Kováts László

Budapest, 1913. december 13. – Budapest, 2000. augusztus 19.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő (1947-es választások), körzete: Heves és Nógrád-Hont vármegyék, majd országos lista

A Független Kisgazdapárt képviselője 1945-ben és 1990-ben

Római katolikus parasztcsaládban született. Szülei, Kováts István (1888-1953) és Szabó Terézia (1894-1949) 16. kat. hold földön gazdálkodtak. Apja tagja volt a Független Kisgazdapártnak. Testvérei közül Miklós (1918-1971) tüdő szakorvosként dolgozott, Pál (1920) könyvszakértő, Ferenc (1926) agrármérnök. 1942-ben házasságot kötött, felesége Simonyi Denise (1921) nyelvtanár. Gyermekeik: László (1943) egészségügyi alkalmazott, Annamária (1946) könyvelő, Dénes (1954) körzeti állatorvos.

Az elemi iskolát a Komárom vármegyei Szákon végezte, majd a tatai piarista főgimnáziumba került, ahol 1931-ben érettségizett. Ezután a budapesti Magyar Királyi József Műegyetem (1934-től József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Mezőgazdasági Karának hallgatója, ott szerzett 1935-ben gazdasági mérnöki oklevelet. 1938-ban elvégezte a Kereskedelmi Akadémia erdészeti tanfolyamát. Első munkahelye a Hatvani Cukorgyár Rt. volt, ahol 1936-1939 között gazdasági tisztviselőként alkalmazták. 1940-1941-ben a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatal csoportfelügyelőjeként dolgozott. 1941-ben visszatért a cukoriparba, a Magyar Cukoripari Rt. selypi és kaposvári kirendeltsége cukorgyári felügyelője volt 1945-ig.

1937-1945 között tagja az Országos Gazdasági Egyesületnek. Egyetemista évei alatt a Foederatio Emericanában tevékenykedett. 1938-tól 1945-ig a Független Kisgazdapárt Nógrád vármegyei szervezetének főtitkára volt. Az 1939. évi választásokon Mátéffy Géza mellett korteskedett. Kapcsolatba került az arany- és ezüstkalászos gazdák mozgalmával Bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába. 1942. március 15-én részt vett a Petőfi szobornál rendezett antifasiszta tüntetésen. 1942-ben behívták katonának, a keleti frontra került, ahol súlyosan megsebesült, majd felgyógyulása után leszerelték.

1945 után felesége örökségén gazdálkodott. A háború után tevékenyen segítette a kisgazdapárt újjászerveződését Nógrád megyében. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon a Heves és Nógrád-Hont vármegyei választókerületből bejutott a törvényhozásba. 1946. március 12-én az FKGP Elnöki Tanácsa a munkáspártok nyomására húsz társával együtt kizárta a pártból. A Magyar Szabadság Párthoz csatlakozott, bár a frakcióba nem lépett be. Mivel úgy látta, hogy Sulyok Dezső és köre nem helyez elég súlyt a paraszti tömegek megnyerésére, 1946 novemberében visszalépett a FKGP-ba. 1947. februárban Kovács Béla koholt vádak alapján történt letartóztatása után több társával együtt végleg elhagyta a pártot. 1947 nyarán a Demokrata Néppárt Nógrád megyei szervezője, az 1947. augusztus 31-i választásokon a párt megyei listáján országgyűlési képviselővé választották. 1947. szeptember 23-án interpellációt nyújtott be a kormány egészéhez Kelet-Magyarország sürgős megsegítése érdekében, mivel az „öt vármegye százezernyi agrárlakosa az aszálykár miatt szenved, s a Tiszajobbparti Földműves Tanács több mint két hónap óta küzdelmes harcot folytatott, mindhiába.” 1947. október 16-tól a következő év november 3-ig a DNP képviselőcsoportjának fő vitarendezője. 1948. április 26-án a budapesti főállamügyészi hivatal kiadatását kérte, ekkor lemondott mentelmi bizottsági tagságáról. 1948. augusztus 4-én Ugrin József kizárása után ő vette át az országos listán így megüresedett képviselői helyet; egyúttal lemondott a korábban megszerzett megyei listás mandátumáról.

1949 májusától folytatta az apósától maradt 96. kat. holdas birtok művelését. 1950. januárban a közellátást veszélyeztető bűntett vádjával a Balassagyarmati Járási Bíróság 6 hónapos szabadságvesztésre ítélte. Míg börtönbüntetését töltötte, családját kilakoltatták és kitelepítették, földjét elkobozták. Szabadulása után, 1951-ben Visegrádra költözött. Fizikai munkát vállalt a Váci Magasépítő Vállalatnál, majd a Pilisi Állami Erdőgazdaság esztergomi kirendeltségén dolgozott, előbb adminisztrátor, majd erdőgazdasági mérnök.

