Salkaházi Sára

Született: 1899. május 11. (Kassa) – 1944. december 27. (Budapest)

A Szociális Testvérek Társaságának tagja, a Katholikus Nőszövetség megalapítója, keresztényszociális karitász, író, oktató, lánymozgalmak vezetője, keresztény missziók szervezője, a II. világháborúban a nyilas uralom mártírja, keresztény embermentő.

A kezdetek

Schalkház Sára 1899. május 11-én született Kassán, német–osztrák származású családban (édesapja Schalkház Lipót, édesanyja Stiller Klotild volt, a család Dosendorfból származott). A családnak több gyermeke született, azonban Sárának csak két idősebb testvére, Lipót és Jolán érte meg a felnőttkort. Családja tulajdonában volt a kassai Schalkház Szálló, amely édesapja halála után nemcsak a megélhetést jelentette özvegy édesanyjának és gyermekeinek, de a felvidéki magyar művelődés egyik centruma is volt. Az elemi iskolát 1905-1909-ig végezte Kassán, majd 1909-1913-ig az Orsolya-nővérek polgári iskolájába járt szülővárosában, a diplomát pedig 1917-ben, az első világháború közepén, a tanítóképzőben szerezte meg.

Tanítónőként egy esztendeig dolgozott a kassai Kinizsi úti iskolában, azonban az első világháború és az azt követő békeszerződések miatt bekövetkezett impériumváltás után, mivel nem volt hajlandó a cseh hatalommal optálni, elbocsátották. 1919-től felvidéki lapokba írt (Esti Újságban Syphax aláírással), aktív közéleti tevékenységet folytatott. 1923-ban megjelent „Az ólommadár” és az „Egy fa” című írása. Íróként feldolgozta az anyaországtól elszakadt csehszlovákiai magyarság helyzetét, 1926-ban jelent meg első jelentős novelláskötete „Fekete furulya” címmel. 1925-ben belépett a Keresztényszocialista Pártba, ahol elsősorban a párt lapjának szerkesztésével és a munkásnők helyzetével foglalkozott. Sára 1927-ben ismerkedett meg a Felvidéken is letelepülő Szociális Testvérek Társaságával[1], majd elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, minek következtében 1929-ben elfogadták jelentkezését. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén, június 8-án, tette le Szegváron. A Társaság szellemisége áthatotta Sára gondolkodását és értékvilágát, életének következő éveiben nagy szerepet játszott a szociális munka.

1932-ben Komáromba helyezték, ahol hitoktatást végzett, egyben a karitász munkát irányította, a gyermekkonyhára felügyelt, illetve a Katholikus Nő című folyóiratot szerkesztette. 1934-től megbízták a szlovenszkói magyar nők szervezésével, a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületek női ágának vezetője lett. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget. Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. A ’30-as években állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott a katolikus lányoknak és asszonyoknak. 1934-től megjelent gondolkodásában a missziós tevékenység fontossága, emellett továbbra is a leányifjúságot szervezte, és előadó körutakat tartott. 1938-39-ig a szepesi, kassai, 1939-41-ig a técsői majd a rahói járás szociális előadója volt. 1939-től a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított. 1937-ben elhagyta Kassát és Budapestre költözött, hogy magyar állampolgárságot kaphasson. 1938-ban a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozott, majd a háztartási alkalmazottakkal foglalkozott az úgy nevezett Zita-körökben.

Az embermentő

Mivel a háború kitörése miatt lehetetlenné vált a külföldi, harmadik világbeli misszió, a nemzetiszocializmus terjeszkedése elleni küzdelem, a humánum és a keresztény értékek védelme vált a társaság és Salkaházi Sára számára a legfontosabbá. Salkaházi Sára naplójában a következőket írja: "Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent.” 1940-ben a következőket írta egy újságcikkben: "Ma itt is front van, belső szellemi front, melyen éppoly hevesen, éppoly kíméletlenül folyik a harc a lelkekért, az elvekért, az igazságért, s nekünk hitünk, meggyőződésünk a fegyverünk… Ezekkel akarunk győzni itt a belső fronton, győzni úgy, hogy nemcsak diadalt, hanem békét is arassunk!"[2] 1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője lett. Három évig dolgozott a mozgalom keretei között, ez idő alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Ekkortájt jelent meg cikkeiben a határozott katolikus program szemben az elpogányosodott, fokozottan fasizálódó közszellemmel.

Az 1944. március 19-i német megszállás következtében megkezdődött a zsidóság szervezett deportálása. A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek nem kis bátorságot igénylő menekítéséből, gyakran szembeszegülve a hatóságok akaratával. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal, akiknek zöme zsidó származású volt, azonban politikai menekültek is akadtak közöttük. 1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vettek. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg, világnézete ezt a magatartást nem tette lehetővé. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – meztelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel keresztet vetett magára[3].

Boldoggá avatása

Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István Bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

Szakirodalom és forrásjegyzék

A Szociális Testvérek Társaságának története. Forrás: szocialistestverek.hu

Hídvégi Máté: Boldog Salkaházi Sára - Emlékkönyv. Budapest, Szent István Társulat, 2006.

Boldog Salkaházi Sára Szociális Testvér: Salkaházi Sára testvér életútja. Forrás: salkahazisara.com

F. Dózsa Katalin (1991): Nőkérdés: feminin vagy feminista. Rubicon, III. évf. 3. évf. 4–6.

Íme itt vagyok, engem küldj – Salkaházi Sára vértanúra emlékezünk. Forrás: mazsihisz.hu

„Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól...” Forrás: jmpoint.hu

Salkaházi Sára szócikk. Forrás: lexikon.katolikus.hu

Szociális Testvérek Társasága szócikk. Forrás: lexikon.katolikus.hu

Magyar Katolikus Lexikon: Salkaházi Sára, Szociális Testvérek Társasága

Salkaházi Sára testvér írásaiból. Forrás: salkahazisara.com

Schéda Mária: Salkaházi Sára, a szociális szeretet apostola. Budapest, Szociális Testvérek Társasága – Korda Kiadó, 1998.

Schéda Mária: Boldog vagy, Sára? Budapest, Új Ember Kiadó, 2006.

Magyarország embermentői, a „világ igazai”. Forrás: yadvashem.org

A borítókép forrása: folyoirat.tortenelemtanitas.hu