„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
Időszerű
Szinte alig van már olyan nap az évben, amikor ne emlékezhetnénk meg valamilyen évfordulóról. Bármely nemzet kultúrája és múltja bővelkedik olyan eseményekben, amit az utókor nem szeretne elfelejteni, a legnagyobb nemzetközi szervezetek pedig világnapokkal hívják fel a figyelmet az emberiség közös problémáira. Az emléknapok és jubileumok minden évben az újragondolás alkalmai, annak eldöntéséé mi fontos és mi nem, mi az ünnep üzenete az itt és most élők számára.
2020. 04. 12.
Áldott ünnepet!
2020. 03. 25.
Állandó összegű játékok
2020. 03. 20.
Jelenits István: a válság tanulságai a felelősségtudat növekedéséhez vezethetnek
2020. 01. 30.
Az adókedvezmény hatása a gyermekvállalásra
2020. 01. 20.
Valóban segített a Facebook megválasztani Trumpot?
2020. 01. 15.
Fekete Gyula demográfiai nézetei II. Nyugdíjválság
2019. 12. 30.
Fekete Gyula demográfiai nézetei I. – A fogyás következményei
2019. 12. 09.
Klímaváltozás és földtörténet
2019. 11. 24.