„A jó demokrata bízik az emberek megjavíthatóságában, a diktatúra mindig az emberek romlottságára épít.”
„A szabadság és egyenlőség végső ellentmondásai között egyensúlyt az igazságosság teremthet, de az ellentétet igazában mégsem oldhatja fel más csak a méltányosság és a szeretet.”
„A kereszténység nemcsak dogmahitet jelent, hanem világnézetet, részletesen kidolgozott kulturális szemléletet és társadalomtudományt, amely a maga sajátosságainak megfelelő gyakorlati érvényesülést kívánja.”
„A történelem az államok romlásának sok okát ismeri, de a tiszta erkölcs még egyetlen politikai rendszer bukásának sem vált okává.”
„A diktatúra olyan rend, amelyben nincs szabadság. De ahol csak szabadság van rend nélkül, az még nem demokrácia, hanem anarchia. A demokrácia rendet kell jelentsen a szabadságban és szabadságot a rendben.”
Jövőidő
A társadalom a múltnak és a jövőnek a jelen pillanatában együtt élő közössége. Vajon igazat adhatunk-e azoknak, akik szerint az egymás után következő generációk életében nincsenek új problémák, csak a szokásos emberi élethelyzetek adta dilemmák ismétlődnek új díszletek között? Mit kell átadni értékeinkből a mai Y és Z generáció tagjainak, mit érdemes megőrizni a múltból az információs technológián alapuló tudásalapú jövőben? Fókuszban a generációk közötti törésvonalak, az ifjúságpolitika, a net generáció nevelése.
2015. 11. 17.
Innovatív pedagógusok az információtól a tudásig vezető úton
2015. 11. 02.
A kereszténydemokrácia válasza a népesedési krízisre a család és gyermekbarát ország
2015. 10. 22.
KÖNYVBEMUTATÓ: Benda József: A szakadék szélén - a népességfogyás okai és megállítása
2015. 10. 21.
Az Online Demokrácia Activity bemutatkozott a Digitális Pedagógus konferencián
2015. 10. 20.
PISA mérés 2012 és ami a számok mögött van
2015. 10. 01.
Digitális pedagógus és digitális nemzedék - konferenciaajánló
2015. 09. 22.
Online nagyik
2015. 09. 02.
Cyberbullying mesterfokon?
2015. 08. 26.
Példamutatásból jeles
2015. 07. 16.