1956. október 23-án a Független Kisgazdapárt képviseletében tagja lett az aznap megalakult Visegrádi Nemzeti Bizottságnak, s mint küldött, részt vett a Szentendrei Járási Nemzeti Bizottság első összejövetelén, ahol elnökké választották. A megtorlás során, 1957-ben a Szentendrei Járási Bíróság izgatás vádjával húszhavi börtönbüntetésre ítélte, és pénzbírsággal sújtotta. Börtönbüntetéséből nyolc hónapot töltött le Baracskán és Mátyáspusztán. Nem rehabilitálták. 1975-ben ment nyugdíjba, de tovább dolgozott az erdőgazdálkodásnál, vadkárbecsléseket végzett. 1950-től tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek. 1980-ban megválasztották a Mozgáskorlátozottak Egyesülete időskorúak szaktitkárának. Alapító tagja a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságnak.

1988-ban részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében. 1988-1989-ben a párt egyik alelnöke volt. Az 1990. évi országgyűlési választásokon a párt országos listájáról harminckét év után újra bekerült a parlamentbe. 1991 novemberétől 1994. májusig a kormánykoalíciót támogató kisgazdapárti frakció tagja. A demokratikusan választott országgyűlésben az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság és az Európai Közösségi Ügyek bizottságának a tagja. 1945-től 1950-ig a szügyi, 1970-től a visegrádi római katolikus egyházközösség világi elnöke. Kitűntetése: 1956-os Emlékérem (1992).

Forrás:

Országgyűlés almanachja 1947-1949, 238.o.

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Domány András: A többi néma csend – Mozgó Világ

Kováts László országgyűlési felszólalásai:

„Az emberiség kultúrája az erdő irtásával kezdődött, és ha nem vigyázunk, azzal is fog befejeződni. Az erdő a múlt hagyománya, és egyben a jövő öröksége. Az erdőállomány az egyetlen megújítható természeti kincsünk. Magyarország erdővagyona 1985-ös áron számítva kereken 500 milliárd forintot tesz ki. Erdősültségünk meghaladja a 180t, körülbelül 1 millió 700 ezer hektár a hazai erdők területe. Ezért nem kell szégyenkeznünk, európai viszonylatban a középmezőnyben vagyunk. Ha a hazai erdők nagy értékének a megőrzését célul tűzzük ki, akkor nem szabad elfeledkeznünk a környezetvédelmi és közjóléti funkciójának fenntartásáról sem.”

„A Független Kisgazdapárt nevében szeretnék az előttünk fekvő törvényjavaslathoz hozzászólni. Ennek címe: A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése. (…) Amint tudjuk - tisztelt Országgyűlés -, van már törvényünk a lelkiismereti és vallásszabadságról, de hiányzik annak törvényi biztosítása, hogy az egyházak visszakaphassák évszázados ingatlanaikat. Ezek nélkül a hitéleti tevékenység mellett nem tudnak eleget tenni az oktatás, a nevelés, az egészségügy, a szociális és kulturális feladataiknak. A törvényjavaslat elismeri, hogy az állam nem privatizálhatja azokat az ingatlanokat, amelyeket az egyházaktól, vallásfelekezetektől, egyházi közösségektől, szerzetesrendektől kártalanítás nélkül vettek állami tulajdonba, ha ezek az állami tulajdonba vagy kezelésbe vételük idején hitéleti, oktatási, egészségügyi, szociális, valamint kulturális célokat szolgáltak. (…)  A vallás az Istenbe vetett belső hit külső megnyilatkozása, amely az állami életre nézve sem lehet közömbös. Igaz ugyan, hogy a politika elválasztotta az államot az egyháztól, de azért az állam összes közjogi és közigazgatási intézkedésében kénytelen rátámaszkodni a vallásra éppen annak azon hatalmas ereje miatt, amelyet a vallás a népek életére gyakorol.”

„Régi adósságát törleszti az Országgyűlés, amikor hozzálát a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslat tárgyalásához. Köztudott, hogy a törvényjavaslat előkészítése igen nagy körültekintéssel és alapossággal történt, de e törvényjavaslat jelentőségéből kiindulva ez igen indokolt és szükséges volt. Az elmúlt évtizedek antidemokratikus viszonyai nem tették lehetővé az Alkotmányban deklarált kisebbségi jogok gyakorlati megvalósulását. A kisebbségi közösségek ugyanúgy áldozatává váltak egy hamis nemzetköziséget hirdető ideológiának, mint a nemzet nagyobb közössége. Ezt tovább súlyosbította a kisebbségi létből fakadó, eleve hátrányos helyzet, a velük szemben elkövetett súlyos jogtalanságok emléke, a vegyes lakosságú aprófalvak gondjai, az elhibázott településpolitika, az úgynevezett szocialista iparosítás, urbanizáció és migráció. Ennek következtében a kisebbségek közösségi összetartó ereje meggyengült, és asszimilációjuk előrehaladt. A mi kisebbségpolitikánk célja olyan feltételek megteremtése, amelyek közepette a kisebbségeknek lehetőségük nyílik az asszimilációs folyamat megállítására, illetve visszafordítására. Szükségesnek tartjuk, hogy a törvényalkotói folyamat során a kisebbségi jogok alkotmányos védelmet kapjanak. Ezt a célt szolgálja a kétéves előkészítés után a mai napon vitára bocsátott, nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslat, amely az Alkotmány 68. §-ában meghatározottak megvalósítását, végrehajtását hivatott elősegíteni. Alkotmányunk ugyanis kimondja: a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők.”