Nagy Lajos

Kisköre, Heves vármegye, 1915. április 18. – Eger, Heves megye, 1993. október 19.

A Demokrata Néppárt színeiben képviselő (1947-es választások), körzete: Heves és Nógrád-Hont vármegyék

A Független Kisgazdapárt színeiben (1945-ös választások) Heves és Nógrád-Hont vármegye képviselője

Római katolikus család egyedüli gyermeke. Szülei, Vitéz Nagy Lajos (1889-1979) és Csutor Mária (1895-1960) közel 100 kat. holdon gazdálkodtak. Édesapja Kisköre egyik legtekintélyesebb polgára, 1911-től képviselő-testületi tag, 1923 után bíró, 1929-től vármegyei törvényhatósági bizottsági tag. A korabeli kisgazdamozgalom aktív résztvevője, 1951-ben megnősült, de 1954-ben elvált. Leánya, Emőke (1952) egészségügyi asszisztens. 1959-ben Szolnokon feleségül vette Nagy Edit (1934) gyógyszerésztechnikust, aki gyermekfelügyelőként ment nyugdíjba. Három leányuk született: Enikő (1961) adminisztrátor, Ildikó (1963) tanárnő, Melina (1965) tanítónő lett.

Az elemi iskolát szülőhelyén, a középiskolát Kunhegyesen és Grazban végezte, végül 1934-ben Gyöngyösön érettségizett. Tanulmányait a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta, 1939-ben közgazdasági diplomát szerzett. Még ugyanebben az évben behívták az 1. honvéd huszárezredhez. A tiszti iskola elvégzése után Budapesten, Szabadkán és Nyíregyházán teljesített szolgálatot. Jó lovastudásával több versenyen is kiemelkedő eredménnyel szerepelt. 1942 végén leszerelték. A Futura szövetkezethez került országos termelési felügyelői beosztásba. 1944 májusában újra behívták, a gyorshadtesthez osztották be. 1944 júliusától 1945 januárjáig a szovjet fronton harcolt, hadnagyi rangban különböző beosztásokat töltött be, legvégül hadműveleti segédtiszt volt.

1945 márciusában behívták az új, demokratikus hadseregbe, egy felderítő-zászlóalj parancsnoka lett Miskolcon. 1945. július 1-jén leszerelt, ezután a szülei földjén gazdálkodott. Apja példáját követve – aki a kisgazdapárt megyei vezetője volt – 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba. 1945. november 4-én a Heves és Nógrád-Hont vármegyei választókerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. 1946-ban ő volt a katonatisztek B–listázását lebonyolító bizottság elnöke. 1947-ben a Magyar Parasztszövetség utolsó elnöke. Miután az 1947. évi választások alkalmával a többi koalíciós párt nem járult hozzá, hogy az FKGP jelölje, kilépett a pártból, és a Demokrata Néppárt egri szervezete alapító tagjaként a Heves és Nógrád-Hont vármegyei választókerületből ellenzéki jelöltként ismét bekerült a törvényhozásba. 1947. október 16-án a DNP parlamenti csoportja vitarendezővé választotta, amely tisztségében 1948. november 3-án megerősítették. 1947-től a DNP Végrehajtó Bizottságának a tagja. 1948 februárjában két alkalommal is interpellált a földművelésügyi miniszterhez: először a vízi társulati járulék igazságos, a közteherviselés jegyében egész országos hatáskörű elosztására, majd a háborús időkben elpusztított út menti, valamint a szántóföldek közötti fasorok pótlására kérte a tárca vezetőjét.

Parlamenti mandátuma lejárta után elkobozták a fővárosban található ingóságait, és kitiltották Budapestről. 1950. július 5. és augusztus 18. között „mezőgazdasági szabotázs” vádjával bebörtönözték. Állami beszolgáltatás elmulasztása címén apja 100 kat. holdas birtokát és tanyáját lefoglalták. Ettől kezdve alig kapott szakképzettségének megfelelő munkát. 1956 után csak alkalmi fizikai munkával (facsemete-ápolás, kútfúrás, konzervgyári idénymunka) tudta eltartani a családját. 1965-ben a Budapesti Vízügyi Vállalatnál helyezkedett el, a kiskörei vízlépcsőépítésen dolgozott adminisztrátorként. 1980-ban Egerbe költözött. 1983-ban a Heves Megyei Vízügyi Vállalat irodavezetőjeként ment nyugdíjba.

 Hosszú évek visszavonultsága után, 1989-ben vállalt újra közéleti szerepet. Volt képviselőtársai kérésére megszervezte és irányította a Kereszténydemokrata Néppárt egri szervezetét, és tagja lett a párt intézőbizottságának. Az 1990. évi országgyűlési választásokon a KDNP jelölni kívánta, de súlyosbodó betegsége miatt visszalépésre kényszerült. 1992-ben megkapta a párt Barankovics-emlékérmét.

Forrás:
Országgyűlés almanachja 1947-1949, 284.o.

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgyűlési képviselőcsoportja

Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A kádári konszolidáció, a képviselők sorsa és a késői csekély elismerés

Domány András: Az 1947-ben választott országgyűlés almanachja - Mozgó Világ, 2006. július, XXXII./7. szám

Domány András: A többi néma csend – Mozgó Világ

Parlamenti interpelláció:
T. Országgyűlés! Az árvíz, és belvízszabályozó társulatok zónájába, ármentesített területébe tartozó falvaknak, községeknek, de az adózó polgároknak is állandó sérelmük és panaszuk, hogy az magas víztársulati járulék, amelyet fizetnek, a többi községek adóterhéhez viszonyítva tetemes megterhelést, adótöbbletet jelent.