Korunk Szava

A Korunk Szava című folyóiratot 1931-ben, kifejezetten a Quadragesimo anno enciklika magyarországi fogadtatásának előmozdítására alapította gróf Széchenyi György laptulajdonos és főszerkesztő. Munkatársai a  későbbi katolikus újságírás olyan jelentős személyiségei voltak, mint Balla Borisz, Aradi Zsolt, Katona Jenő, Possonyi László és Rónay György. A folyóiratban rendszeresen jelentek meg írásai Mihelics Vidnek, Csávossy Elemérnek, Kovrig Bélának és Barankovics Istvánnak. A publikációk a vízválasztó 1935-ös évig a katolikus közélet nemzetközi és hazai eseményeinek nyomonkövetése mellett főként a társadalmi tanítás bemutatásának, a benne kirajzolódó társadalomkép, ill. gazdaságetika magyarázatának szenteltek tág teret, körüljárva a hazai viszonyokra való alkalmazhatóságának kérdését. A Korunk Szava írógárdáját kezdetben elmélet és gyakorlat metszéspontjainak keresése kötötte össze, amelyet a katolikus társadalomtudományos elemzés és a népi szociográfia tényfeltáró módszerének összeegyeztetésével kíséreltek meg kialakítani.[1]

A pápai társadalmi tanítás harmincas évekbeli magyarországi adaptációja Prohászka Ottokár[2] nyomdokain indult útjára. „Foszladozó, bomladozó régi társadalom. Íme, ez a társadalmi kérdés” – idéz tőle a szociológus Kovrig Béla a Korunk Szava Prohászka-emlékszámában, 1932 őszén. Prohászka a magyar katolikus szociális gondolkodás számára mindig is megkerülhetetlen vonatkoztatási- és kiindulópont volt, ám a Korunk Szavában a rá való hivatkozás a szociográfiai realizmus elvárásával gazdagította a székesfehérvári püspök eszméiből táplálkozó katolikus szociális gondolatot. Kovrig szerint a társadalmi reform első lépése a reális helyzetfelmérés, amelyet szociálpolitikai célkitűzések megfogalmazása, majd a kettő összhangjának megteremtése követ.

E reális helyzetfelmérést szolgálta például Barankovics István egy, a Korunk Szavában megjelent cikke is. A Demokrata Néppárt későbbi vezetője már 1932-ben a földosztás megkerülhetetlen voltára hívta fel a figyelmet. A magyarországi földbirtoktulajdon aránytalanságainak megszüntetése biztosíthatja csak a társadalmi békét és a nemzet fennmaradását – állítja Barankovics.[3] Szerinte a földosztás elkerülhetetlenül bekövetkezik majd, a kérdés csupán az, a katolikus egyház beleegyezésével, vagy nélküle történik-e meg. Végül arra a következtetésre jut, hogy „[A] magyar föld történetében nem csak a nemzet története, hanem a katolikus egyház sorsa is meg van írva.”[4]

A katolikus egyház nemzetközi és hazai közéleti eseményeinek nyomonkövetése oda vezetett, hogy a Korunk Szava a harmincas évek nagy politikai eseményei kapcsán politikailag is állást foglalt. Szerzőiben épp a szélsőjobboldali eszmék nemzetközi és hazai térnyerése keltette fel azt a szándékot, hogy tisztázni próbálják a katolikus társadalmi tanítás és a jobboldali társadalomszervezési kísérletek viszonyát. A nemzetiszocializmus és a kereszténység összeférhetetlenségéről nagyon hamar világos képet kaptak – például már 1932-ben ankétot rendeztek a hitlerizmusról. A szerkesztők prominens, egymással ellentétes nézeteket valló közszereplőket kértek fel arra, hogy kifejtsék álláspontjukat. Milotay István és Eckhardt Tibor mellett írást adott a Korunk Szavának Kéthly Anna is, a katolikus társadalomtudósok közül pedig Mihelics Vid és Szekfű Gyula nevét kell kiemelnünk.[5]

A főszerkesztő, Széchenyi György a továbbiakban is egyre inkább a nemzetiszocialista eszmék elleni fellépést sürgette több írásában. Mussolini, de még inkább Salazar politikájának értékelése azonban korántsem volt ilyen egyértelmű[6], miként a Korunk Szava körének későbbi történetét is meghatározta Gömbös Gyulához való viszonyulásuk különbözősége. Az ellentétek 1935-ben szakításhoz vezettek, ugyanis a Korunk Szavából kiváló szerkesztőgárda egyik új folyóirata, az Új Kor Gömbös politikájának támogatása mellett érvelt.

Az Új Kor szerkesztőinek kiválása után Széchenyi egyre inkább a szélsőjobboldali ideológiákkal szembeni küzdelemre helyezte a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy kereszténypárti képviselőként a képviselőházban egyike volt azon keveseknek, akik 1938-ban az első zsidótörvény ellen szavaztak[7], és nevét a Makay-nyilatkozat tiltakozó aláírói között is megtaláljuk.[8]  1938-ban azonban Széchenyi meghalt. Halálának ürügyén az Imrédy-kormány bevonta a radikalizálódó Korunk Szava lapengedélyét, s csak több parlamenti képviselő közbenjárásának köszönhetően szerveződhetett újra a folyóirat 1939-ban Jelenkor néven, de akkor már Katona Jenő szerkesztésében. Eszmei utódának tekinthető még a Barankovics által szerkesztett Az Ország útja című folyóirat is.