Varga László

(1910–2003)

1910. december 18-án született Budapesten. Édesapja, Varga Géza (1870-1962) takarékpénztári alkalmazottként dolgozott, édesanyja, Tóth Anna (1868-1960) háztartásbeli volt. Eredetileg a Dunántúlon laktak de megélhetési gondjaik miatt a fővárosban vállaltak munkát. Testvére, Géza (1903-1924) technikus.
Háromszor nősült. Első felesége Maróthy Margit, aki házasságkötésük után négy hónappal tüdővészben meghalt. Második felesége, Sebesta Niké tizenegy évi házasság után hunyt el 1957-ben, New Yorkban. Harmadik felesége 1965 óta a chilei származású Mercedes Miranda tanár.
Elemi és középfokú iskoláit a fővárosban végezte, 1929-ben érettségizett a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában. 1930-1931-ben Székesfehérváron katona. Jogi tanulmányokat akart folytatni, ezért beiratkozott a Zrínyi Miklós Reálgimnáziumba, ahol 1935-ben tett érettségi vizsgát. Ezután jelentkezett a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára; 1939-ben szerzett jogi doktori oklevelet. Az egyetem alatt folyamatosan dolgozott. Jogi doktorátusát követően négy éven át ügyvédjelölt volt. 1943-ban letette az ügyvédi és bírói szakvizsgát, amivel az Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja lett.
Bátyja hatására eljárt a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületébe, ahol 1937-ben elnökké választották. 1936-ban bekapcsolódott az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) tevékenységébe, akkori lakóhelyén, Dunaharasztiban EMSZO-tagcsoportot alapított.
1944. november 30-án az ő Galamb utcai lakásán alakult meg jogilag a Demokrata Néppárt. Néhány nap múlva, december 4-én a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei a Hivatásszervezet székházában „ellenállási tevékenység” miatt letartóztatták, és tizenegy napon át fogságban tartották. Budapest ostromának befejezése után aktív pártpolitizálásba kezdett: megszerezte a Demokrata Néppárt működési engedélyét a Budapesti Nemzeti Bizottságtól, a párt főügyésze és intézőbizottságának a tagja lett.
Az 1945. évi törvényhatósági választásokon - pártközi egyezmény eredményeképp - a Független Kisgazdapárt listájáról, de a Demokrata Néppártot képviselve bekerült a fővárosi törvényhatósági bizottságba. Két évvel később, az 1947. évi országgyűlési választásokon a Barankovics István főtitkár vezette DNP területi és országos listáján (3.) is jelölték, képviselő a Nagy-Budapest választókerületben lett.
A személye ellen indított sajtótámadások, az állandó rendőrségi megfigyelés és az ezek alapján várható letartóztatás elől Belső Gyula pártbeli képviselőtársa segítségével 1948. november 3-án feleségével együtt Ausztriába menekült. Menekülttáborok sorát járták végig, majd 1949-ben Svájcba utaztak, ahol a zürichi magyar nyelvű Híradó alapító szerkesztője volt. 1950 márciusában elindultak az Amerikai Egyesült Államokba.
New Yorkban telepedtek le, a Szabad Európa Rádió sajtóosztályának lett a munkatársa. 1957-ben letette az amerikai ügyvédi vizsgát, 1964-ben önálló ügyvédi irodát nyitott, amelyben negyedszázadon át gyakorolta hivatását.
Ügyvédi praxisa mellett aktív szerepet játszott az amerikai magyar emigráció életében. Tagja és szervezője a Magyar Nemzeti Bizottmánynak, amely bizonyította az ENSZ kényszermunkát vizsgáló bizottsága előtt, hogy Magyarországon hetvennégy munkatábor volt. Ugyancsak szervezője az 1956-ban megalakult Magyar Bizottságnak. 1950-ben részt vett a Nemzetközi Keresztény Unió megalakításában. 1953-ban a Szabad Magyar Jogászok Világszövetsége egyik létrehozója, 1956-tól harmincnégy éven át ő irányította a szövetséget. 1985-ben megválasztották az Európai Rab Nemzetek Közgyűlése elnökévé.
1984-ben New Yorkban megalapította a Magyar Színház és Művész Egyesületet, ahol a magyar klasszikusok mellett tizenhét saját színdarabját is bemutatták. 1969 és 1990 között hat könyve - Human Rights in Hungary (1969), Kérem a vádlott felmentését! (1979), A Fecske utca és a Park Avenue sarkán (1984), Színművek. Öt színdarab (1988), New Yorktól Mallorcáig és vissza (1988), Jelesek és elbukottak (1990) -, számos színdarabja és tanulmánya jelent meg.
A magyarországi politikai életbe a rendszerváltás idején kapcsolódott be ismét, emigrálása után 1989-ben jött először haza. 1989 márciusában beválasztották a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Intézőbizottságába. 1990. május 27-tol pártja társelnöke, 1991. március 17-től 1995. februárig elnökhelyettes.
New York-i ügyvédi irodáját fölszámolva, 1992. januárban végleg hazatelepült.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon a KDNP országos listájának második helyről került be negyvenhét év után ismét a parlamentbe, ahol az 1994. június 28-i alakuló ülés korelnöke volt.
A KDNP belső válsága idején az egység és a polgári összefogás mellett kardoskodott. 1997-ben alapítója volt a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek. Munkatársaival erőfeszítéseket tett a KDNP alapszabályszerű működésének helyreállításáért, amit 2002 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság ítéletével siker koronázott. Ezt követően a Kereszténydemokrata Párt elnökévé választották.

Kapcsolódó anyagok:

Varga László napirenden kívüli felszólalása a Parlamentben (1997)

Varga László napirenden kívüli felszólalása a Parlamentben (2001)

Megemlékezés Varga Lászlóról a Parlamentben (2003)