Károly (1911-1945) teherautóval fuvarozott, László (1913-1997) szintén gépkocsivezető lett. 1943-ban házasságot kötött Rácz Erzsébet (1923) óvónővel. Nyolc gyermekük született: Sándor (1944) építészmérnök, 1990-93 között az Antall-kormány környezetvédelmi- és területfejlesztési minisztere, 1990-94 között a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, György (1945) Heves megyei önkormányzati tisztviselő, 1990 őszétől 1994 decemberéig Gyöngyös polgármestere, Erzsébet (1947) az Egyesült Államokban élő építészmérnök, András (1948) könyvkereskedő, Péter (1950) vegyészmérnök vállalkozó, Pál (1952) kertésztechnikus, Tamás (1952) nyomdakép-értékesítéssel foglalkozó vállalkozó, József (1954) laborvezető.

Gyermekkorában nagyon nehéz anyagi körülmények között életek, de a helybéli pap javaslatára özvegy édesanyja mégis taníttatása mellett döntött, Bánffyhunyadon végezte el az állami magyar iskola négy elemi osztályát, majd 1931-ben az Erdélyi Katolikus Státus fenntartásában működött katolikus főgimnáziumba került, Kolozsvárra. Családi neveltetésén túl szellemi fejlődésére, magyarságtudata kialakulására a cserkészmozgalom gyakorolt döntő hatást. A gödöllői világjamboreen tagja volt az Erdélyből jött cserkészcsapatnak. 1938-ban érettségi vizsgát tett, s bár inkább orvos szeretett volna lenni, a román tannyelvű Ferdinánd Egyetem jogi fakultására iratkozott be. Tanulmányait egyházi, később állami ösztöndíjjal folytatta.

A magyar egyetemistákat tömörítő Diáktanács elnöke lett; ez a szervezet az 1938-as királyi diktatúra bevezetése után a magyarság kulturális és gazdasági-társadalmi képviseletére alakult Romániai Magyar Népközösség Ifjúsági tanácsa volt. Diákvezetőként személyesen megismerhette az erdélyi magyarság politikai vezetőit, így Márton Áron püspököt is, akivel kapcsolata – bizonyos megszakításokkal – a főpap haláláig folyamatos és rendszeres volt. Egyetemi hallgatóként megismerkedhetett keresztényszociális tanításokkal, amelyek óriási hatást gyakoroltak rá. Amikor a második bécsi döntés után Erdélyben is lehetőség nyílt katolikus szociális mozgalmak létrehozására, bár még nem fejezte be az egyetemet, az Egyházközségi Munkásszakosztályok és a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete munkatársa lett. 1943-ban avatták az államtudományok doktorává a Kolozsvárra visszaköltözött Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Ezt követően fogalmazói állást vállalt Kolozsvár törvényhatósági jogú város szociális ügyosztályán. Segédszerkesztőként dolgozott az erdélyi katolikus egyházmegye Új Erdély című folyóiratánál, és társadalmi munkában tovább foglalkozott a Hivatásszervezet ügyeivel.

Kolozsvár kiürítésekor, 1944 kora őszén felesége Budafokon élő szüleihez költözött családjával együtt. A Lakatos-kormány idején a Belügyminisztérium közigazgatási osztályán kapott állást. 1944. december 4-én a nyilasok letartóztatták, a vád ellene üldözöttek mentésében való részvétel volt. A Margit körúti fegyházból barátainak közbenjárásával sikerült felmentetni.

1944 novemberében egyik alapító tagja lett az akkor még illegális Demokrata Néppártnak. 1946-tól feladatot kapott a párt végrehajtó bizottságában. 1945-47-ben ismét a Belügyminisztérium köztisztviselője, a Bibó István vezette, a közigazgatás demokratizálására felállított főosztályhoz tartozó tanulmányi osztályon – Karcsay Sándor vezetése alatt – volt fogalmazó. Politikai nézeteit a nemzeti hagyományokon nyugvó, a szociális reformmozgalmakban megújult, korszerű keresztény eszmék formálták. 1947. augusztus 31-én a Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog megyei választókerületből bejutott a parlamentbe. Megválasztották a DNP országgyűlési képviselőcsoportja titkárának. Miután Kamjén István 1948. június 15-én összeférhetetlenségi bejelentést tett ellene, ügyét az illetékes bizottság elé utalták. Az államrendőrség által gyorsan lefolytatott vizsgálat alapján készített bizottsági jelentésben kimondták, hogy valóban a kolozsvári Hivatásszervezet titkára és szellemi irányítója, később erdélyi körzeti főtitkára volt, s mint ilyen az 1946: XXVI. törvénycikk 9. paragrafusának 2. cikkében foglaltaknak megfelelően el sem indulhatott volna a választásokon. A bizottság előtti védekezésben ugyan előadta, hogy 1941. július 3-án a kifogás alá eső tisztségeiről lemondott, de a törvény szerint a lemondás még méltányolható határnapja 1941. június 22., a Szovjetunióval bejelentett hadiállapot napja volt. Ezért a bizottság a törvényhozásból való kizárását javasolta.

