„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
Időszerű
Szinte alig van már olyan nap az évben, amikor ne emlékezhetnénk meg valamilyen évfordulóról. Bármely nemzet kultúrája és múltja bővelkedik olyan eseményekben, amit az utókor nem szeretne elfelejteni, a legnagyobb nemzetközi szervezetek pedig világnapokkal hívják fel a figyelmet az emberiség közös problémáira. Az emléknapok és jubileumok minden évben az újragondolás alkalmai, annak eldöntéséé mi fontos és mi nem, mi az ünnep üzenete az itt és most élők számára.
2017. 08. 14.
I. Bartholomaiosz pátriárka Magyarországra látogat
2017. 08. 02.
A Seuso-kincsek története
2017. 07. 20.
Tusványos – a biztos pont
2017. 06. 22.
Elhunyt Rubovszky György
2017. 06. 19.
Egy elkötelezett európai: Helmut Kohl (1930. április 3. - 2017. június 16.)
2017. 06. 13.
30 éves az ERASMUS program
2017. 06. 09.
Konferenciaajánló: „A boldogabb családokért és ifjúságért c. II.”
2017. 06. 06.
A boldog békeidőkhöz vezető rögös út
2017. 05. 31.
Pünkösd
2017. 05. 31.