Az Európai Parlament meghatározó politikai pártcsaládja: az Európai Néppárt

A mai értelemben vett politikai pártok a modern polgári társadalmak szülöttei. A pártoknak az országhatárokat átlépő, nemzetközi szintű szerveződésére a XIX. század elején már voltak példák, előbb az európai liberális pártok összefogására történetek kísérletek (1823), majd a munkáspártok körében terjedt egy ilyen együttműködés gondolata (1864, 1889). A francia radikálisok hasonló kezdeményezését 11 európai ország liberális és demokrata pártja támogatta s 1924-től tizenkét esztendeig működött is.

A II. világháború befejezése után a politikai pártok nemzetközi szervezetei újraéledtek. 1947-ben több szervezet is megalakult (áprilisban a Liberális Internacionálé, szeptemberben a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája). 1947. június 3-án a belgiumi Chaudfontaine-ban tartotta első ülését a Nouvelles équipes internationales (NEI), amely a nyugat-európai kereszténydemokrata pártok politikájának összehangolására született meg. (Ebből a szervezetből nőtt ki több szervezeti és névváltoztatás után a Kereszténydemokrata Internacionálé (Christian Democrat International, CDI)  is.) A NEI tagjai között találjuk Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer és Robert Schuman személyét is, akiket a nyugat-európai kereszténydemokrata összefogás úttörőinek tekintenek. A nyugatnémet–francia–olasz kereszténydemokrata többségű szervezetnek már akkor az elsődleges célja volt olyan kereszténydemokrata személyiségek tömörítése, akik az egységes Európa gondolatának hívei és a kereszténydemokráciát tekintették a hidegháborús világban a Szovjetunió terjeszkedési politikája ellensúlyának.

A nemzetek feletti jobbközép irányultságú szervezet egy nyugat-európai gazdasági egyesülés, a Benelux-országokat, Olasz- és Franciaországot valamint a Német Szövetségi Köztársaságot tömörítő Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) országaiban működő politikai pártok versengéséből jött létre. A közvetlen választásokat megelőzően (1979) az európai parlamenti képviselőket az egyes tagállamok nemzeti parlamentjei jelölték a Közgyűlésbe, amelynek hatóköre az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) 1957-es létrehozása után, 1958-től mindhárom közösségre kiterjedt.

A közgyűlés liberális és szocialista képviselőcsoportjának megalakításával párhuzamosan 1953. június 23-án megalkották az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlésének Kereszténydemokrata Politikai Csoportját, amelynek többsége volt a Közgyűlésben (78 főből 38 kereszténydemokrata). 1962. áprilisban jött létre az Európai Parlament Kereszténydemokrata Csoportja (CD-Group). A nyugat-európai kereszténydemokraták a hidegháború éveiben is Európa egységesülését hirdették, a vasfüggöny mögött élő népeket is várták a majdani Európai Unióba. Ez az óhaj 1989-ig csak a keleti blokk országaival való szolidaritás vállalásának kinyilvánításában fejeződhetett ki, főleg az 1953-ban, 1956-ban, 1968-ban és 1980-ban zajló függetlenedési kísérletek leverése után. A néppártiak egy olyan európai egységesülési folyamatot tartottak sikeresnek, amely – amint arra lehetőség nyílik – a közép-kelet-európai országokat is magába foglalja.

Az Európai Néppárt (European People’s Party – EPP) hivatalosan 1976. július 8-án alakult meg Luxemburgban (nyugat)német és olasz kezdeményezésre. A Néppárt első elnöke a belga Leo Tindemans lett. A politikai szervezet akkor még csak az EGK-ban működő kereszténydemokrata pártok szövetségeként működött. Hivatalosan az 1979-es, első, közvetlen választásokra szerveződött meg, hogy egységesen képviselje a kereszténydemokrata–jobbközép ideológiájú európai politikai pártokat. A Néppárt jobbközép orientációjú szellemiségéből fakadóan Európát egyfajta értékközösségnek tekinti, kereszténydemokrata elvi alapokon állva. Olyan alapvető kérdésekben foglal elsősorban állást, mint az ember védelme, a családok támogatása, a demokratikus értékek figyelembe vétele, és emellett elkötelezte magát az Európai Unió fejlődése és építése mellett. Egyik meghatározó alapelve, hogy Európának alkalmazkodnia kell a XXI. század kihívásaihoz, a szubszidiaritás értékét követve „közelebb kell jutnia” az állampolgárokhoz, csökkenteni kell a demokratikus deficitet, végső sorban meg kell erősíteni az európai identitást. Az EPP és rajta keresztül a parlamenti képviselőcsoport az elveken túl „erős” szakpolitikai programmal és szakmai háttérrel is rendelkezik, olyan területeken, mint a bevándorláspolitika-menekültügy, az integráció-bővítés, a biztonságpolitika, a család- és társadalompolitika, vagy a környezetvédelem.

A későbbi évtizedek folyamán a bővítésekkel párhuzamosan konzervatív és a centrum felé orientálódó mérsékelten jobboldali pártok is csatlakoztak hozzá (skandináv országok, Közép-Európa államai). Jelenleg a Néppárt 40 országból 82 szervezetet tömörít (51 teljes jogú, 7 társult, 4 partneri és 20 megfigyelői jogú státuszban van), melyek közé tartoznak nem uniós európai államok (Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Koszovó, Moldova, Norvégia, Svájc, Szerbia, Ukrajna) hasonló értékrendű pártjai is. Az Európához kötődő államokban is léteznek tagszervezetei (Örményország, Libanon, Marokkó), a párt nevében és tevékenységi körében, hatósugarában is kilépett a „kontinentális keretek” közül.