1948. július 7-én a törvény betűjének megfelelően, de kifejezetten a Demokrata Néppárt gyengítése céljából megfosztották mandátumától. Ezek után teljesen visszavonult a közélettől. Lemondott a külföldön élő katolikus magyarok lelki gondozásával foglalkozó intézmény, a Szent László Társaság titkári posztjáról is. A földművelésügyi tárca köztisztviselői állásába, ahová még 1947-ben átkérte magát, nem sikerült visszakerülnie; felesége nevén iparengedélyt váltott ki, s családját harisnyakötésből tartotta el. Később ez is maradt legfontosabb megélhetési forrásuk. 1950-ben Saád Béla révén sikerült elhelyezkednie az Új Ember katolikus hetilapnál. Először pénzbeszedőként, majd fűtőként dolgozott, végül 1963-tól 1980. évi nyugdíjazásáig a kiadóhivatal vezetője volt. 1953-ban Czapik Gyula egri érsek felkérésére megszervezte a Solidaritas Háziipari Szövetkezetet, amely számos szerzetesnek kínált megélhetőségi lehetőséget. Egy békepappá lett budafoki lelkész feljelentése miatt 1953-tól 1959-ig rendőri felügyelet alatt ált.

1956 novemberében részt vett a Demokrata Néppárt országos újraszervezésében (Mihelics Vid és Székely Imre Kálmán is részt vett a munkában). Szerepet vállalt a budafoki szervezet életre hívásában is. 1956. november 4. után a DNP nevében ő is aláírta a Bibó István és K.P.S. Menon indiai követ nevéhez kötődő memorandumakció keretében megfogalmazott kibontakozási javaslatot. Politikai tevékenységéért 1957. júliustól 1957. októberig internálták. 1962-ben a Pécsi Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. Szakdolgozataiban a magyar állam és a római katolikus egyház koegzisztenciájának elvi és jogi feltételeit elemezte. 1963-tól részfoglalkozásúként, majd nyugdíjasként jogi szakértője volt a Szent László Társulatnak; részt vett újrászervezésében és új alapszabályainak elkészítésében. Az 1960-as évektől üzenetközvetítői feladatot vállalt Illyés Gyula és Márton Áron között. Egy korszerűbb egyházpolitikai koncepció kidolgozásáért megkísérelte a közvetítést a Magyar Katolikus Püspöki Kar és az állami vezetők között.

1988-tól adódott ismét lehetősége a nyílt politizálásra: december 3.-án a Márton áron Társaság alapító elnöke lett, majd 1989. március 17-én több társával bejelentette a Kereszténydemokrata Néppárt megalakulását. Ő vezette a párt szervezőbizottságát. 1989. szeptember 30. és 1990. május 27. között a KDNP elnöke volt, majd a párt tiszteletbeli elnökévé választották. Az 1990. évi országgyűlési választásokon budapesti listavezetőként újra bekerült a parlamentbe. 1990. augusztus 31.-én lemondott képviselői mandátumáról, mert kinevezték a Magyar Köztársaság vatikáni és a Máltai Lovagrendnél akkreditált nagykövetének. Diplomáciai tevékenysége 1994. július 7.-ig tartott, ekkor az összeférhetetlenségi törvény leírása szerint visszaadta megbízatását, miután a KDNP országos listájáról ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek. A KDNP újjászervezéséért játszott szerepéért pártja 1991-ben Barankovics-emlékéremmel tűntette ki. Magas életkora, a Kereszténydemokrata Néppárt vezetésében kialakult belső harcok, továbbá a nyilvánosságra került korábbi ügynöki érintettsége miatt mandátumának lejárta után visszavonult az aktív politikai élettől. A budafoki római katolikus egyházközség világi elnökének tisztét hosszú évekig töltötte be.

Keresztes Sándor 94 éves korában, 2013. augusztus 15-én hunyt el.

Forrás:
Országgyűlés almanachja 1947-1949, 205-206.o.

