Tindemans, Leonard Clemence

1922. április 16., Zwijndrecht – 2014. december 26. Edegem

Belga kereszténydemokrata politikus, miniszter, majd miniszterelnök, az Európai Néppárt egyik alapító tagja, majd frakcióvezetője és a párt elnöke, az úgy nevezett „Tindemans-jelentés” elkészítője.

Tindemans az Antwerpenhez közeli Zwijndrechtben született, 1922-ben. A II. világháború alatt kezdte meg felsőfokú kereskedelmi tanulmányait, majd a genti egyetemen közgazdaságtant és politikatudományt hallgatott. 1961-ben széleskörű szakértelme, demokratikus nézetei révén a belga parlament alsóházának képviselője lett a flamand Keresztény Néppárt színeiben (Christelijke Volkspartij - CVP, egészen 1989-ig). Politikai gondolkodásának és életművének két meghatározó eleme a kereszténydemokrácia és az Európa eszme. Sokszínű politikai pályát futott be: 1965 és 1973 között Edegem polgármestere, egyetemi tanár, miközben a holland közösségi kapcsolatokért felelős miniszter is volt egyben (1968-1972). 1972 és 1973 között egy éven keresztül mezőgazdasági miniszter, majd miniszterelnök-helyettes 1974-ig, 1974 és 1978 között a 43. belga miniszterelnök volt. Az I. Tindemans-kormány a kereszténydemokraták és a liberálisok koalíciójából született, azonban kisebbségben volt, ezért 1977-ben átalakult, bevonva a szocialistákat is a kormányzásba (II. Tindemans-kormány). Miniszterelnökségének végén egyre inkább orientálódott az európai közösségi politizálás felé, az Európai Néppárt egyik alapító tagja, 1976 és 1985 között a Néppárt elnöke, a Parlamentben pedig az első választásokat követően a képviselőcsoport vezetője (983 000 szavazattal szerzett mandátumot, ami a mai napig „rekordnak” számít). 1979 és 1981 között a flamand Keresztény Néppárt elnöke, 1981 és 1989 között belga külügyminiszter volt. 1989 és 1999 között ismét visszatért az európai politizálásba.

Tindemans számos, az integráció jövőjét meghatározó döntés kimunkálásában tevékenykedett. Ezek közül a legfontosabb az 1975-ben megszületett „Tindemans-jelentés”. A „report” megfogalmazta a közösségi intézmények és az integráció jövőjét (Európai Bizottság, Európai Tanács és Európai Parlament, közvetlen választások), egyben reagálva a korszak kihívásaira, mint az olajválságra, vagy a polgárokhoz közelibb, integráltabb Európa megalapozására, valamint kitekintett a későbbi bővítés lehetőségeire is („kilencek”, majd „déli, északi és keleti bővítés”). Tindemans a nemzetek fölötti, szupranacionális Európa híve, amely elv a jelentésben is megjelent: „a közvetlen választások… fognak ennek a közgyűlésnek egy új politikai tekintélyt adni, és megerősítik az egész európai intézményi apparátus demokratikus legitimációját”. A korábbi belga miniszterelnök, diplomata továbbá kiállt a közösség (majd az Európai Unió) tagállamai közötti egyenlőség mellett is (lásd. Benelux Államok, szemben a nagy népességű és gazdasági potenciállal bíró NSZK-val, később Németországgal vagy Franciaországgal). Az 1975. július 10-én kiadott, majd decemberben jóváhagyott jelentés, a következő fontos megállapításokat tartalmazta:

„Az Európai Parlamentnek a későbbiekben átfogó költségvetési és ellenőrzési hatáskörökkel kell rendelkeznie, és a Közösség valódi jogalkotási szervévé kell válnia (vagy legalábbis egyenlő jogokkal kell rendelkeznie).
Ezt egy európai döntéshozatali központnak kell kiegészítenie, amely egy valódi európai kormányként azonosítható, amely független a nemzeti kormányoktól és elszámoltatható az Európai Parlamenttel szemben.
A tagállamoknak az Unió döntéshozatalában való együttműködése.
A különböző intézmények egymással és a tagállamokkal szembeni hatásköreit egyértelműen és részletesen meg kell határozni.”

Az európai politikai porondra való 1989-es visszatérését követően Tindemans elnöke volt az Európai Parlamenti Tagok az afrikai, karib-tengeri és Csendes-óceáni államok és az EGK (ACP-EGK) közötti szerződés közgyűlésének, továbbá tagja volt a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak (1979-80), a Politikai Ügyek Bizottságának (1981), a Fejlesztési és Együttműködési Bizottságnak (1992-94), a Külügyi, Biztonsági és Védelempolitikai Bizottságnak (1994-99), valamint a Biztonsági és Leszerelési Albizottságnak (1994-99). A belga történelem hetvenes éveinek kiemelkedő személyisége volt Tindemans, aki nagy szerepet vállalt a flamand–vallon ellentét mérséklésében, a nyelvi ellentétek lecsendesítésében, ezáltal Belgium stabilizálásában (föderális állam Belgium: flamand, vallon, német nyelvközösség). Saját országa politikai életének konszolidálása és annak a fejlődés útján való elindításán túl „európai léptékekben” gondolkodott, a mai Európai Unió kialakításában munkájának nagy szerepe volt. Személye ma is köztiszteletnek örvend. Joseph Daul, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, 2012-ben 90. születésnapján Tindemans „igazi európai vezetőnek” („a truly European leader”) nevezte. 2014 karácsonyán hunyt el.