A magyar pártok közül a Fidesz-KDNP pártszövetség tagja a Néppártnak. Az előbbi 1996-ban, a Kereszténydemokrata Néppárt 2007-ben vált a szervezet teljes jogú tagjává. A Kárpát-medencei magyarságot a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (2000–) és a Híd-Most (2013–), a romániai RMDSZ (1998–), valamint a szerbiai Vajdasági Magyarok Szövetsége (2007–) képviseli.

Európai parlamenti választások és eredményei

A Néppárt parlamenti frakciója 1978. március 14-én vette fel a Kereszténydemokraták Európai Néppárt Parlamenti Csoportja (EEP-frakció) nevet, akkor két belga, a német CDU és CSU, egy francia, az Olasz Kereszténydemokrata Párt, egy luxembourgi és két holland kereszténydemokrata párt tartozott soraiba. Bár a képviselőcsoport neve és összetétele folyamatosan változott (1999 és 2009 között a brit konzervatívok csatlakozása miatt a néppárti frakció az Európai Néppárt /Kereszténydemokraták/ és Európai Demokraták Csoportja elnevezés viselte), alapértékei változatlanak maradtak, a Parlamentben betöltött szerepe folyamatosan növekedett. 

1979-ben a 410 képviselői helyből 108 mandátumot szerzett meg a képviselőcsoport (29,5 millió szavazat), ez 26 %-os támogatottságot tükrözött. Az 1984-es második választásokon az EPP megtartotta támogatottságát, 110 képviselőt delegálhatott a Parlamentbe (a szavazatok 23 %-a), a „déli bővítés” országainak (Spanyolország, Portugália) csatlakozásával az 518 fős Parlamentből 121 fő volt a néppárti frakció tagja. A harmadik választáskor (1989), az EPP 121 mandátumot szerzett, a brit és dán képviselők társulásával a frakció létszáma 162 főre növekedett (31,2 %-os parlamenti arány). Az 1994-es negyedik választás után 157 fős volt az EPP és a konzervatív csoport frakciója az 567 európai parlamenti képviselő között (27, 7%).

Az Európai Parlament legnépesebb és egyben legbefolyásosabb frakciójává 1999-ben lett a Néppárt. Akkor a 626 megszerezhető mandátumból 233-at delegált a Néppárt, ami a szavazatok 37,2 %-át jelentette. A 2004-es, hatodik választáson, a Néppárt kapta a legtöbb szavazatot, 52,5 millió voksot, amely 268 mandátumot eredményezett (a szavazatok 20,23 %-a). Ekkor már a magyarországi pártok is versengtek európai mandátumokért, a Fidesz-MPSZ az akkori 24 mandátum felét kapta meg s 12 képviselőt küldhetett a frakcióba. 2009-ben a Néppárt 35,77 %-os szavazataránnyal 274 mandátumot ért el, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) 57 mandátumot szereztek (7,44 %), amely a Szabadság és Demokrácia Európájának (EFDD), valamint a függetlenek képviselőcsoportjainak mandátumaival többséghez vezetett. (A Fidesz-KDNP Magyarország 22 mandátumából 14-et szerzett meg.) A 2014-es európai parlamenti választáson az Európai Néppárt újfent többséget szerzett a konzervatív (70 mandátum), a Szabadság és Európa (52 mandátum) és a független (48 mandátum) képviselőcsoporttal együttműködve. Az EPP 42,54 %-os részvétel mellett a 751 mandátumból 221-et szerzett meg (a Fidesz-KDNP 12 képviselőt, a határon túli magyar pártok 4 képviselőt delegálhattak a Parlamentbe). Az 2014. május 22.–25-i választáskor a Néppárt 221 mandátumot szerzett a maximált 751 mandátumból (29, 43%, a Fidesz-KDNP a megszerezhető 21-ből 12-et kapott), majd az öt évvel későbbi (2019. május 23.–26.), 9. referendumon 182 mandátummal (24,23%) is az Európai Parlamenti legerősebb parlamenti frakcióját alkotta. (Ekkor a Fidesz-KDNP 13 mandátumhoz jutott a Magyarországnak járó 21 megszerezhetőből.)

Az Európai Parlamentben három csoportosulás társult a Néppárthoz, a konzervatívok, amely 2009-től az Európai Konzervatívok és Reformerek nevet viseli (ECR), a Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport (EFDD), illetve a Független képviselők csoportja, akik az ideológiai kérdésekben együtt szavaznak.

A Néppárt Kereszténydemokrata Képviselőcsoportja 1953 és 1975 között a Közgyűlés/Parlament legnagyobb frakciója volt. 1999 óta az Európai Parlament legtöbb tagot számláló tömörülése. Politikai súlyát jelzi az is, hogy 1952-től napjainkig a Néppárt soraiból 17 alkalommal választották meg a Közgyűlés/Parlament elnökét is (1954–1962, 1964–1971, 1977–1979, 1984–1987, 1992–1994, 1997–2002, 2007–2012, 2017–2019).

                                                                                            Szabó Róbert