Szabó Róbert – Szakolczai György : A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja

Szabó Róbert – Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Áronnak, felfelé nézve. Forrás: Új Ember online

A közvetítő, Keresztes Sándor, a püspök régi ismerőse így számolt be erről egy magánlevélben, amelyben Márton Áron boldoggá avatási eljárásához szolgáltatott adalékokat: Illyés Gyulával a kapcsolatot a püspök úr kezdeményezte, amikor megkért, hogy egy általa küldött korondi vázát juttassak el az íróhoz, melyet leánya részére szán, kinek létéről a verseiből szerzett tudomást. E kezdet után alakult ki az a helyzet, hogy püspök atya és Illyés között ’postás’ szerepet tölthettem be. Ennek egyik emlékezetes epizódja a következő:

Illyés Gyula dubitált azon, hogy vajon elküldheti-e a püspöknek a Cháron ladikján című könyvét, mert – ahogy nekem mondta – ő nem hívő. Szeretne úgy hinni, mint a püspök, de sajnos ő nem hivő. Meghallgatván bátorító és megnyugtató érvelésemet, a könyvet elküldte az alábbi dedikálással: ’Áronnak, felfelé nézve, Gyula.’ Én ezt az epizódot elmeséltem a püspök atyának, melyet mosolyogva és megértéssel fogadott. Következő látogatásom alkalmával a következőket mondta nekem: ’Mondd meg a Gyulának, elolvastam a könyvét, és azt üzenem neki, hogy Ő hívő, csak viaskodik az Istennel, mint Jákob az angyallal. Krisztus ugyanis azért jött a világra, hogy az embereknek meghirdesse az igazságot, és mindenki, aki tiszta szívvel keresi és követi az igazságot, Krisztust követi.’

Amikor ezt az üzenetet Illyés Gyulának átadtam (Flóra asszony jelenlétében), ő zokogni kezdett, majd kihúzta magát és azt mondta: ’Mondd meg a püspöknek, rendelkezzék tollammal, eszemmel és pénzemmel, azt teszem, amit kíván.’ Ezt az eseményt elmeséltem Takács József professzornak és Belon Gellért, későbbi püspök barátomnak. Lehet, hogy ez a kis történet is közrejátszott abban, hogy Belon Gellért Illyés temetésén beszédét azzal kezdte, hogy ’Bocsánatot jöttünk kérni tőled, mert magadra hagytunk.’ Illyés Gyula tehát Istenhez megtérve, egyházi temetésben részesült. Valószínűnek tartom, hogy megtérésében szerepet játszott Márton Áronhoz fűződő kapcsolata, akivel életében egyszer találkozott, átbeszélgetve egy egész éjszakát.”

Áldozat, nem ügynök. Forrás: Magyar Nemzet online, 2005. május 28.

A Kereszténydemokrata Néppárt alapító elnökének életútja olyan, mint általában a magyar értelmiségé. Tele van ellentmondásokkal, mélypontokkal, sikerekkel és megmagyarázhatatlan lépésekkel. Volt a nyilasok fogságában, de megtapasztalta a kádári börtönvilágot is. Keresztes Sándor 1947-től rövid ideig a Demokrata Néppárt nemzetgyűlési képviselője volt, de a kék cédulás választásokkal befellegzett a magyar demokráciának és az ő politikai pályafutásának is. A rendszerváltás idején a KDNP talpra állításában tevékenyen részt vett, volt az Antall-kormány vatikáni nagykövete, majd 1994-től négy évig a kereszténydemokraták országgyűlési képviselője. Miután beszervezettségét nyilvánosságra hozták, 1998-tól visszavonult a politikától. Pályája legsikeresebb mozzanatának azt tartja, amikor a pápának írt magánlevele nyomán Gyulafehérvár önálló érseki rangot kapott.

Stefka István: Megőrzött mandátum. Forrás: Magyar Nemzet online, 2004. április 10.

A most nyolcvanöt éves Keresztes Sándor és a nyolcvanéves Kovács K. Zoltán azon kevesek közé tartoznak, akik 1947-ben is a párt országgyűlési képviselői voltak és akik a rendszerváltás után újra talpra állították a pártot. 
Keresztes Sándorral, aki jelenleg a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tiszteletbeli elnöke és Kovács K. Zoltánnal, aki a KDNP elnökségi tagja, illetve a Barankovics István Alapítvány elnöke, a magyarországi kereszténydemokráciáról, annak gyökereiről és az elmúlt hatvan év viszontagságairól beszélgettünk.