„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
Jövőidő
A társadalom a múltnak és a jövőnek a jelen pillanatában együtt élő közössége. Vajon igazat adhatunk-e azoknak, akik szerint az egymás után következő generációk életében nincsenek új problémák, csak a szokásos emberi élethelyzetek adta dilemmák ismétlődnek új díszletek között? Mit kell átadni értékeinkből a mai Y és Z generáció tagjainak, mit érdemes megőrizni a múltból az információs technológián alapuló tudásalapú jövőben? Fókuszban a generációk közötti törésvonalak, az ifjúságpolitika, a net generáció nevelése.
2016. 11. 14.
Te miről maradsz le?
2016. 10. 24.
Négy pont nulla
2016. 10. 11.
A németországi egyetemek szerepvállalása a menekültek integrációjában
2016. 10. 04.
„A” gép
2016. 09. 19.
Tedd O:DA Határtalanul
2016. 09. 07.
Gondolatok tanévkezdéskor
2016. 08. 11.
Mutasd az órarended, megmondom, ki vagy!
2016. 07. 04.
Gyermekeink jóléte és jól-léte
2016. 05. 25.
M-learning
2016. 04. 04.