„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
Játékon kívül?!
Egy politikai közösség lelkiismeretét talán az képes legjobban megmutatni, hogy hogyan bánik kiszolgáltatott csoportjaival, a társadalom perifériáján élőkkel, miként védi a gyöngéket, a legkisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezőket. Rovatunkban olyan kisebbségi csoportokkal foglakozunk, akik valamilyen ok miatt „játékon kívül” kerültek: munkanélküliekkel, hajléktalanokkal, mozgáskorlátozottakkal, stigmatizált és bűnbaknak kikiáltott kisebbségekkel, többszörösen hátrányos helyzetű gyermekekkel. Mit tehetünk értük, emberi méltóságuk megőrzéséért? Úgy véljük, a szolidaritás elv nem azonos a könyörületességgel és nem pusztán emberi jogok védelme. Alapjaiban morális kérdés: állami szinten hatékony társadalompolitika, az egyén részéről a másik ember elfogadása, odafordulás és szolidaritás. Hogy is állunk ezzel ma Magyarországon?
2017. 11. 17.
Pláza Hungária
2017. 10. 30.
Az aracsi pusztatemplom legendája
2017. 10. 27.
Október 29: a székely autonómia napja
2017. 10. 09.
Önrendelkező élet
2017. 10. 05.
A kárpátaljai magyar kisebbségi lét perspektívái az ukrán oktatási törvény után
2017. 09. 26.
Fordulóponthoz érkezhet a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum kálváriája
2017. 09. 06.
Esterházy János sorsa összeforrt a felvidéki magyarságéval
2017. 08. 09.
A délvidéki magyarság túlélési stratégiái a Délszláv háború idején
2017. 07. 26.
Nők az iszlám világban
2017. 07. 20.