Kereszténydemokrácia Belgiumban

A kereszténydemokráciának, egyben pedig a politikai katolicizmusnak stabil gyökerei vannak a belga politikai kultúrában (lásd. 1884 – Katolikus Párt, 1936 – Demokratikus Unió). 1945 után a kereszténydemokrata politikai mozgalmak, pártok váltak a stabil belga állam megalapozójává, amelyek napjainkban is erős közéleti potenciállal bírnak. A flamand–vallon nyelvi, kulturális, gazdasági diverzitás révén a belgiumi kereszténydemokráciának is kétféle „módozata” létezik (flamand, vallon – és német – kereszténydemokrácia). A II. világháborút követően született meg 1945-ben a flamand Keresztény Néppárt (Christelijke Volkspartij, azaz a CVP), valamint a vallon Keresztény Szociális Párt (Parti Social Chretien, azaz a PSC). A két szervezet helyi és regionális szinten önálló volt, azonban az országos szintű kérdésekben egy platformon állt, mondhatni a CVP-PSC egy pártként létezett. 1968-tól a CVP újfent önálló erőként politizált, olyan jeles európai politikusokat a „soraiban tudva”, mint Wilfried Martins (1972-1979 között elnöke a pártnak), Leo Tindemans (1979-1981), vagy Herman Van Rompuy (1988-1993). 2001-ben a párt átalakult, és felvette a Christen–Democratisch en Vlaams (CD & V, de Néppártnak is nevezik) nevet.

Igaz, a Néppárt többször átalakult 1945 óta, azonban értékrendje stabilan a kereszténydemokrata pártok családjához köti. A kereszténydemokrata politikai elvek képviseletén túl a Néppártnak célja, hogy egy egységes, demokratikus Belgiumot hozzon létre, „stabilizáljon”, amelyben minden polgár gazdaságilag, jogilag egyenlő, csatlakozva a Nyugat-Európában már az 1960–1970-es években kialakuló jog- és esélyegyenlőség normáihoz. Politikai ideológiáját tekintve a belgiumi politikai paletta jobb oldalára sorolható, azonban a szociális kérdésekben vallott álláspontja révén a XX. század második felében több esetben alakított ki konszenzust, illetve akár koalíciót is a baloldallal (lásd. a Karácsonyi program nevű szociális kiáltvány, vagy az antikapitalista gazdaságpolitika). A CVP-ről, majd CD & V-ről elmondható, hogy a gyakorló katolikusok pártja, olyan régiókban erős, ahol a katolicizmus tradíciója meghatározza az emberek mindennapjait (főleg a holland nyelvterületen). A 2014-es európai parlamenti választásokat követően a CD & V a szavazatok 12,57 százalékát szerezte meg a rendkívül töredezett belga pártrendszerben (18 induló párt közül), amely 2 mandátumot eredményezett a néppárti frakcióban (a CD & V a holland nyelvterületen a szavazatok közel 20 %-át érte el, 800 ezer szavazat). 2014-ben a belgiumi alsóházi választáson is hasonló eredményt ért el a párt, 783 060 szavazattal a szavazatok 11,6 %-t szerezte meg, ami 18 mandátumot eredményezett. A CD & V tagja a jelenlegi kormánykoalíciónak.

Forrásjegyzék

A 2014-es európai parlamenti választások eredményei: Belgium. Forrás: europarl.europa.eu

A CD & V hivatalos oldala: http://www.sterkervlaanderensterkerland.be/

Fábián György: Európai parlamenti választások és választási rendszerek. Forrás: epa.oszk és Politikatudományi Szemle, 2005.

J. Nagy László: Az európai integráció politikai története. Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2001.

Keresztényszociális mozgalmak. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Leo Tindemans: 90th birthday of a truly European leader. Forrás: eppgroup.eu

Lieven de Winter: Kereszténydemokrata pártok Belgiumban. Forrás: recercat.net

Mucsi András: Politika és katolicizmus. SZKIRG, Békés, 2012.

Niels Arbol: A kereszténydemokrácia Európában. Barankovics István Alapítvány. In.: 84.o. – 87.o.

Report by Mr. Leo Tindemans. Forrás: aei.pitt.edu

The EPP-ED Group pays homage to Leo Tindemans on the occasion of his 80th birthday. Forrás: eppgroup.eu