Egyén és közösség

A kereszténydemokrácia az emberre, mint szabad és autonóm teremtményre, de ugyanakkor mint társas lényre is tekint, aki a közösségben, a „mások általi létben” válhat csak igazán emberré. Az alapelv tehát miközben a többiek felé megnyíló én és a személyes kapcsolatok világának fontosságát hangsúlyozza, nem oldja fel az egyént a kollektivitásban, nem feledkezik meg a személynek kijáró szabadságról sem. A kereszténydemokraták ebből az antropológiai alapállásból kiindulva egy személyközpontú társadalomban és politikai rendszerben gondolkodnak. 

A politikai eszmék antropológiai alapállásának tartalma általában közvetlenül hat a jó társadalomról vallott elképzelésükre és a hozzájuk vezető utat jelentő társadalomszervező elvek tartalmára. A liberalizmus egy optimista emberképből, az emberi ráció végtelen fejleszthetőségébe vetett axiómájából jut el az individuum szabadságának abszolutizálásáig és ezen keresztül az ismert liberális szervezőelvekig. Vele szemben a totalitarizmus úgy tekint az emberre, mint aki eredendően önállótlan, igényli a vezér hatalmának való alávetettséget, hogy aztán az irányzat ezzel igazolja majd a társadalmi öntevékenységet megbénító hatalmi struktúrákat. A kommunizmus viszont a közösségi szempontokat nagyítja fel irreális mértékben és teljesen aláveti az egyént a kollektivizmus elvének.

A filozófiai perszonalizmus központi kérdéseinek egyike az egyén és közösség viszonya. Maritain  szerint mindkét elmélet az emberi lét egy-egy fontos, ámde partikuláris elemét abszolutizálja: az individualizmus az egyén értékét, a kollektivizmus pedig a közösségiséget. A kettő között kiegyensúlyozó szerepet a perszonalizmusnak szánt. Érdeklődésének középpontjában az ember másik emberrel való viszonya áll, ugyanakkor számára az önmagában vett személy is olyan érték, ami sohasem oldódhat fel a közösségben, mint azt a kollektivizmus ideája hirdeti. Gondolkodásmódjának központi elemei a személyek természetes társulásai, a „szabadságból született intézmények”, amelyeknek az állam biztosítja a működési feltételeit.

A kereszténydemokrata személy fogalom a szélsőségek közötti középutat jelenti. E felfogás egyén és közösség kölcsönös felelősségén alapul: a társadalom azért van, hogy az egyén fejlődését lehetővé tegye, ugyanakkor a másik oldalról az egyén léte is a társadalom javát – azaz közjót – kell, hogy szolgálja. Hasonló kölcsönhatás figyelhető meg a szabadságfogalom esetében is: a szabadság minden személyt megillet, de a saját szabadságával mindenki csak úgy élhet, ha elismeri mások szabadságát, sőt elősegíti azt.  Mindebből az következik, hogy a társadalomban nemcsak természetes a nézetek, felfogások sokfélesége, de az is, hogy az emberek szabad önkifejezését tolerálni kell.