Katolikus Szociális Népmozgalom

1943. augusztus 26-án titkos találkozó színhelye volt a győri Püspökvár. Apor Vilmos győri püspök meghívására a huszonhárom egyházi és világi résztvevő – papok, hivatásrendi szervezetek vezetői, országgyűlési képviselők, tudósok és más közéleti szereplők – a szociális indíttatású keresztény politikai mozgalmak jövőjéről tárgyaltak. Az értekezleten megbízták Kovrig Béla társadalomtudóst azzal, hogy olyan kereszténydemokrata programot dolgozzon ki, amely a fenti célokat szolgálja.^[1] Kovrig ekkor írta meg Magyar Társadalompolitika című művét, amely először 1944-ben látott napvilágot, és amely megalapozta a Demokrata Néppárt világháború utáni politikai programját.^[2]

A katolikusok számára kezdetben aggasztónak bizonyultak azok a jelenségek, amelyek a fasisztaellenes szolidaritást rendszerváltozássá akarták átlendíteni, bár a Zichy János-féle Egyesült Keresztény Pártot a hivatásrendi vezetők nem találták alkalmasnak a katolikus alternatíva politikai megjelenítésére. Kerkai Jenő és mások ezért egy új katolikus tömegpárt megalakítását javasolták. Csakhogy ennek megvalósítása az Egyesült Keresztény Párt halálos ítéletével lett volna egyenlő, mivel a püspöki kar két rivális katolikus pártról hallani sem akart. A keresztény pártot vezetője, gróf Zichy János és más buzgó katolikus tagjai érdemeire való tekintettel a püspökök nem voltak hajlandók ejteni, így az új katolikus párt megalakításáról egyelőre le kellett mondani.[3] A Katolikus Szociális Népmozgalom tehát az 1943–44-es realitásokat figyelembe véve inkább egyfajta „pártpótlékként” működött egészen 1944 nyaráig, amikor az újból változó körülmények között már a püspöki kar, pontosabban Serédi Jusztinián hercegprímás is hozzájárult egy új, kereszténydemokrata párt szervezéséhez.[4]

Addig is Apor Vilmos az egyházfők 1943. október 6-i konferenciáján tolmácsolta a KSZN azon óhaját, hogy a püspöki kar intézzen körlevelet a papsághoz, „melyben általános direktívákat adna, hogy a mostani válságos időkben milyen magatartást tanúsítson s a különböző politikai felfogásokkal szemben milyen álláspontra helyezkedjék.”[5] Serédi mindazonáltal veszélyesnek tartotta a belpolitikai helyzetet ahhoz, hogy a püspöki kar nyilvános politikai irányítást adhasson.

Magyarország német megszállása azonban döntően befolyásolta mind az egyházvezetés, mind a KSZN-hez tartozó mozgalmak és a közös szervezet tevékenységét. Így a KALOT vezetői 1944 nyarán újbóli javaslatot tettek egy új keresztény párt megalakítására,  a Szociáldemokrata Párt illegalitásban lévő képviselői pedig Pálffy József közvetítésével meghívták a KSZN-t is a Magyar Frontba tömörült ellenállásban való részvételre. Ez azért vált a későbbiekben döntő fontosságúvá, mert a Magyar Front szabályzatában megkívánta a párttá szerveződést. Pálffy személyi összekötőként tájékoztatta erről a KSZN tagszervezeteinek vezető munkatársait és Serédi hercegprímást is. Mivel azonban a Magyar Frontban az illegális Kommunista Párt is részt vett, komoly kérdéssé vált az is, hogy valóban együtt kell-e működni a Magyar Fronttal. A válaszadás érdekében Kovrig 1944 júliusában összehívta a mozgalom igazgatótanácsát. Álcázásul két szinten folytatták a vitát: nappal a katolikus szociális politika lehetséges irányairól beszélgettek, éjszakánként a legszűkebb kör az ellenállásban való részvételről. Elhatározták, hogy egyrészt teljes mértékben támogatni fogják az ellenállást, másrészt megpróbálják Serédi révén rávenni Horthy kormányzót a németekkel való szakításra és a háborúból való kilépésre. A KSZN Magyar Frontban való képviseletét az igazgatótanács Pálffy grófra bízta, amit ő készséggel el is vállalt és személyes biztonságának veszélyeztetésével mindvégig teljesített is.

Idővel azonban elodázhatatlanná vált a kommunistákkal való kapcsolatfelvétel. Kovrig ezért 1944. október 11-én felkereste a hercegprímást. Közös helyzetértékelésük szerint a kommunisták részvétele a kormánykoalícióban mindenképpen be fog következni, függetlenül attól, hogy a katolikusok hajlandók-e együttműködni velük, vagy sem. Ha távol tartják magukat, esélyük sincs súlyukat, véleményüket hozzáadni a kormánykoalíció munkájához. A végszót Serédi mondta ki: „ilyen körülmények között szabad a kommunistákkal együtt dolgozni, azonban mindig tiszteletben kell tartaniuk az isteni törvényeket”.[6] Még ugyanaznap Pálffy gróf is egyeztetett Serédivel és Kovriggal. Tájékoztatta őket, hogy a Magyar Frontban az új katolikus párt – és nem mozgalom! – létrejöttét firtatják. A hercegprímás ekkor már habozás nélkül áldását adta a pártalapításhoz és ezzel megpecsételte a régi kereszténypárt sorsát. Így Serédi hozzájárulásával 1944 októberében a KSZN résztvevőivel megalakították a Kereszténydemokrata Néppártot.