„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
Időszerű
Szinte alig van már olyan nap az évben, amikor ne emlékezhetnénk meg valamilyen évfordulóról. Bármely nemzet kultúrája és múltja bővelkedik olyan eseményekben, amit az utókor nem szeretne elfelejteni, a legnagyobb nemzetközi szervezetek pedig világnapokkal hívják fel a figyelmet az emberiség közös problémáira. Az emléknapok és jubileumok minden évben az újragondolás alkalmai, annak eldöntéséé mi fontos és mi nem, mi az ünnep üzenete az itt és most élők számára.
2018. 09. 16.
Hungary Helps – a látható szolidaritás
2018. 09. 05.
A Kárpát-medencei megbékélés szükségessége és nehézségei
2018. 08. 16.
Ünnepváró
2018. 08. 06.
Cigányéjszaka
2018. 07. 22.
Demográfiai tél - 2. rész
2018. 07. 06.
Demográfiai tél - 1. rész
2018. 06. 28.
Megkezdte működését a Harsányi Jánosról elnevezett tudásközpont
2018. 05. 07.
40 éve gyilkolták meg az olasz kereszténydemokrata politikust, Aldo Morot
2018. 04. 15.
A Holokauszt áldozataira emlékezünk
2018. 04. 03.