Kereszténydemokrácia Franciaországban

A keresztény politika Franciaországban Hughes de Lamennais abbé (1784–1854) tevékenységével jelent meg az 1830-as években. A liberális szellemű katolikus pap A Jövő (L’Avenir) című – Istentért és a szabadságért mottóval megjelentetett – lapjának hasábjain követelte a polgári szabadságjogok, valamint az általános és titkos választójog biztosítását mindenkinek, a szakszervezetek kiépítésének lehetőségét, a kiszolgáltatott társadalmi rétegek állami felzárkóztatását, a döntéshozatali decentralizációt, sőt javasolta az állam és az egyház szétválasztását, a pápától pedig azt kérte, hogy az elesettek és a szegények szószólója legyen, ne az uralkodóké. Gondolatai korában nem találtak értő fülekre (az egyház is elítélte azokat), később azonban az ő szellemi örökségéből fejlődött ki a Marc Sangnier (1873–1950) által 1912-ban alapított keresztényszociális Fiatal Köztársaság Ligája (Ligue de la Jeune République).

Franciaország első kereszténydemokrata szellemiségű pártjaként 1924 őszén alakult meg a Népi Demokrata Párt (Parti Démocrate Populaire, PDP), amely a megoldandó szociális kérdéseket felvállaló katolikus politikusok és demokrata republikánus csoportok szervezett, országos tevékenységi körű és a parlamenti munkára fókuszáló együttműködése révén jött létre. A Jean Raymond-Laurent (1890–1969) főtitkárságával működő „népi demokraták” a szociális igazságtalanságok felszámolása, a politikai decentralizáció, a szakmai-ágazati érdekképviseleti rendszer és társadalombiztosítási rendszer szélesítése mellett programjába vette a – a keresztény humanizmus alapján – az ellenségeskedő nacionalizmusok helyett az egymás tiszteletben tartására és megértésére törekvő nemzetközi kapcsolatok kialakításának igényét is. A párt politikusai úgy vélték, az egyház – amely „társadalmi tényező” és a „szabadság menedéke” – az állam által számon tartott elismert és támogatott partnere kell, hogy legyen, mivel tevékenységével követőit a családi, állampolgári, szakmai szerepekre és kötelességekre is neveli. Amint Robert Schuman (1886–1963) első parlamenti beszédében megfogalmazta: „a katolicizmus nemcsak hit, hanem társadalmi doktrína is”. Az 1930-as években a PDP támogatta a napi nyolcórás munkaidő bevezetését, valamint szorgalmazta a munkanélküli segély és az általános és kötelező társadalombiztosítási rendszer kiépítését, s a munkások és a szociálisan rászorulók részére a megfizethető lakás biztosítását.

A második világháború után – a PDP, valamint más keresztényszociális organizációk, ifjúsági egyesületek és társadalmi szervezetek integrációjával – létrejött Köztársasági Népi Mozgalom (Mouvement Républicain Populaire, MRP) kereszténydemokrata alapokon szerveződött. 1944 novemberében kiadott manifesztumában a szervezet hirdette a demokratikus elkötelezettségét, a „szociális forradalom” szükségességét, a valódi érdekképviseletként működő szakszervezeti és az önkéntes mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom fontosságát, hangsúlyozta a lakhatáshoz való jogot, követelte a minimálbér bevezetését és az oktatási és lelkiismereti szabadság biztosítását, valamint értékként jelölte meg a munkát, a családot, a rendet. Az MRP 1945-ben közel huszonnégy százalékot, 1946 júniusában több mint huszonhárom százalékot, 1946 őszén mintegy huszonhat százalékot ért el a parlamenti választásokon. Ez az arány később – a párt 1967-es önfeloszlatásáig – csökkent és az 1950-es–1960-as években tíz százalék körüli támogatottsággal állandósult.

Kormányfősége és diplomáciai tevékenysége során az MRP sorsaiban politizált Robert Schuman, „Európa atyja”, aki lotharingiai németek és franciák között szocializálódva ébredt rá, hogy a háború elkerülésének és az európai béke megteremtésének egyik feltétele a keresztény tanításon alapuló kölcsönös tisztelet és elfogadás, másik alapja pedig a koncentrált gazdaságpolitika és a nyersanyagforrás összehangolt felhasználása. 1950 májusában terjesztette a francia nemzetgyűlés elé az európai államok közös terv szerint zajló szénbányászatának és acélfeldolgozásának szükségességét (Schuman-terv). Ennek szellemében – különböző nemzetekhez tartozó kereszténydemokrata politikusok bábáskodása mellett – jött létre 1951 áprilisában Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg részvételével az Európai Szén- és Acélközösség, amelynek alapjain – évtizedeken át formálódva – kialakult az Európai Unió.

A párt egyik utódszervezeteként alakult meg Jean Lenanuet (1920–1993) vezetésével a Demokratikus Közép (Centre Démocrate, CD), amely azonban hamar jellegtelenné vált, s – elsősorban szövetségi politikája miatt – nem nagyon tudta felvállalni a kereszténydemokrata értékeket. A CD-ből és más jobbközép és kereszténydemokrata szervezetekből alakult meg 1976-ban a Demokratikus Közép Szövetsége (Centre des Démocrates Sociaux, CDS), amely a hagyományos keresztény elvek képviseletén kívül a perszonalizmusra alapozott ideológiájával és az egységesülő Európával tervező nyitottságával tűnt ki, s amely aztán 1995-ben csatlakozott az Unió a Demokratikus Franciaországért (Union pour la Démocratie Française, UDF) szövetséghez.

Miklós Péter

Irodalom:

Arbøl, Niels: A kereszténydemokrácia Európában. Barankovics István Alapítvány, Budapest, 1995.

Bihari Péter: Franciaország története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2002.

Gazdag Ferenc: A Mouvement Républicain Populaire (1944–1958). In: A kereszténydemokrácia Nyugat-Európában (1944–1958). Szerk. Gergely Jenő. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980. 153–211.

M. Szebeni Géza: A francia kereszténydemokrácia történetéről. Múltunk, 2007. 3. sz. 166–201.